Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. március 20., kedd

Ki tette? Toulouse-i vérengzés: kisgyerek leölése az apja karjában, nyolcéves kislány perverz, állatias kivégzése

Másfél nappal a Toulouse-i négyes gyilkosság után, amit egy mindeddig ismeretlen gyilkos követett el, a nyomozás elvetette a neonáci-verziót. Kedden ugyanis megtalálták azt a három, a francia hadsereg kötelékeiből 2008-ban eltávolított ejtőernyőst, akik horogkeresztes zászlóval és náci karlendítéssel fényképeztették magukat. A három fiatalember minden kétséget kizáró alibit igazolt.

Szemtanúk beszámolója szerint a gyilkos hétfőn reggel háromnegyed nyolckor, egy mopeden érkezett az „Ocár há-Torá” vallásos zsidó iskola elé, leszállt járművéről, és közvetlen közelről az épület előtt várakozó Jonathan Sandler rabbi-tanítóra lőtt. Ezután az apa karjaiban tartott hároméves Gabrielt lőtte agyon, majd az apjuk mellett álló hatéves Árjét.

A közelben állók szerint a három lövést követően a támadó pisztolya elakadt, majd a gyilkos fegyvert cserélve berohant az iskolába és az első, előle menekülő nyolcéves kislányra lőtt. A gyerek vérző sebekkel a földre zuhant, majd, miután felemelte a fejét, a gyilkos közvetlen közelből két tölténnyel szabályosan kivégezte, kilépett az iskola épületéből, járművére pattant és elmenekült.


A minden emberi érzésből kivetkőzött gyermekgyilkos rémtettéről olvasva az Izraelben élőknek azonnal „beugrik” az Itamar településen élő Fogel szülőket, csecsemőjüket és két kisgyereküket késsel lemészároló palesztin testvérpár éppen egy évvel ezelőtt elkövetett rémtette.

„Barbárság, gyávaság és kegyetlenség nem győzhet. A Köztársaság sokkal erősebb ezeknél” – nyilatkozott Sarkozy elnök.

Kételkedni vagyunk kénytelenek. ◙

12 megjegyzés:

  1. Felháborító, kétségbeejtő, ami történt. A franciák reagálása szimpatikus, ott az összes iskolás meggyászolta szegény meggyilkolt társaikat és rabbijukat. Ebből az csengett ki, hogy ők a meggyilkoltakban a francia állampolgárokat gyászolják. Ez természetes is, ez csak itt tűnik fel,a mi kis hazánkban.

    VálaszTörlés
  2. Ha zsidót ölnek meg az mindig hatalmas esemény !

    Ha nyomorult pakisztáni vagy iraki vagy palesztin gyerekeket akkor valahogy elmarad ez a hatalmas felháborodás !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1:26 AM! Önnek halvány gőze nincs a valóságról. Felháborító, embertelen,gyáva rémtett fegyvertelen emberek gyilkolása. A határmenti zsidó városokat naponta érik rakétatámadások, öngyilkos merénylők iskolabuszokat, bevásárlóközpontokat robbantanak. Palesztin civilek ritkábban lesznek áldozatok, de az is ugyanolyan szomorú. Európai városokban pedig soha nem éri zsidók részéről támadás a palesztinokat.
      Ön talán egyetért gyermekek legyilkolásával, csupán azért, mert zsidónak születtek? Akkor Ön nem ember, hanem egy primitív állat!

      Törlés
    2. Elég sok gőzöm van a valóságról ! Felháborító embertelen gyáva tett kődobáló palasztinok lelövése, géppisztolyos emberek lebombázása a civilekkel együtt !
      Ha behunyja szemét a zsidó állam által elkövetett gyilkosságok miatt akkor Ön sem ember de még csak primitív állat sem...

      Törlés
    3. A hozzád hasonló nyilasok uszításai miatt gyilkoltak meg a Holokauszt során 6 millió zsidót,csak azért mert zsidó vallásúak voltak!
      Normális ember minden gyilkosságot elítél,és nem védi a terrorista-tömeggyilkost!
      Hová lett belőled az emberi együttérzés parányi csírája is?

      Törlés
  3. Aki ártatlan gyermekek gyilkosát ismeretlenül védelmezi, felmenti a bűnei alól, az bűnrészességét demonstrálja maga is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van ! De ez vonatkozik az államterrorista zsidó állam által lemészároltakra is ! Vagy nem ?

      Törlés
    2. Miket hazudozol itt te ütődött terrorista tömeggyilkos védő?

      Törlés
  4. Nemzetek és emberek,hitek és nézetek közötti problémákat soha sem szabad fegyverrel megoldani.A józan észnek megálljt kell parancsolni, mert az ember és a világmindenség egy olyan különlegesen megalkotott teremtmény, hogy kár elpusztítani.Egymás megismerésével,az emberek szeretetével sokkal többre menne a világ.Lehet, hogy én túl idealista vagyok

    VálaszTörlés
  5. Elmebeteg örult .a titkosszolgalat mar figyelte
    de vartak a letartoztatassal sajnos.ez gyerekek eletebe kerult.Ez botranyos.

    VálaszTörlés
  6. Ártatlan gyermekek legyilkolása borzalmas, megbocsáthatatlan cselekmény, akármilyen országban, akármilyen nép fiaival történik is! A hivatalos verzió szerint a gyilkos egy algériai bevándorló, akit néhány nappal később, tűzharcban megöltek a francia kommandósok. A nyomozás eredményéről viszont azóta nem sokat tudunk: valóban ő volt a gyilkos, Merah? Bizonyítható, hogy Pakisztánban és Afganisztánban kapott kiképzést? Mi volt az indíték? Bizonyítható egy halottról, hogy elmebeteg volt? És a legfontosabb kérdés: volt-e megbízó, s ha igen, ki az?
    Nekem már akkor, márciusban a merénylet után egy sötét gyanúm támadt. Nemcsak nekem, mások is osztják ezt a véleményt. Hangsúlyozom, hogy ez csak feltételezés, ami nagyon nehezen bizonyítható.
    Franciaország a választások előtt állt és a Le Pen vezette Nemzeti Front jó esélyekkel indult, a közvélemény kutatások alapján. Hogy milyen lenne egy FN-vezette Franciaország? - arról lehet találgatni, de az antiszemitizmus árnyékát nyugodtan elvethetjük, mivel a Front National vezetőségében több zsidó származású francia hazafi is megtalálható. Az biztos, hogy a bevándorlási politikában radikális változások jöttek volna.
    Sarkozy viszont folyamatosan azzal ámítja a franciákat, hogy majd ő megoldja a muzulmán bevándorlók kérdését. Erre volt néhány éve, de nem történt semmi. Ez a brutális és megbocsáthatatlan gyilkosság Toulouse-ban Sarkozy és szocialista „ellenfele” Hollande érdekében állt, hogy kifogja a szelet a Nemzeti Front vitorlájából.
    A 2001 szeptember 11.-ei, WTC ellen végrehajtott támadás előtt legalább figyelmeztették az ikertornyokban dolgozó zsidó származású embereket, hogy lehetőleg aznap ne menjenek be dolgozni. Most viszont ez a mocskos háttérhatalom már arra vetemedett, hogy zsidó gyermeket gyilkoltat, csak hogy megnyerje magának a közvéleményt és a saját emberei maradjanak a hatalomban. Ébredjünk már fel emberek!

    VálaszTörlés
  7. Én csak azt nem értem, és szívesen várok választ bárkitől, hogy több ezer év leforgása alatt miért vették elő ennyit a zsidókat? Mivel másabb nép ők, mint bárki más? Hiszem, inkább úgy mondom, hogy tudom, hogy az ember egy logikus lény.
    Tovább megyek, gyermeket gyilkolni elképesztő bűn, mindegy milyen származású, de ezen túllépve, próbálom kúltúráltan megkérdezni, hogy valaha, bármikor a zsidóság eszébe jutott -e, hogy a rengeteg támadás amit kaptak okkal volt, vagy ok nélküli? Adtak -e bármi okot ezekre? Nekem, mint egyszerű racionális embernek (és vagyunk így páran) felvetődik a kérdés, hogy nem zörög az ág, ha nem fújja a szél alapon az általánosan kialakult ellenszenvet nem szította -e valami? (aki antiszemitázni akar, kérrem magában ne írjon erre semmit)

    VálaszTörlés