A kislány gyönyörű volt
és okos – csak hát egy nagyon szegény, ráadásul egyszülős családban nevelkedett
a Galilban (Galileában, Észak-Izraelben), egy fejlesztési
városkában. Iskoláit kitűnő eredménnyel végezte, ahol nem csak a
tanulmányokban, hanem a sportban is jeleskedett.
A középiskola tanárai
karának javaslatára a lányt két osztállyal előre “ugratták”, és 19 éves korában
már az első, “Bachelor” egyetemi fokozatot is megszerezte, éspedig a magas
matematikai készséget követelő adatfeldolgozás-adminisztráció szakon.
A felnőtt életbe kilépve
előnyös megjelenésével és végtelenül bájos fellépésével mindenütt nyert.
Először modellként kereste kenyerét, segítette édesanyját és öt testvérét, majd
bevonulása után a Légierőhöz kérte felvételét.
A fiúknak sem könnyű
kiképzés emberpróbáló akadályait sikerrel vette. Kitűnő fizikuma, nagyszerű
felfogása a legnagyobb nehézségeken is átsegítették, ott, ahol sok erős és
felkészült fiú kihullik, és kénytelen búcsút mondani a harci pilóta-álomnak.
A. – az újságokban már
csak nevének kezdőbetűjével szabad említeni, képe pedig csak “kitakart” arccal
jelenhet meg – ott állt társaival a Légierő Chácerim-i bázisán, ahol június
utolsó, forró napjaiban, a vakítóan kék ég alatt kapták meg “szárnyaikat”, azaz
a fegyvernem szárnyas kitűzőjét és a tiszti rendfokozatot a 146. pilóta-kiképző
tanfolyam végzettjei.
Őrajta kívül egy másik
lány is letette
a harcipilóta-navigátori vizsgát. Ennél fogva Ziv altábornagy, a Chácérim
légibázis parancsnoka héberül így szólította meg az új tiszteket: lochámim
völochámot. Harcosok. Hímnemben és nőnemben. A hímnemű alakot mondta először,
mert azért a pilóta-fiúk sokkal többen voltak... ◙
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése