Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2021. március 21., vasárnap

Kneszet-választások: változatlan patthelyzet

 

Kedden reggel megnyílnak a szavazóhelységek. Ahogy eddig is, a külföldi szolgálatot teljesítőktől, a védelmi erőkben szolgálatot teljesítőktől, a kórházakból és a börtönökből kettős borítékban érkeznek meg a szavazatok a kiértékelő bizottságok elé. A karanténba kényszerülő polgárok erre kijelölt helyszínen, kettős borítékban adhatják le szavazataikat.

A két éven belül immár negyedik választás ténye sokakat elriaszthat a részvételtől. Felmérések 60 és 70 százalék közöttire teszik a szavazati jogukkal élni szándékozó polgárok arányát.

A pártok „agit-proposai” gőzerővel igyekeznek rábeszélni a szavazókat, hogy csakis ők: a mobiltelefon-tulajdonosok szinte percenként kénytelenek törölni a kéretlen kortes-üzeneteket.

És a választék?

Nézzük…

► Binjámin Netanjáhu — Likud (a jelenlegi kormánykoalíció vezető pártja)

► Naftali Bennett — Jámíná párt („Jobbra” – orientációja nevéből következik)

► Árje Deri — SASZ (A szefárd ritusú keleti zsidóság ultraortodox pártja)

► Mose Gafni — Jáhádut háTorá (Askenázi ultraortodox párt)

► Jáir Lapid — Jés Átid (centrista, liberális; Netanjáhu egyik erős kihívója)

► Gideon Száár — Tikvá Chádásá (Új Remény; a Likudból kilépett politikus Netanjáhu egyik esélyes kihívója)

► Avigdor Lieberman — Jiszráél béjténu (Jobboldali, az ultravallásos réteg kiváltságait erősen kritizáló politika)

► Becálél Smotrich — Háichud háleumi (Nemzeti Egység párt, a „horgolt kipa”, a Területek telepeseinek és szimpatizánsainak a nemzeti-vallásos közössége)

► Beni Gantz — Káchol-Láván (Kék-fehér; a Likuddal egyezséget kötött, Netanjáhut előbb belülről, majd kívülről kritizálta)

► Járon Zeláchá — Hámiflágá hákálkálit („Gazdaság-párt”)

► Méráv Micháéli — Háávodá (Munkapárt)

► Nicán Horovitz — Merec (baloldali szociáldemokrata-liberális párt)

► Ájmán Odeh — Háresimá hámesutefet (Közös Lista, az izraeli arabok képviseletében)

► Mánszur Abbász — Ráám párt (a Közös Listából kivált arab politikus kezdeményezése, részvétele lehetséges egy Likud-vezette koalícióban)

Tekintettel a kettős borítékos szavazatoknak az eddiginél nagyobb arányára, a végeredmény közlését legkésőbben péntekre várják.

A jobb-közép Likud a két ultravallásos és a nemzeti-vallásos párttal megközelíti, de el nem éri a kormányképes koalícióhoz szükséges 61 mandátumot a 120 tagú Kneszetben. Ezen Lieberman változtathatna, ha csatlakozna, ám a két ultravallásos párt biztos jelenléte a Likud-vezette koalícióban kizárja – legalábbis eddig kizárta – részvételét.

Egy bal-közép koalíciónak az egyik vagy mindkét arab párttal karöltve erre még kevesebb esélye van.

Nemzeti egységkormány létesítésének az esélye közelít a nullához.

A patthelyzet változatlanul fennáll.

Egyes előrejelzések már egy ötödik fordulóra céloznak. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése