Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. március 18., kedd

Katonarablás-kísérlet? Súlyosan sérült egy katona a szíriai határkerítésnél



Kedden délután 14 óra körül bomba robbant a Golán fennsík északi részén, a Hermon-hegy térségében, a szíriai határkerítés mellett, Madzsd el-Samsz drúz falutól délre. Esti jelentés szerint a robbanás következtében négy izraeli katona  megsérült. Egyikük állapota súlyos.

Első vizsgálatok szerint a bombát a határ túloldaláról, távirányítással robbantották fel két, a határkerítést ellenőrző páncélozott katonai jármű közeledtekor.

A határ izraeli oldaláról tűzérségi tüzet nyitottak a szíriai állások felé. 

Az Al-Arabiya hírtelevízió feltételezése szerint az elkövetők a robbanás következtében magatehetetlen, sebesült katonákat áthurcolták volna a határ szíriai oldalára.

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök a Likud part kedd délutáni ülésén kemény válaszlépést helyezett kilátásba.

"Az utóbbi időben a szíriai határ túloldalán megjelentek a dzsihádisták és a Hezbollah fegyveresei, ami új kihívást jelent haderőnk számára. Az ott évek óta folyó polgárháború ellenére mindeddig sikerült megőrizni a nyugalmat az északi határon, de ha szükséges, a leghatározottabb lépésekkel biztosítjuk Izrael biztonságát" – mondta Netanjáhu.

Az elmúlt héten, pénteken az e helyszínhez közeli libanoni határon történt hasonló provokáció.

Izraeli katonai szakértők szerint mindkettőt a Hezbollah követte el, mintegy megtorlásképpen a négy héttel ezelőtt végrehajtott, az Izraeli Légierőnek tulajdonított légicsapásért. A támadást február 24-én a libanoni Bek’a völgyben, a szíriai határ közelében hajtották végre, amely egy Szíriából Libanonba szállított, valószínűleg a Hezbollah-nak szánt rakétaszállítmányt semmisített meg. 

Az utóbbi hetekben számos alkalommal robbant lövedék a Golán-fennsíkon, amelyeket a határ túloldalán folyó polgárháborúban egymás ellen harcoló felek lőttek ki. ◙

Obama – Abu Mázen csúcs a Fehér Házban: „Kritikus időben hozott nehéz döntésekre van szükség”



Mahmúd Abbász (Abu Mázen), a Palesztin Autonómia elnöke vasárnap találkozott John Kerry külügyminiszterrel, hétfőn pedig Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke fogadta őt a Fehér Házban. Obama felszólította a palesztin vezetőt, hogy tegye meg a szükséges bátor döntéseket és vállalja a kockázatokat az Izraellel megkötendő békeszerződésért, miután közelednek a tárgyalások utolsó hetei.

Az amerikai közvetítők mind az izraeli, mind a palesztin féltől „kritikus időben hozott nehéz döntéseket” várnak el egy történelmi megegyezés tető alá hozása és a nemzedékek óta tartó arab-izraeli konfliktus végleges, szerződéses rendezése érdekében.

Sajtóértesülések szerint Mahmúd Abbász a megbeszélések áprilisi határidejének a meghosszabbításáért cserébe a „zöld vonalon” túli építkezések befagyasztását, és valamennyi, terrortevékenység miatt elítélt palesztin biztonsági fogoly, köztük két politikai vezető, Maruán Barguti és Ahmed Száádát szabadon engedését követeli.

A két vezető tárgyalásának a részleteiről nem adtak ki közleményt.

Hanan Asraui asszony, a PFSZ végrehajtó bizottságának a tagja a Palesztina Hangja rádióállomásnak adott interjújában úgy vélte, hogy Mahmúd Abbász és Barack Obama hétfői találkozása döntő fontosságú és meghatározó jelentőségű a palesztinok jövője szempontjából.


Véleménye szerint a palesztin vezetés képes ellenállni bármilyen erős amerikai nyomásnak, amennyiben, úgymond, az sérti a palesztinok elemi jogait. Elmondta még, hogy Mahmúd Abbász magával vitte a palesztin fél követeléseit, amelyekről nincs szándékában lemondani. Lehetséges, hogy Obama elnök a találkozón már átadta a John Kerry külügyminiszter által megszövegezett keretegyezményt.

Nabil Shaath, a Palesztin Autonómia egyik legtekintélyesebb tisztviselője kedden az Izraeli Rádiónak nyilatkozva kifejtette, hogy a palesztin fél számára végső soron megoldható Izrael zsidó államként való elismerése, de csakis a konfliktusnak egy átfogó békemegállapodással történt rendezése után.

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök ezt az elismerést többször is a béketárgyalások központi kérdéseként jelölte meg, amit John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere hibaként értékelt, amely a megbeszélések megszakadását idézheti elő.

A palesztin fél ezt az izraeli igényt több ízben elutasította. Mahmúd Abbász, a Palesztin Autonómia elnöke nemrégiben kijelentette, hogy a palesztin vezetés már 1993-ban elismerte Izrael létezését, de semmi szín alatt nem ismeri el Izraelt, mint a zsidó nép államát.

Shaath az interjú során felvetette, hogy gyanúja szerint az izraeli tárgyaló partner azzal a hátsó szándékkal ragaszkodik ezen követeléséhez, hogy a béketárgyalások menetét megakassza, és a megállapodás maradék esélyei is semmivé váljanak.

A palesztin politikus sérelmezte, hogy bár a megbeszélések kritikus szakaszhoz jutottak, de Jeruzsálem és a menekültek kérdésánek a tárgyalása még mindig várat magára.

"Ha ezek a kérdések kielégítő választ kaptunk volna, az elismerés is megoldható lenne" – hangoztatta Nabil Saath. ◙

2014. március 17., hétfő

Mahmud Abbász ma találkozik a Fehér Házban Barack Obama elnökkel • Ramallában több ezer tüntető követeli, hogy a Palesztin Autonómia ne mondjon le a palesztin „hazatérési jogról"


Hanan Asraui asszony, a PFSZ végrehajtó bizottságának a tagja úgy véli, hogy Mahmúd Abbász és Barack Obama hétfői találkozása döntő fontosságú és meghatározó jelentőségű lesz a palesztinok jövője szempontjából.

Véleménye szerint a palesztin vezetés képes ellenállni bármilyen erős amerikai nyomásnak, amennyiben, úgymond, az a palesztinok elemi jogait sérti.

A Palesztina Hangja rádióállomásnak adott interjújában elmondta még, hogy Mahmúd Abbász (Abu Mázen) magával vitte a palesztin fél követeléseit, amelyekről nincs szándékában lemondani. Hanan Asraui lehetségesnek tartja, hogy Obama elnök a találkozón átadja a John Kerry külügyminiszter által megszövegezett keretegyezményt. Az Al Hayat arab lap szerint Mahmúd Abbász ezt kereken el fogja utasítani.

Hétfőn mintegy kétezren tüntettek Ramallában, a Manara téren, azt követelve, hogy a palesztin vezetés semmiképpen ne adja fel a palesztinok úgynevezett „hazatérési jogát”. (Ami az 1948-ban a brit mandátumi Palesztinából elmenekült kb. 600 ezer arab több millió utódja „visszatérését”, vagy bevándorlását jelentené a Palesztin Autonómia, azaz a jövendő palesztin állam, illetve Izrael Állam területére.)

Mahmúd Abbász vasárnap találkozott John Kerry külügyminiszterrel, hétfőn pedig Barack Obama elnök fogadja őt a Fehér Házban. Az amerikai közvetítők mind az izraeli, mind a palesztin féltől „kritikus időben hozott nehéz döntéseket” várnak el egy történelmi megegyezés tető alá hozása és a nemzedékek óta tartó arab-izraeli konfliktus végleges, szerződéses rendezése érdekében.

Sajtóértesülések szerint Mahmúd Abbász a megbeszélések az eredetileg kijelölt április végén túli meghosszabbításáért cserébe a „zöld vonalon” túli építkezések befagyasztását követeli, valamint valamennyi, terrortevékenység miatt elítélt palesztin biztonsági fogoly, köztük két politikai vezető, Maruán Barguti és Ahmed Száádát szabadon engedését.