Minden év végén
visszatér a probléma, amely főként az étterem- és különterem-tulajdonosoknak
okoz fejfájást.
December második
felében menetrendszerűen érkezik a rabbinátus körlevele: aki bármiféle
szilveszteri rendezvényt tart – elveszíti a kósersági igazolványát, azt a
pecsétes papírt, amelyet a vendéglátó intézmények bejáratánál szoktak
kiragasztani. És amely nélkül egyes városok – főként azok, amelyekben a
vallásos tanácstagoknak szava van – nehézséget támasztanak, akár a működési
engedélyt is megvonhatják.
Nem is beszélve arról,
hogy az ország zsidó lakosságának jórésze ha nem is kimondottan vallásos, de a
kóserságot, az étkezési törvényeket betartja, és erre az étterem, illetve a
különterem kiválasztásánál is odafigyel.
Ugyanakkor az Európából
és Amerikából érkezettek még jól emlékeznek szülőhelyük Szilvesztereire, és
sokan szeretnék itt is családi-baráti körben tölteni a dátumváltás éjjelét.
Az izraeli rabbinátus
azonban, amely – ellentétben a legtöbb, zsidók által is lakott ország
rabbinátusával, itt kizárólagosan ortodox, vagyis “keményvonalas” – a
szilveszteri mulatságokban, vagy akár csak vacsora-összejövetelekben keresztény
vallási ünneplést lát, amely kizáró ok a kósersági igazolás megadására. Akkor
is, ha a főzés és a felhasznált anyagok amúgy megfelelnek a zsidó
vallás rituális követelményeinek. (Mindez csak a zsidó tulajdonban lévő
létesítményekre vonatkozik, a keresztény és muzulmán arab tulajdonúakra és a külföldi turistákat kiszolgáló szállodákra nem.)
Marad tehát a dilemma, a rejtőzködés, a kiskapuk keresése. A legtöbb
szilveszterező az orosz-ajkú közösség köréből kerül ki, de a dél-amerikai
származásúak zöme sem hagyná ki. Az utóbbi évtizedekben érkezett magyar olék is
“buli-pártiak”, de legtöbbször otthon, baráti körben bontanak pezsgőt éjfélkor.
A malac farkát azért nem húzzák meg... ◙
