• Első számú polgárból első számú rab
Mose Kacav, Izrael Állam sorban nyolcadik elnöke (2000 – 2007) szerdán megérkezett a Máászijáhu börtönbe, ahol nyilvántartásba vették.
Kacavot a Törvényszék kétrendbeli nemi erőszak, szemérem elleni vétség és az igazságügyi eljárás szándékos zavarása vádjával hét éves letöltendő fegyházbüntetésre ítélte. Az ítéletet fellebbezés után a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta.
Hétfőn még családja és barátai körében ünnepelte 66. születésnapját. Lapjelentések szerint az utóbbi napokban különleges biztonsági őrizetet kapott, hogy megakadályozzák esetleges öngyilkosságát.
Közvetlenül börtönbe vonulása előtt drámai szavakkal vallotta magát ártatlannak: "Ma eltemetnek egy élő embert!". Korábban egy, a New York Times-nak adott interjúban a riporter kérdésére válaszolva kijelentette: nincs mit megbánnia.
A szerda reggel megjelent lapok címoldalon foglalkoznak az állam egykori első polgárának „első számú rabbá” válásával, amit nem kevésbé tartanak az állam és a nép szégyenének, mint Kacav szégyenének..
Az izraeli média nem először ragasztja rá egy elítéltre az „1. számú rab” jelzőt.
Árje Deri, a keleti ortodoxok máig befolyásos SASZ pártának az alapítója, egykori belügyminiszter 155 ezer dollár összegű megvesztegetés elfogadásáért 2000-ben három év letöltendőt kapott, de „jó viselkedésért” csak 22 hónapot kellett leülnie.
Minden rabok leghírhedtebbje természetesen Jigal Amir, Jichak Rabin miniszterelnök gyilkosa, aki életfogytiglani, nem harmadolható büntetését tölti.
♦
• Gondolatok a statisztika számairól
Izraelen belül ás kívül számosan kongatnak vészharangokat: az izraeli és a palesztin arabok annyira “túlszaporodják” a zsidókat, hogy már a következő nemzedékben az arab-muzulmán lakosság a ’67 előtti határok között is többségbe kerül a zsidó lakossággal szemben. Márpedig, ha ez megtörténik, és Izrael továbbra is nyugati stílusú parlamentáris demokrácia kíván maradni az “egy polgár – egy szavazat” elv alapján, akkor az állam zsidó jellege szükségszerűen megszűnik.
Az arab “szavazóhenger” akár le is állíthatja a zsidó bevándorlást, a szombati pihenőnapot péntekre helyezheti, tetszése szerint korlátozhatja a személyi vagy az akadémiai szabadságjogokat – egyszóval lassan, egyetlen puskalövés nélkül Izraelből Palesztinát csinálhat.
És itt nem szólunk a ‘67-es fegyverszüneti határokon túl élő mintegy 3 millió palesztin arabról, akik, ha a “két állam”-politika csődöt mond (és aminek egyre nagyobb a valószínűsége), akkor egy napon nekik is szavazati jogot kell adni, hiszen egy nyugati stílusú parlamentáris demokrácia nem tarthat milliókat az általa katonailag ellenőrzött területen alapvető polgári jogok nélkül.
Egyelőre azonban maradjunk a ‘67-es határokon belüli Izraelnél.
A szerdán megjelent Jediot Ahronot lap szerint a Bevándorlási Hatóságok legfrissebb adatai azt mutatják, hogy az utóbbi bő évtizedben, tehát 2001 eleje óta összesen 1,568,938 ember született Izraelben: közülük 1,157,517 zsidó, 387,308 muzulmán és 24,113 keresztény.
Utóbbi csoport felnőtt tagjai között egyre alacsonyabb – már csak 80 százalék – a keresztény arabok aránya, viszont nő az országba zsidó felmenők jogán érkezett, vagy – rossz nyelvek szerint – a zsidóságot igazoló papírokat jó pénzért megvásárolt – keresztény orosz ajkúaké.
A lassacskán véget érő 2011. évre lebontva a zsidó újszülöttek száma 107,207, a muzulmánoké 30,341, míg a keresztény lakosságé 1,864.
A zsidó lakosság növekedési arányai a statisztikai kimutatás szerint emelkedő tendenciát mutatnak. A 2001. évben Izraelben a csecsemők 69%-a született zsidó szülőktől, míg ez az arány 28% volt a muzulmán és 1.9% a keresztény lakosság körében.
Ezzel szemben a 2010. évben a zsidó újszülöttek aránya 76% volt, szemben a muzulmán lakosság 22%, illetve a keresztény polgárok 1.3% százalékával.
Mondani sem kell: a lényeg nem a mennyiség, nem is az arányok, hanem a lakosság emberi minősége.
Az effajta kimutatások tapintatosan hallgatnak a zsidó lakosság közel 10 százalékát kitevő, nagy családot vállaló, gyakran 8-10 gyereket nevelő „harédi”, ultravallásos ortodox zsidó közösségről. Ők ugyan a régi zsidó hagyományok letéteményesei, de fiaik a hadseregbe nem vonulnak be, a munkapiacon alig vannak jelen, ezért nagy szegénységben élnek.
Nem esik szó a fiatal hi-tech káderek és az elégedetlen orvosok aggasztó mértékű távozásáról a tengeren túlra, sem a gyakorlatilag nyitott, 200 kilométer hosszú izraeli-egyiptomi határon tömegesen átszivárgó, kiutasíthatatlan és kezelhetetlen fekete-afrikai menekülőkről, akik már elérték Izraelben a százezres lélekszámot.
Izrael Állam összlakossága a 2011. év vége felé 7,8 millió. Ebből a zsidó népközösség létszáma 5,8 millió, az arab népközösségé 1,6 millió, túlnyomó többsége az Iszlám szunnita ágának a híve.
A két nagy népcsoport jövőbeni együttélésének a lehetősége a két nép kultúrájának a közeledésében keresendő – és nem az europoid zsidó népességnek kell hasonulnia az afroázsiai kultúrához, hanem fordítva. ◙
