Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. április 18., szerda

Tragédia a jeruzsálemi Herzl-hegyen: egy reflektor-tartó oszlop a Függetlenségnapi díszfelvonulás főpróbáját tartó katonákra dőlt – egy tiszt-lány meghalt

Szerdán, április 18-án délután tragikus esemény szakította félbe az egy hét múlva, április 25-én esedékes Függetlenségnapi (Jom háácmáut) díszfelvonulás főpróbáját. Talán a rendkívül erős szél, talán a gondatlanul végzett munka volt az oka, hogy az egyik nagyteljesítményű reflektort tartó fémoszlop megdőlt és a gyakorlatozó katonák közé zuhant.

A tragikus baleset következtében a gyakorlaton részt vevő Hila Becáléli 20 éves alhadnagy-lány a helyszínen életét vesztette, hat katona közepes, illetve könnyebb sérülést szenvedett.

A fém tartóoszlop, illetve azt tartó híd-szerű szerkezet statikai szilárdságát a konstrukciót megrendelő szervek szerint többszörös mérnöki ellenőrzésnek vetették alá. A Függetlenségnap előestéjén tartott díszfelvonulást évtizedek óta a Herzl-hegyen tartják, ott, ahol a zsidó állam (budapesti születésű) megálmodója, dr. Herzl Tivadar nyugszik, Izrael más jelentős modern-kori alakjával egyetemben – Szenes Anikó, a Budapesten 1944 novemberében kivégzett ejtőernyős lány maradványait is itt helyezték végső nyugalomra.

A tragédia bekövetkeztekor az áldozatul esett tiszt-lány édesanyja is a helyszínen volt.

A baleset körülményeinek a kivizsgálására vizsgálat indult. ◙ 

2012. április 17., kedd

Egy frász és más semmi

A keddi izraeli lapok még mindig első oldalas cikkekben foglalkoznak a Jerikó közelében szombaton történt incidenssel, amelynek során egy palesztin-barát tüntető csoport kerékpárok tucatjaival próbálta eltorlaszolni a Jordán-völgyön átvezető, stratégiai fontosságú, kétsávos műutat.

Mint arról beszámoltunk, a körzet biztonságáért felelős alezredes, bizonyos Salom Eisner, két órás vita után a nála lévő M16-os gépkarabélya tusával szájon kapott egy 20 év körüli dán fiatalembert. Az incidenst egy, a palesztin-barát csoporttal lévő, őket valószínűleg instruáló palesztin férfi videóra rögzítette, és abból egy kétperces klipet feltett a Youtube-ra.

A tisztet a vezérkari főnök haladéktalanul felmentette az incidens kivizsgálásának a végéig.

A mai lapokban napvilágot látott újságírói vélemények a cikkírók világnézetének megfelelően sokfélék. Vannak, akik attól tartanak, hogy baj van a “fegyverek tisztasága” elvével (héberül “tohár hánesek”, amely fogalomnál nagyobb marhaságot nehéz elképzelni, a fegyver tisztasága legfeljebb az eszköz fizikai állapotával kapcsolatban jöhet szóba). A legtöbb lap balszélen gondolkodó munkatársa attól tart, hogy ilyesmi gyakran megtörténik, de most kéznél volt egy video-kamera, amely kényelmetlen tanúságot tárt a világ elé.

Mérsékeltebb indulatú kollégák Eisner csöndes elbocsátását javasolják a seregből, per és botrány nélkül.

A probléma hátterébe mélyebben beletekintő szerzők Eisner mentségéül felhozzák, hogy miután egy kis anarchista csoportocska mitugrásza két órán át kekeckedett a Cáhál katonáival, a húsz körüli legényke, aki soha puskaport nem szagolt, akinek soha saját közösségét nem kellett megvédenie a haláltól, az eszeveszett megsemmisítő terrortól – választ kapott a kihívásra.

E sorok írója idézi egy izraeli hozzászóló szavait. “Ha én, egyszerű turista, izraeli útlevéllel belépek Dánia területére, és ott egy országúton megállít a rendőrség, vagy az állam bármilyen fegyveres testületének a tagja, és felkér, hogy ne járjak, ne vezessek, ne kerékpározzak arra, ráadásul általam érthető nyelven meg is indokolja, hogy miért kéri ezt tőlem: hát nem állok azonnal tovább?!”

Az Andreas néven bemutatkozó dán fiatalember egyébként hétfőn reggel interjút adott a Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió “Bét” adójának, amely zömmel híreket és kommentárokat közvetít. Andreas hibátlan, pergő angollal beszélt, ami azt sejteti, hogy jól felkészült feladatára. Amúgy már két hónapja tartózkodik Izraelben, illetve az általa katonailag ellenőrzött területen, és még egy további hónapig szándékozik itt lenni. A jelek szerint tehát “függetlenített”, főállású provokátorról van szó, akinek más dolga nincs, ebből él.

Andreasunk beszéde meglepően vígkedélyűnek hallatszott, vélhetően nem érhette komoly sérülés. Márpedig, olvasóim engedelmével pestiesre váltva a stílust: akit puskatussal amúgy igazándiból pofán csapnak, az nem csak öt-hat fogát köpi kifelé, hanem az állkapcsa is ripityára törik. És ilyen állapotban aligha ad folyékony, jó kedélyű interjút az “ellenség” rádiójának... ◙

2012. április 16., hétfő

Incidens a Jordán-völgyben: az alezredes gépkarabélyával vágta szájon a dán tüntetőt • A palesztin videós hajlandó átadni az eredeti felvételt Izraelnek

A vasárnapra tervezett Izrael-ellenes repülőtéri zavarkeltő tüntetés “lecsengett”: az 1500-2000 fősre ígért “Welcome to Palestine” cégérrel ellátott szándékos zavarkeltés a loddi Ben Gurion repülőtéren összesen vagy hatvan személy letartóztatásával és kiutasításával végződött.

Annál súlyosabb incidens történt szombaton a Jordán-völgyben. Egy ugyancsak provokatív szándékú 150 tagú csoport kerékpáros felvonulást tartott Jerikó térségében, a 90. országúton. A Palesztin Autonómia területével határos Jordán-völgy biztonságáért felelős katonai egység felhívta a kerékpárosok figyelmét, hogy az út forgalmas és stratégiailag fontos: egyrészt akadályozzák rajta a katonai és polgári motoros közlekedést, másrészt veszélyeztetik saját testi épségüket.

Az egység és parancsnoka, Salom Eisner alezredes nem kevesebb, mint két órán át próbálta győzködni a demonstrálókat, ám azok hajthatatlanok maradtak. Ekkor – az alezredes elmondása szerint – a tüntetők botokkal támadtak a katonákra. Egy dán fiatalember a parancsnok ujját törte el, mire a sebesült tiszt M16-os gépkarabélya agyával támadója arcába ütött. Az Andreas nevű dán fiatalember száját több öltéssel kellett összevarrni. A fiatalember azt állítja, hogy sem szóval, sem kézmozdulattal nem fordult a tiszt felé.


  


A kerékpáros csoportot meghívó palesztin szervezők egyike a jelenetről video-felvételt készített és azt feltette a Youtube-ra. Természetesen, a kétórás vitának csak utolsó két percéről, amelyben a tiszt odacsap a tüntetőre.

A videó-klipen látható esemény Izraelben is felháborodást keltett, miután azt tanúsította, hogy az alezredes képtelennek bizonyult az események kézben tartására, másrészt pedig elvesztette a kontrollt az idegei fölött.

Nican Alon vezérőrnagy, a Központ Parancsnokság tábornoka vizsgálatot rendelt el. Benny Ganz vezérkari főnök a vizsgálat eredményeinek közzétételéig felmentette Salom Eisner alezredest feladata alól. Binjámin Netanjáhu miniszterelnök súlyos szavakkal ítélte el a tiszt eljárását. 

A legfontosabb felmerülő kérdés mégis az: hogyan lehetséges, hogy a fellépő egység, amely tudottan egy szabotázsra készülő csoport leszerelésére vállalkozott, nem vette video-filmre a történteket az elejétől a végéig? Hogyan volt lehetséges, hogy a két perces palesztin video-klip az előzmények nélkül bejárhatta a világot? 
Hétfőn, április 16-án közölte a palesztin videós: hajlandó az eredeti, körülbelül félórás felvételt átadni Izraelnek, hogy bizonyítsa, a felvétel nem szerkesztett, és nem lett kivágva belőle semmilyen részlet. ◙