Szülőszoba: új botrány született ♦ "A zsidó és az arab asszonyok szüljenek külön szobákban"

Becálél Smotrich képviselő (36), a kormánykoalícióban részt vevő Bájit Jehudi (Zsidó otthon) képviselője felvetette, hogy a zsidó és az arab szülő nők külön szülőszobákban szüljenek.

Javaslatát saját, illetve gyermekágyas feleségének tapasztalatával indokolta: az arab asszonyokat szülés után nem csak közvetlen hozzátartozójuk, hanem egész "hamullájuk", több tucat ember látogatja, napokon át, hangoskodva, dohányozva, fittyet hányva a látogatási időre és a kórházi rendtartásra. Ezzel, természetesen, zavarják az izgatott és fáradt, a szülésen éppen átesett zsidó asszonyokat, és nem utolsó sorban az orvosokat és az ápoló személyzetet.

Az igazsághoz tartozik, hogy Smotrich javaslata indoklásában továbbment a kórházi rend védelménél. "Az pedig csak természetes, hogy az én feleségem nem kíván olyan ágyszomszédot, akinek a csecsemője felnőve a mi fiainkat akarja majd meggyilkolni".

Lett is ribillió. Nem csak az arab, de több zsidó képviselő és közéleti személyiség a képviselőt elnevezte fajvédőnek, fasisztának, és minek nem…

Ben Kaszpit, a Mááriv napilap kommentátora egyenesen a "judeonáci" jelzőt használta Smotrichra, átvéve a néhai Jésájáhu Lebovics professzor kedvelt szavajárását.

Tény: a képviselő a nemzeti-vallásos jobboldal szószólója. Ideológiája számos ponton megkérdőjelezhető. De felvetését nem lehet és nem is érdemes "polkorrekt" szlogenekkel lesöpörni az asztalról. 

Hírek szerint a jeruzsálemi Sááréj Cedek és a Hádásszá, a tel-avivi Ichilov és a Kfar Szaba-i Meir kórházak szülészeti kórtermeiben elkülönítve helyezték el a zsidó, illetve az arab kismamákat. Az Egészségügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön sürgős kihallgatásra rendelte az említett kórházak igazgatóit. ◙

Izrael és az Isten ♦ Kik hisznek és mennyire a Teremtő létezésében ♦ A legtöbb ateista az oroszajkú olék között található

A Pew Intézet felmérése szerint az izraeli zsidó népesség 49 százaléka vallja magát "világinak"  – amit itt héberül a chiloni (חילוני) szóval illetnek: ez a vallással nem foglalkozó, illetve elvből ateista, istentagadó.

Ami viszont az egykori Szovjetunióból bevándoroltakat illeti, arányuk már eléri a 81 százalékot.

Az izraeli zsidók 36 százalékának nincs kifogása az ellen, hogy az állam népszerűsítse a rabbinikus zsidó hagyományokat, ám az oroszajkúaknak csak 12 százaléka nézi ezt jó szemmel.

A felmérés szerint a teljes izraeli zsidó népesség 29 százaléka egyetért azzal, hogy a szigorúan ortodox izraeli rabbinátus számos téren meghatározó döntéshelyzetben lehessen: szombati tömegközlekedés, üzletek nyitva(nem)tartása, a vallási intézmények állami finanszírozása, "ki a zsidó" meghatározása, stb. –, addig az oroszajkúaknak mindössze 8 százaléka pártolja ezt.

Az izraeli zsidók 77 százaléka hisz Istenben: az "oroszok" csak 55 százalékban.

Az izraeli háztartások 63 százaléka kóser, az oroszajkúaknak csak 24 százaléka.

Kétszer annyi "átlag-izraeli" gyújt sabbat- ünnep- és chanuka-gyertyát, mint az egykori Szovjetunióból, vagy újabban az utódállamokból érkezettek.

A másod- és harmadgenerációs "oroszok" valláshoz, zsidósághoz való hozzáállása azonban erősen közelít a teljes izraeli népességben mért arányhoz.

A nemzeti-vallásos "Áruc Séva" hírportálján megjelent felmérés néhány hiányossága (e blog szerkesztője szerint):

1.     Az egykori Szovjetunióból érkezett zsidók között óriási szociális és kulturális különbségek vannak az európai és a kaukázusi, illetve Kaukázuson túli területekről érkezettek között. Utóbbiak a keleti zsidó törzsekhez számolandók: zömmel vallásos, hagyománytisztelő emberek, nemritkán szigorúan ortodoxok. (Grúziai zsidó férfit kipá, asszonyaikat kendő nélkül alig lehet látni. Itt született nemzedékük azonban már sokban enged a hagyományokból.) A kárpátaljai – magyarul is beszélő – olék között is magasabb a vallástartók aránya, mint például az európai orosz nagyvárosokból származók körében.

2.     A közel másfél millió oroszajkú izraeli között három-négyszázezerre tehető a nemzsidók száma, akik mint házastársak, illetve zsidó felmenőket felmutatni tudók jöttek Izraelbe, és kaptak izraeli állampolgárságot. ◙

Kertész Imre 1929 – 2016

Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor, budapesti otthonában érte a halál.

1929. november 9-én született Budapesten. Ötéves volt, amikor a szülei elváltak, a kisfiú internátusba került.

1944. júniusában a csendőrök 17 társával együtt Budapest környékén letartóztatták. Auschwitzba, onnan Buchenwaldba deportálták. A buchenwaldi „ember-hulladék”, ahogy a Sorstalanság hőse nevezi önmagát, felszabadulása után visszatért Magyarországra.

Főműve, a Sorstalanság, 1975-ben jelent meg Budapesten.

Kevesen értették meg. Csak a 90-es évektől fordultak munkássága felé. Bő negyed évszázaddal a Sorstalanság megjelenése után, 2002-ben Nobel-díjat kapott érte.  

Járt Izraelben, de nem gondolt az itteni letelepedésre. Auschwitz után is Európát érezte egyedüli hazájának.

Az utóbbi tíz évben Berlinben élt. Az újra egyesült Németország fővárosa, amint mondta, kulturális pezsgésével, platánjaival és kávéházaival gyermekkora Budapestjére emlékezteti. Amikor pedig arról kérdezték, miképpen képes auschwitzi túlélőként a németek között élni, azt felelte: inkább az a csoda, hogyan volt képes korábban magyarok közt élni. Hiszen magyarok kötelezték a sárga csillag viselésére, magyarok kényszerítették a gettóba, magyar csendőrök rakták fel az auschwitzi vagonba.

Kertész keserű élettapasztalatából, lelkületének kafkai abszurditásából táplálkozhat a „Mentés másként” címet viselő napló. Egy részlet:

2001. október 12. 

Gyilkos ősz. Süt a nap. Ago­nizál a világ. Tegnap, a villamoson az a határozott érzésem támadt az emberek közt, hogy nem em­berek közt vagyok. Aztán az eszembe jutott: hop­pá, hiszen éppen hogy ezek az emberek, az újember, lehet mondani, ez a még sohasem volt fajta. Hihe­tetlen brutalitásuk. Gyávaságuk. Nyájszerű tom­paságuk. Gonoszságuk az egyediséggel szemben. A gyilkosságra mindig készen álló vérszomj, amely a gyengeség első jelére tüstént reagál. Sokszor elgondolkodtatott a pogromok megszokott jelene­te: szidalmaznak, neked mennek, de valójában csak akkor rohannak meg, amikor a földre kerülsz.

Az utóbbi évben, immár súlyos betegen, Parkinson-kórral küszködve mégis visszatért Budapestre.

„Csodálatos életem volt – mondta a die Zeitnek adott interjújában a 84. születésnapján – Auschwitzi fogolyként kezdtem, végül megkaptam a civileknek járó legnagyobb német kitüntetést. Vicces és megmagyarázhatatlan. De lehetek őszinte? Elég volt. Mindent elértem, amit akartam. … A kezeim már nem engedelmeskednek. Nagyon fáradt vagyok.”

A „Sorstalanság” 1995-ben jelent meg Izraelben Mirjam Algazi héber fordításában (Lölo gorál – ללא גורל).

A „Káddis a meg nem született gyermekért” című művét Itamar Jáoz-Keszt ültette át héberre (Káddis löjeled selo nolád – קדיש לילד שלא נולד).

FORRÁS: Magyar internetes honlapok; „Háárec” héber napilap; saját emlékezet