Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. március 29., csütörtök

"Föld napja": teljes készültségben a rendőrség és a határőrség

Március 30. évtizedek óta a feszültség napja Izraelben. Forrása az izraeli arabok és a Nyugati Part lakossága által tartott Föld napja, amellyel egy galileai földterület-kisajátításra emlékeznek.

A jeles nap gyakran torkollott erőszakos tüntetésekbe, összecsapásokba. Az idén azonban – az amerikai zsidó fiatalember által kiötlött Facebook segítségével – minden eddiginél nagyobb "Jeruzsálem-világmenetet" terveznek a világhálón.

A nap jelentőségét az a tény is emeli, hogy az az idén pénteki napra esik, vagyis a mecsetekben tartott "szentbeszédek" az izzásig hevíthetik az amúgy is temperamentumos arabok indulatait.

Az izraeli rendőrség és határőrség teljes készültségben áll. A legnagyobb súrlódást a palesztin határátkelőhelyeknél feltételezik, ahol tömegek törhetnek át izraeli területre. A Templomhegy is kiemelt biztonsági kockázatot jelent. Izraeli és palesztin arabok tízezrei jelenhetnek meg a mecsetekben, és zúdíthatnak kőzáport a Templomhegy alatt, a Nyugati Fal előtti térségen imádkozó zsidókra és az odalátogató nem-zsidó turistákra.

A határőrség ezért pénteken csak 40 éven felüli férfiakat enged a Templomhegy közelébe; asszonyoknak nincs korlátozás.

Izrael északi határain is megerősítették a határőrséget, a tavalyi tömeges határkerítés-áttörési kísérlet esetleges megismétlődésére készülve a libanoni és a szíriai határon. ◙

2012. március 28., szerda

Netanjáhu lehetséges kihívója: Saul Mofáz • Az iráni zsidó családban született katona-politikus nyerte a Kadima-párt választásait • A párt tagjainak a fele sem ment szavazni

Az Áriel Sáron által alapított párt kedden lezajlott választásán a 95 ezres tagságnak mindössze 45 százaléka találta fontosnak a szavazáson való részvételt.

Az eddigi vezető, Cipi Livni és kihívója, az Iránban született volt vezérkari főnök, Saul Mofáz közül utóbbi aratott jelentős győzelmet: a szavazatok közel két harmadát, 62 százalékát nyerve el.


Az alulmaradt Cipi Livni politikusasszony szerdára virradó éjfél után telefonon gratulált a győztesnek, de a sajtónak nem volt hajlandó nyilatkozni.

Politikai megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy Livni kiválik a politikai életből.

Figyelemre méltó, hogy a párt izraeli-arab szavazói szinte egy emberként álltak ki Mofáz mellett: nem zárható ki, hogy a két politikus közötti megmérettetésben az ő szavazataik játszották a mérleg nyelvét.

A Kadima párt (jelentése magyarul „Előre”) a legutóbbi Kneszet-választásokon a  legtöbb szavazatot kapta. A jelenleg kormányzó Likud csak második lett, de csak Netanjáhu tudott kormányképes koalíciót létrehozni. Egyes belpolitikai elemzők szerint Cipi Livni személye és vezetése az oka, hogy az egykor elsőszámú párt súlyát tekintve ma talán, ha negyedik. (A legfrissebb felmérés szerint ma legfeljebb 12 mandátumot szerezne a Kneszetben.)

Mofáz (63) a párt-alapító Áriél (Árik) Sáron után a negyedik pártelnök: a második Ehud Olmert, a harmadik Cipi Livni volt.

A párt korifeusai úgy nyilatkoztak, hogy a megújulás megkezdődött, és a legközelebbi parlamenti választásokon erős kihívói lesznek a Likud pártnak.

Seli Jechimovics, a Munkapárt elnöke obligát gratulációi mellett kijelentette: a Likud-kormányzás egyetlen valódi alternatívája nem egy másik polgári középpárt, hanem a szociáldemokrata eszmei alapon álló Munkapárt.

A Likud-párti Ofir Akunis hosszú éveket kívánt Mofáznak – mint az ellenzék vezetője, majd megjegyezte: a „Kadima” elért útja végére. ◙ 

2012. március 27., kedd

A szürke eminenciás a börtönből buzdít általános lázadásra

Máruán Bárgúti (neve többnyire angolos átírásban, Marwan Barghuti-ként olvasható) lassan tíz éve ül izraeli börtönben, ahol ötszörös életfogytiglani büntetését tölti, 21 rendbeli gyilkosság megtervezése és szervezése miatt.

A ma 52 éves palesztin politikus egy Ramallah melletti faluban született, jómódú, kiterjedt és köztiszteletben álló családban. Ő maga eleinte korántsem volt tiszteletre méltó: öccse mint “komisz, lázadozó kölyökre” emlékezik rá. Utóbbi tulajdonsága vihette már 15 évesen a Fatach-ba. Izmos termete és szervezőképessége korán “bandavezérré” tette: megalapította a mozgalom ifjúsági szárnyát. Nem telt el hosszú idő, ameddig először került izraeli börtönbe, mindössze 18 évesen, fegyveres szervezkedés miatt. A börtönben tette le érettségi vizsgáját is. Bárgúti anyanyelvi szinten beszél héberül.

Évekkel szabadulása után, 1987-ben az “első intifáda egyik fő szervezője lett, ami miatt az izraeli hatóságok Jordániába száműzték. Hét év múltán, az Oslo-i egyezmények során térhetett vissza, és nemsokára a palesztin törvényhozásba választották.

Talán ösztönös idealizmusa, talán összeférhetetlen természete miatt többször összeveszett a palesztin nemzeti mozgalom akkori vitathatatlan tekintélyével, Jasszer Arafattal, annak kormányzatát korrupcióval vádolva.

A 2000. körül indított “második intifádának” Bárgúti központi alakja lett. Az általa alapított “Tanzim”, a Fatach fegyveres szárnya véres terrorakciók sorozatát követte el izraeli katonák és civilek ellen. Eközben  a mérsékelt, humánus politikus szerepére is vállalkozott: beszédeiben mélyen elítélte a maga által szervezett és irányított robbantások, lövöldözések gyakorlatát.

A kettős szerepjátszásnak izraeli kommandósok vetettek véget 2002. április 15-én, amikor rejtekhelyén fogták el Bárgútit. Az izraeli bíróság 21 rendbeli gyilkosságban való részvételért – halálos ítélet nem lévén, ezt csak Adolf Eichmannra szabták ki és hajtották végre – öt, egymás után letöltendő életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

A fegyház életkörülményei lehetővé teszik számára a politikai aktivitást. Az izraeli zsidó baloldal egyes képviselői követelték szabadon engedését, de a fontosabb izraeli politikusok közül is többen benne látják a jövő palesztin vezetőjét, akinek intelligenciája és személyi tekintélye a palesztin közösségben elegendő garanciát nyújtana egy komoly tárgyalás alapjául. Magyarán: ha Bárgúti szabadlábra kerülne, lenne kivel beszélni. Egyrészt pótolhatná az idős, beteges és sokak által tehetetlen bábnak tartott Abu Mázent, azaz Mahmúd Abbászt, másrészt semlegesíthetné a Hamasz politikusait.

Legutóbbi megszólalása ennek ellent mond. Hétfőn, letartóztatásának közeledő tizedik évfordulója alkalmából ezt üzente a palesztin népnek: “Ne áltassátok magatokat azzal, hogy a(z izraeli) megszállásnak tárgyalások útján véget lehet vetni! Egy nagymérvű népi ellenállás inkább szolgálná ügyünket!”

A felújítandó erőszak mellett Bárgúti az ENSZ Biztonsági Tanácsa és más fórumai előtt is maximális erőfeszítéseket javasol az önálló palesztin állam elismerésére és az Izraelre nehezedő politikai nyomás növelésére.

A palesztin politika szürke eminenciása, akiben sok vezető izraeli politikus a jövő tárgyaló partnerét látja, ezzel a Hamasz politikai vonalára lépett – hacsak szavait nem a hosszú börtönélet nagyon is érthető kétségbeesése motiválta. ◙


FORRÁS: Israel Post; Wikipedia