Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2016. május 20., péntek

Jáálon honvédelmi miniszter lemondott tisztségéről és Kneszet-tagságáról ♦ "Az államot etikai alapon kell vezetni"

KÉT DUDÁS EGY CSÁRDÁBAN – A YNET HÍRPORTÁLRÓL

Mose "Bugi" Jáálon pénteken reggel közölte Facebook és Twitter oldalán: lemondott tisztségéről és Kneszet-tagságáról.

Szerdán hozták nyilvánosságra a Netanjáhu és Lieberman között folyt koalíciós tárgyalás eredményét. A két politikus közötti megegyezés értelmében a Jiszráél béténu párt a maga hat mandátumával csatlakozik a kormánykoalícióhoz, és ennek fejében megkapja a honvédelmi és a befogadási minisztériumot.

Jáálon nem várta meg, amíg Netánjáhu hivatalosan megerősíti Avigdor Lieberman képviselő kinevezését az ő helyébe, őt pedig megbízza a külügyminiszteri hivatallal. "Aki az államot vezeti, azt etikai alapon kell tennie" – jegyezte meg.

Péntek déli sajtóértekezletén Jáálon kijelentette: hosszú időn át harmonikusan együtt dolgozott a miniszterelnökkel, ám az utóbbi hetekben Netanjáhu döntései bizalmi válságot idéztek elő.

Jáálon közölte: egy időre felfüggeszti politikai tevékenységét, de azt is megjegyezte, hogy a jövőben megmérkőzik a vezetésért. 

Helyét a Kneszetben a Likud párt soron következő tagja, az Egyesült Államokból alijázott  Jehuda Glick rabbi (50) foglalja el, aki ismert jobboldali nézeteiről és 2014-ben szerencsésen túlélt egy ellene elkövetett palesztin merényletet.

Reuven "Rubi" Rivlin államelnök sajnálkozását fejezte ki Jáálon távozása fölött.


Jáálon lemondása vasárnap, Lieberman kinevezése kedden lép életbe: a két időpont között a miniszterelnök vezeti a honvédelmi minisztériumot. 

2016. május 18., szerda

Jichak Herzog: nincs koalíció ♦ Harcias támadás Netanjáhu és – Seli Jechimovits, saját pártja volt főtitkára ellen ♦ Avigdor Lieberman honvédelmi miniszter?


Jichak Herzog, a Machane hacioni párt főtitkára, az ellenzék vezére szerda este negyed kilenckor hétperces, szenvedélyes hangú sajtóértekezleten jelentette be: a Netanjáhuval folytatott koalíciós megbeszélések "mögöttünk vannak".

A visszalépés fő okát már korábban a jobboldali  "Jiszráél béjténu" párt vezetőjével, Avigdor Liebermannal kezdeményezett koalíciós tárgyalásokban jelölte meg, amelyet Netanjáhu nagyjából a vele folytatott megbeszélésekkel párhuzamosan folytatott. "Én nem fogok igazodni Lieberman napirendjéhez" – fejezte ki elégedetlenségét.

Herzog történelmi esély elmulasztásával vádolta Netanjáhut, amiért egy józan, a béke reményét hordozó koalíciós kormány lehetőségét utasította vissza.

Az Izraeli Rádió "Bét" adóján közvetített sajtóértekezleten Herzog megdöbbentően durva, személyeskedő vádakat emelt Seli Jechimovits, saját helyettese, pártja volt főtitkára ellen, azzal vádolva őt, hogy a vezetőség tudta nélkül a koalíciós csatlakozás fejében "könyörgött" Netanjáhunak egy miniszteri állásért.

A támadás minden bizonnyal válasz volt Jechimovits néhány nappal ezelőtt tett kijelentésére, amely szerint Herzog "becsúszni" igyekszik Netanjáhu kormányába.

A sajtóértekezleten Herzog ismertette a csatlakozás Netanjáhu által elutasított feltételeit: az építkezések leállítását a "Területeken", egy, az izraeli arabok érzékenységét sértő törvényjavaslat levételét a napirendről, a tengerfenéken folyó földgáz-kitermeléssel kapcsolatos vitás törvényjavaslatok megváltoztatatását.

Csatlakozási feltétel volt a külügy- és a pénzügyminisztérium, néhány kisebb jelentőségű minisztérium azonnali, valamint a honvédelmi minisztérium egy éven belül történő átadása a Mácháne hácioni-nak.

A koalíciós tárgyalásokról való visszalépés más okát Herzog abban jelölte meg, hogy Netanjáhu nem volt hajlandó írásban rögzíteni a koalíciós feltételeket. "Nem hiszek a szóbeli kötelezettségeknek" – nyilvánította bizalmatlanságát a miniszterelnökkel szemben. 
*
A "Jiszráél béjténu" párttal előreláthatólag péntek reggelig folytatódnak a koalíciós megbeszélések. Avigdor Lieberman magának követeli a honvédelmi tárcát, amely mellé Netanjáhu a befogadási minisztériumot is felajánlotta.

Amennyiben a koalíció létrejön, Mose "Bugi" Jáálon, a jelenlegi honvédelmi miniszter valószínűleg a külügyet kapja kárpótlásként. Minderről Netanjáhu telefonon tájékoztatta Jáálont, akit sokan a miniszterelnök ellenlábasának, sőt, lehetséges utódjának tartanak.

A "Jiszráél béjténu" párt hat képviselőt küld a Kneszetbe. Lieberman halálbüntetést követel a palesztin terroristákra, és jóval szigorúbb politikát a Palesztin Autonómiával szemben. 

E párt csatlakozása több okból is problematikus lehet. A Naftali Bennett-vezette, ugyancsak hangsúlyosan jobboldali "Bájit hájehudi" párttal a Netanjáhu-kormányt a nemzetközi vélekedés nem jobbközép, hanem szélsőjobb-kormányzatként fogja osztályozni.

Izraelen belül nemcsak a baloldalt, hanem a "Jáhádut háTorá" chárédi (ultraortodox) pártot is aggodalommal tölti el Lieberman esetleges honvédelmi miniszterré történő kinevezése. Az oroszajkú, nacionalista, de vallástalan politikus a múltban erősen szorgalmazta a chárédi fiatalság katonai szolgálatra kötelezését, automatikus felmentésük megszüntetését. ◙

Netanjáhu igyekszik, Herzog próbálkozik, Lieberman jelentkezik


A talány megfejtése: Netanjáhu miniszterelnök kétségbeesett igyekezete, hogy minimum-többséges (61 mandátum a 120-ból) kormányzatát kibővítse.

A kormány ugyanis nehéz idők elé néz, főként a megvitatandó költségvetés okán.

A Jiszráél Hájom ingyenújság, amelyet a miniszterelnök iránti lojalitása miatt "Bibiton"-nak becéznek (Bibi a miniszterelnök beceneve, iton pedig újság héberül), úgy tudja, hogy már hetek óta folyik a titkos tárgyalás Netanjáhu és Jicchák "Buzsi" Herzog, a legjelentősebb ellenzéki Mácháné hácioni, vagyis Cionista tábor között egy nemzeti egységkormány lehetőségéről, amely hetven-egynéhány képviselő támogatásával továbbra is Netanjáhu vezetése alatt állana.

A hírt ma már a többi lap is tárgyalja. Arról, hogy milyen minisztériumokat kapna a Mácháne a csatlakozás fejében, csak találgatások vannak forgalomban. 

Netanjáhu a hírek szerint nem hajlandó a csatlakozás fejében leállítani a "Területeken" megkezdett építkezéseket, ami azért valamelyest szalonképessé tenné a balközép, elvben szociáldemokrata, a palesztinok irányában rugalmasabb Mácháne csatlakozását a hangsúlyosan jobboldali koalícióhoz. Herzog hírek szerint követeli, hogy Jeruzsálem arab lakosságú kerületei fölött a Palesztin Autonómia gyakorolja az adminisztrációt. 

Az mindenesetre bizonyos, hogy a balközép párt többi vezetője és szavazóinak zöme zsigerből utasítja el a koalíciós csatlakozást, és "Buzsi" holdvilágnál sápadtabb politikai szereplésére immár az árulás ódiuma is rávetül.

A polgári-liberális Háárec napilap értesülése szerint a párt 24 képviselőjéből 11 határozottan ellenzi az ötletet, köztük a volt főtitkár-asszony, a harcos tényfeltáró újságíróból lett karizmatikus politikus, Seli Jechimovics.

A Mácháne a Munkapárt (Ávodá) és a Hátnuá párt választási fúziójából keletkezett 2014. végén, és az utóbbi vezetője, Cipi Livni máris kijelentette: a Hátnuá azonnal felmondja a fúziót, amint a Mácháne részt vállal a kormány-koalícióban.

A Hátnuá kilépése és a Munkapárt-frakció majd' felének ellenkezése, esetleg távozása révén a párt közel kerülne a széteséshez.

A Háárec legújabb híre: az ellenzékben lévő jobboldali Jiszráél béjténu párt vezetője, Avigdor Lieberman szerdán bejelentette csatlakozási hajlandóságát a koalícióhoz, amennyiben fő követelései – honvédelmi miniszteri tárca és halálbüntetés kiszabása a terroristákra – teljesülnek. A pártnak hat képviselője van a Kneszetben.

Lieberman azt is közölte, hogy mindeddig nem kapott csatalkozási ajánlatot Netanjáhu részéről. 

Szerda esti jelentés: Herzog bejelentette, hogy amennyiben Netanjáhu folytatódja a koalíciós megbeszéléseket Liebermannal, ő a maga és pártja részéről semmisnek tekinti a csatlakozási ajánlatot. ◙