Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2018. március 16., péntek

Niszán hónap – beköszöntott a tavasz




Március 16-án, péntek este a Szombat mellett Niszán hónap is beköszöntött.

Ez már a tavasz hónapja. A Zodiákusban a Kos csillagképnek felel meg. Esők még várhatók, de hidegek már nem. 

Niszán hónap 14-én este kezdődik Peszách, a Szabadulás ünnepe: a Gergely-naptár szerint az idén március 30-ára, péntek estére esik. 

Szép tavaszt valamennyi Olvasómnak, örökölt vallási és nemzeti hagyományaitól függetlenül. Mert a héberek Kivonulása a szolgaság házából az egész emberi nem történelmére és kulturájára meghatározó erejű volt – és marad! ◙

2018. március 15., csütörtök

Magyarország nemzeti ünnepén


Ma március 15-e van, Magyarország nemzeti ünnepe.

Innen, Izraelből is köszöntjük szülőföldünket. 

Kívánjuk, hogy váljék valóra Kölcsey Ferenc imája: "jó kedvvel, bőséggel". 

A balsors kerülje el, és soha többé ne küzdjön ellenséggel!

2018. március 14., szerda

Stephen William Hawking 1942 – 2018



Az elméleti fizika óriása volt, Newtonnal és Einsteinnel egy sorban. Legfőképpen a világegyetem keletkezésének lehetőségei, az anyag megjelenésének problémái foglalkoztatták.

Tudományos pályafutásával párhuzamosan élete nagyrészét egy ritka, általában halálos kimenetelű mozgatóideg-sorvadással folytatott küzdelem kötötte le. Az amiotrófiás laterálszklerózist 21 éves korában diagnosztizáltak nála.

Orvosai közölték: legfeljebb három éve lehet hátra. Mégis több, mint fél évszázad adatott neki ezután: többségét tolószékben, majd betegsége súlyosbodásával beszédre is képtelenül töltötte el. Gépek segítségével kommunikálva tanított és diktálta az elméleteit népszerűsítő könyveket, mint a magyar nyelvre is lefordított "Az idő rövid története" címűt.

Nem volt a barátunk: 2013-ban visszautasította az Izraelbe szóló meghívást, bár többször is járt nálunk, például 1988-ban, amikor átvette a neki ítélt fizikusi Wolf-díjat. 

Vannak véletlenek? Hawking Galilei elhalálozásának 300. évfordulóján született – ezzel dicsekedett is – és Einstein születésnapján halt meg. Ezzel már nem fog dicsekedni...◙