Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. március 22., csütörtök

Kesztyűs kéz, vagy impotencia?

Több, mint huszonnégy órával azután, hogy a négyemeletes lakóházat, amelynek egyik emeletén a gyilkos algériai bevándorló terrorista tartózkodik, körülvette a francia rendőrségi kommandó – még mindig várakoznak, és időnként tárgyalnak is vele.

A megjelölt cél: élve kézrekeríteni a gyilkost.

Az izraeli rádió Toulouse-ban, a helyszínhez közel tartózkodó riportere szerint Mohammed Merah az esti órák óta nem kommunikál a rendőrökkel. Egyes feltételezések szerint öngyilkos lett, miután este kijelentette, hogy fegyverrel a kezében akar meghalni. Ellenőrizni azonban nem akarják az állapotát, mert esetleg éppen ez vezethet az öngyilkosságához.

Nehéz megérteni a francia fegyveresek időhúzását egy kriminális gyilkossal. A zsidó rabbin és a három kisgyereken kívül korábban francia katonákat is meggyilkolt.

Hogy ez kesztyűs kéz érthetetlen politikája, netán a harcosok impotenciája, ódzkodása a harci érintkezés felvételétől, nem tudható.

A dráma befejezése csütörtökön, a délelőtti órákban – húzódik. Akárcsak az afrikai bevándorlókkal telítődő Franciaország és az európai fehér ember drámája. ◙ 

2012. március 21., szerda

A gyilkos neve: Mohammed Merah ♦ Éjfélkor: a kommandósok rohamoznak

Amint az az első perctől kezdve több volt, mint valószínű: az európai elmével nehezen elképzelhető kegyetlenséggel végrehajtott többszörös gyermekgyilkosságot muzulmán "francia" bevándorló követte el.

Az algériai születésű, 24 éves Mohammed Merah bátyját is terror-szervezéssel és -végrehajtással gyanúsítják. Merah csak az igazságszolgáltatás szabályai szerint gyanúsított, mert beismerte a gyilkosságok elkövetését.

Merah az interneten is aktív volt, a rendőrség a személyi számítógépének az IP-címe révén jutott el hozzá.

Eddigi információ szerint különböző muzulmán harci kiképző táborokban is járt. Francia rendőrségi források szerint korábban számos erőszak-cselekményért marasztalták el, ugyanezek a források elme- és idegrendszeri problémákat is jeleztek.

A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió csütörtökre virradó éjfél egy órai hírei szerint a francia rendőrség kommandója francia idő szerint éjfél körül megkezdte a rohamot a terrorista kézre kerítésére. Az utcában teljes sötétség van, a ház felől robbanások hallatszottak. 


A rendőrök csaknem egy teljes napon át tárgyaltak a terroristával, miután a kora reggeli órákban körülvették azt a négy emeletes lakóházat, amelynek egyik emeletén Mohammed Merah lakik. Merah  reggel géppisztolysorozatot adott le a rendőrökre. Két rendőr megsebesült. A ház többi lakóját időközben kimenekítették és elszállították.

A terrortámadás négy áldozatát Jeruzsálemben eltemették.

Hírportálunk követi az eseményeket. ◙

2012. március 20., kedd

Ki tette? Toulouse-i vérengzés: kisgyerek leölése az apja karjában, nyolcéves kislány perverz, állatias kivégzése

Másfél nappal a Toulouse-i négyes gyilkosság után, amit egy mindeddig ismeretlen gyilkos követett el, a nyomozás elvetette a neonáci-verziót. Kedden ugyanis megtalálták azt a három, a francia hadsereg kötelékeiből 2008-ban eltávolított ejtőernyőst, akik horogkeresztes zászlóval és náci karlendítéssel fényképeztették magukat. A három fiatalember minden kétséget kizáró alibit igazolt.

Szemtanúk beszámolója szerint a gyilkos hétfőn reggel háromnegyed nyolckor, egy mopeden érkezett az „Ocár há-Torá” vallásos zsidó iskola elé, leszállt járművéről, és közvetlen közelről az épület előtt várakozó Jonathan Sandler rabbi-tanítóra lőtt. Ezután az apa karjaiban tartott hároméves Gabrielt lőtte agyon, majd az apjuk mellett álló hatéves Árjét.

A közelben állók szerint a három lövést követően a támadó pisztolya elakadt, majd a gyilkos fegyvert cserélve berohant az iskolába és az első, előle menekülő nyolcéves kislányra lőtt. A gyerek vérző sebekkel a földre zuhant, majd, miután felemelte a fejét, a gyilkos közvetlen közelből két tölténnyel szabályosan kivégezte, kilépett az iskola épületéből, járművére pattant és elmenekült.


A minden emberi érzésből kivetkőzött gyermekgyilkos rémtettéről olvasva az Izraelben élőknek azonnal „beugrik” az Itamar településen élő Fogel szülőket, csecsemőjüket és két kisgyereküket késsel lemészároló palesztin testvérpár éppen egy évvel ezelőtt elkövetett rémtette.

„Barbárság, gyávaság és kegyetlenség nem győzhet. A Köztársaság sokkal erősebb ezeknél” – nyilatkozott Sarkozy elnök.

Kételkedni vagyunk kénytelenek. ◙