Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. július 3., kedd

Szárnyakat kapott a galileai Hamupipőke


A kislány gyönyörű volt és okos – csak hát egy nagyon szegény, ráadásul egyszülős családban nevelkedett a Galilban (Galileában, Észak-Izraelben), egy fejlesztési városkában. Iskoláit kitűnő eredménnyel végezte, ahol nem csak a tanulmányokban, hanem a sportban is jeleskedett. 

A középiskola tanárai karának javaslatára a lányt két osztállyal előre “ugratták”, és 19 éves korában már az első, “Bachelor” egyetemi fokozatot is megszerezte, éspedig a magas matematikai készséget követelő adatfeldolgozás-adminisztráció szakon.

A felnőtt életbe kilépve előnyös megjelenésével és végtelenül bájos fellépésével mindenütt nyert. Először modellként kereste kenyerét, segítette édesanyját és öt testvérét, majd bevonulása után a Légierőhöz kérte felvételét.

A fiúknak sem könnyű kiképzés emberpróbáló akadályait sikerrel vette. Kitűnő fizikuma, nagyszerű felfogása a legnagyobb nehézségeken is átsegítették, ott, ahol sok erős és felkészült fiú kihullik, és kénytelen búcsút mondani a harci pilóta-álomnak.

A. – az újságokban már csak nevének kezdőbetűjével szabad említeni, képe pedig csak “kitakart” arccal jelenhet meg – ott állt társaival a Légierő Chácerim-i bázisán, ahol június utolsó, forró napjaiban, a vakítóan kék ég alatt kapták meg “szárnyaikat”, azaz a fegyvernem szárnyas kitűzőjét és a tiszti rendfokozatot a 146. pilóta-kiképző tanfolyam végzettjei.

Őrajta kívül egy másik lány is letette a harcipilóta-navigátori vizsgát. Ennél fogva Ziv altábornagy, a Chácérim légibázis parancsnoka héberül így szólította meg az új tiszteket: lochámim völochámot. Harcosok. Hímnemben és nőnemben. A hímnemű alakot mondta először, mert azért a pilóta-fiúk sokkal többen voltak...

2012. június 30., szombat

Jicchak Samir 1915 – 2012


Szombaton, 2012. június 30-án, életének 96. évében elhunyt Jicchak Samir, Izrael hetedik miniszterelnöke, aki 1983-84 és 1986-1992 között volt kormányfő.

Sámir a néhai Menáchem Beginnel együtt a mai Likud párt elődje, a Chérut párt vezéregyéniségei közé tartozott.

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök az eltávozottat az Izrael iránti hűség mintaképének nevezte.

Jicchak Samir 1915-ben született az oroszországi Ruzsanyban, mint Jicchak Jaziernicki. Tizenéves korában csatlakozott a jobboldali revizionista mozgalomhoz. Varsóból alijázott 1935-ben az akkor brit mandátum alatt álló Palesztinába. A negyvenes évek elején a britek ellen küzdő „Lechi” fegyveres szervezet egyik vezetője lett. A mandátumi hatóságok kétszer is letartóztatták, mindannyiszor megszökött.

Samir 1955-től a Moszádhoz, Izrael külföldön tevékenykedő titkosszolgálatához csatlakozott, ahol 1965-ig szolgált. A hatvanas évek közepén belépett a Menáchem Begin által alapított Chérut (Szabadság) pártba, amely a Likud párt elődje volt.

Politikai karrierjét 1973-ban mint Kneszet-képviselő folytatta a Külügyi- és Hadügyi Bizottság tagjaként, később a Kneszet házelnöke volt. 1980-ban a Begin-kormány külügyminisztere lett, majd Begin lemondása után miniszterelnök. A nyolcvanas években a Likud-Munkapárt nemzeti egységkormány keretében miniszterelnöki, illetve -helyettesi feladatot töltött be.

A Munkapárt 1992-ben aratott választási győzelmét követően lemondott a Likud párt vezetéséről, 1996-ban a Kneszet-képviselőségről is.

Orvosai 2004-ben Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála. Azóta egy idősotthonban ápolták.

Jicchak Samir temetése hétfőn volt a jeruzsálemi Herzl hegyen, az ország nagyjai parcellájában. ◙

2012. június 29., péntek

Villamos és metró Tel-Avivban: menekülés a dugóktól • Nem olcsó: 50 millárd sékel

Több, mint harminc éve beszélnek, ígérnek, terveznek – de a héberül “Gus Dán”-nak nevezett Nagy Tel-Aviv közel hárommillió lakosa egy észszerű villamos- és metróhálózat helyett nap mint nap közlekedési dugókban álldogál, belélegzi a kipufogógázok bűzét, süketül a tülköléstől, a motorzajtól.

A héten – ki tudja, hányadszor – egy felelős ismét feldobta a nagy piros labdát, hogy mindenki figyeljen rá. Jiszráél Katz közlekedésügyi miniszter bejelentette: határozati javaslatot tesz a kormánynak a metróval kombinált gyorsvillamos megépítéséről.

A munka ugyan már évek óta megkezdődött, de költségvetési és bürokratikus okok miatt leállt. Katz miniszter egy építkezésen járva tette kijelentését, hozzátéve, hogy Nagy Tel-Aviv lakosságának a megváltása a dugókból és a krónikus közlekedési káosztól 50 milliárd sékelbe fog kerülni. Azt is hozzátette – talán Netanjáhu miniszterelnök és Steinitz pénzügyminiszter felé tett célzásként – hogy ezt az összeget még elő kell teremteni valahonnan.

Katz előrejelzése szerint amennyiben a kormány rábólint a javaslatra, a munkák 2013-ban folytatódhatnak, és 2017-re elkészülhet a mű.


A tervek szerint két villamosvonal épül.

Az egyik vonal szerelvényei zöld színűre lesznek festve; az utasokat Bat Jam és Ramat Aviv (esetleg Herzlia) között szállítja, vagyis észak-déli irányban köti össze Nagy Tel-Aviv településeit és városnegyedeit.

A másik, hosszabb vonal szerelvényei piros színűek lesznek és a tengerpartról indulva nyugat-keleti irányban Ramat Gan és Bné Brák érintésével Petách Tikván érik el a végállomást.

Tel Aviv központjában mindkét vonal a föld alatt közlekedik, vagyis metróként érintik a fő csomópontokat.

Elsőként a piros vonal építéséhez fognak hozzá. A 22 kilométeres útvonalnak körülbelül a fele a föld alatt halad. 

Az építkezések előreláthatólag igen nagy nehézségeket fognak okozni Tel-Aviv belvárosának a közlekedésében, ezért itt rekord gyorsasággal, fél év alatt tervezik befejezni.

Az építkezésért felelős Neta (Nötivéj Tnuá Ironit, azaz városi közlekedési vonalak) vállalat vezérigazgatója, Jicchák Zuchman legfőbb technikai nehézségként az építkezés kapcsán várható felfordulást említette, a bürokrácia szintjén pedig a tényt, hogy a munkálatokat nem egy, hanem hat önkormányzattal lesz kénytelen összehangolni.