Hogyan választ a nép ✧ Biztos, hogy jól működik az izraeli demokrácia?

SZAVAZÓFÜLKE VALAHOL IZRAELBEN

Mottó: A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés az átlagos választóval

Sir Winston Churchill

✧ ✧ ✧

A demokrácia a görög démosz, nép szóból lett alkotva. Mármost felvetődik a kérdések kérdése: a nálunk, Izraelben összegyűlt, felerészt afroázsiai eredetű, másik felében a kelet- és közép-európai diktatúrákban szocializálódott zsidó néphez mennyire „passzol” az Angliában, az Egyesült Államokban, Hollandiában, a skandináv államokban évszázadok óta bevált demokrácia?

És meddig fog működni az elhispánosodó, elnégeresedő (bocsánat: afro-amerikanizálódó) Egyesült Államokban, ahol a fehér újszülöttek már évek óta kisebbségben vannak? Vagy a tízmilliós muzulmán lakosságú Nagy Britanniában, vagy Franciaországban? Vagy a történelmi közelmúltig feudális nemesség által uralt Magyarországon, Romániában és attól keletebbre-délebbre?

Élt egyszer, vagy kétszáz évvel ezelőtt egy norvég szerző, aki egyszemélyben teológus és filozófus is volt, bizonyos Ludvig Holberg. Ő alkotta meg a Politikus csizmadia alakját vígjáték formájában. A történet arról szól, hogy a derék mesterember nagyon törekszik a polgármesteri székre, amit el is ér, és a vége – tönkreteszi a várost.

Ki választ Izraelben és kit? A szavazásra jogosultak hány százaléka rendelkezik legalább alapvető ismeretekkel, hogy felfogja Izrael Állam valós érdekeit gazdasági, politikai, biztonsági téren? Közülük hányan ismerik a Tánách-ot, amire hivatkozással élünk itt, és egyáltalán hányan ismerik ezt a héber rövidítést? (Függetlenül attól, hogy a rabbinátus kit mennyire ismer el zsidónak.)

Hányan szavaznak azok közül, akik évek óta itt élnek, dolgoznak, katonáskodnak, szolgálnak miluimban (tartalékos behívások békében évente, háborúban „cáv smone” – azonnali behívó) és akik „chuc láárecben” – Izraelen kívül – is Izraelt tekintették hazájuknak és tanultak héberül?

És hányan dobnak az urnába borítékot távoli országban rögzült vallásos vagy ateista, bal- vagy jobboldali politikai attitűdökkel a fejben, amelyeket átültetnek az itteni, számukra jórészt ismeretlen világba – és szavaznak, döntenek vagy dönteni vélnek a maguk és valamennyiünk jövőjéről.

Itt és most nem említem az állampolgárok ötödét kitevő, milliós arab kisebbséget, sem az ultravallásos zsidó polgárokat, akinek egy része nem is szavaz, mert nem ismeri el a „cionista államot” (zsidó államot csak a Messiásnak lenne szabad létrehozni), de többségük – százezres nagyságrendről van szó, arányuk a lakosságban folyamatosan nő – a maguk szűk érdek-képviselő pártját juttatják a Kneszetbe.

Vajon a megválasztott vezetőnek – legyen az bárki – mindez megfordul a fejében? ◙