Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2019. szeptember 17., kedd

KAN Bét – TV11 exit poll: Ganz és Netanjáhu fej-fej mellett ✧ Jobboldali koalíció: 56 mandátum, baloldali blokk az arab párttal: 50 mandátum ✧ Lieberman megkétszerezte erejét - hova áll? ✧ Végleges eredmény szerdán




Exit poll: mi az? 

Közvélemény-kutató irodák mintavételt készítenek úgy, hogy körzetek szerint kiválogatott szavazóhelységekben egy-egy találomra kiválasztott választótól megkérdezik, hogy kire szavazott. Miután lezárult a választás, közzé teszik az első eredményeiket, így előrejelzik a választás kimenetelét.

Izraelben több exit poll-t is készítenek. 

A szavazóhelységek lezárása után, a 22 órás hírekben közölték az első exit poll eredményeit. A részvételi arány valamivel magasabb volt, mint az áprilisi választásokon.


Eszerint a Likud part és a Kék-fehér (Káhol láván) pártszövetség egyaránt 32 mandátumot kapott a szavazóktól.

Mint ismeretes, Izrael 120 tagú parlamentjében, a Kneszetben legalább 61 mandátum szükséges a kormányképes koalícióhoz, ám a jobboldali blokk a nemzeti-vallásos és az ultraortodox pártok mandátumaival együtt is csak 56 ülőhelyet szerzett meg.

A baloldali blokknak az arab listával együtt 50 mandátumos koalíciója lenne.

A harmadik legerősebb párt az arab szavazók Egyesült Listája, 12 mandátummal.

A Jiszráél Béjténu – Izrael az otthonunk, Avigdor Lieberman pártja – 10 mandátumot kapott szavazóitól, kétszer annyit, mint áprilisban.

A keleti ultraortodox SASZ 9, az askenázi ultraortodox Jáhádut hátorá 8 ülésre jogosult. Ez befolyásuk erősödését jelentené, ha jobboldali koalíció alakulna.

A jobboldali Jáminá – Jobbra – pártnak  7, a baloldali Ávodá-Geser (az egykori Munkapárt és Híd nevű társ-listája) 5, a Máháne hádemokrátit (Demokratikus tábor) ugyancsak 5 mandátumot kapott az exit poll adatai alapján.

A jobbszélen politizáló Ocmá Jehudit párt (Zsidó hatalom, a néhai Kahane rabbi hívei) nem érte el a bejutási küszöböt.

A végeredményt ismét a Jiszráél Béjténu párt képes alapvetően befolyásolni - immár kétszer annyi üléssel a Kneszetben.  Lieberman kedden késő este nemzeti egységkormányról beszélt.

Az exit poll adatai tájékoztató jellegűek: a végleges eredmény közlése szerdán várható. 

Kire szavazzunk? ✲ Megismételt választások, 2019. szeptember ✲ Mellette, ellene – de miért?



Pros & Cons (mellette és ellene)
Netanjáhu:
+ Nagy tapasztalattal bíró profi politikus
+ Megérteti magát Trump-pal, éppúgy, mint Putyinnal
+ Nemzetközi tekintélye van, több arab országban is
+ Anyanyelvi szintű angol tudás
        — Túlságosan hosszú ideje áll a posztján
     —  Koalíciós partnerek összeférhetetlensége (Ultraortodoxok vs Lieberman; fennáll a lehetősége egy újabb kormányalakítási patthelyzetnek)
      —  Sára asszony széles körben ellenszenvet keltő egyénisége és viselkedése (a sajtó talán itt-ott túloz); erre „rátesz” fiúk, Jáir teljesen felesleges Twitter-szövegelése
       —  Legalább három büntetőjogi gyanú ellene
—         —  Az állami ellenőrzés jogosultságainak, a fékek és ellensúlyok rendszerének a „nyesése”, illetve annak kísérlete
               —  Közel a 70. életévhez
Gantz:
+ Közismert, népszerű, megbízható személyiség
+ Kiváló vezetői kvalitások
+ Megfelelő „csapat” kiválogatásának a képessége
+ Kormányfőnek viszonylag fiatal kor (60)
       —    Gyakorlat hiánya az államvezetésben
         —    Gyakorlat hiánya a nemzetközi diplomáciában
        —   Nem ismeretes, milyen nyelvtudással rendelkezik és milyen szinten
            —  Korlátozott koalíciós lehetőségek
Szeptember 17-én, kedden reggel megkezdődött a 22. Kneszet választása.

A városokban reggel 7 órakor nyitották meg a szavazóhelységeket, és este 10 óráig várják a szavazó polgárokat. Kisebb településeken a helységek reggel 8-tól este 8-ig tartanak nyitva.

A 6, 394, 000 szavazati joggal bíró állampolgár szavazataiért összesen 29 lista versenyez.

A nap folyamán 3,000 ellenőr járja a szavazóhelységeket és ügyel a szavazások törvényes betartására. A rendet országszerte 19,000 rendőr biztosítja.

A külföldön, 77 országban 97 diplomáciai misszióban szolgáló mintegy 5,000 izraeli diplomata  a hónap eleje óta adta le szavazatát.

Nemzetiségi megoszlás: a szavazásra jogosult izraeli állampolgárok 84 százaléka zsidó; a 16 százalék főként arab, drúz, cserkesz, illetve zsidónak el nem ismert, vagy magát nem annak tartó olé, zömmel orosz anyanyelvűek.

A 18 és 24 éves korosztály aránya 14 százalék, a 60 évesnél idősebbeké 25 százalék.

A Cáhál, az izraeli hadsereg keddre virradó éjféltől szerdára virradó éjfélig zárlatot rendelt el a Nyugati Part (Júdea és Somron) és a Gázai-övezet határátkelőire.

A választások menetéről a Kán Kol Jiszráél BÉT adója és a TV11 televíziós állomás folyamatos tájékoztatással szolgál. Az első exit poll eredményeket este 10-kor közlik, a végleges eredmények szerdán várhatók.
Két, egymással versengő tábor, a Likud és a Káhol-Láván nagyjából egyforma elektorális erőt képvisel. A döntő a koalíciós partnerek csatlakozási hajlandósága ide vagy oda.

A választásokon részt vevő 29 párt és lista közül csak 9 lépi át bizonyosan a bejutási köszöböt, vagyis a leadott szavazatok 3.25 százalékát.  

Ezek: 
► Likud (Binjámin Netanjáhu)
► Káhol-Láván (Beni Ganz, Jáir Lapid)
► Jiszráél Béjténu (Avigdor Lieberman)
► Egyesült Lista (Manszur Abbász, Ájmán Ode)
► Jáminá [Jobbra] (Ájelet Sákéd, Rafi Perec)
► SASZ (Árje Der´i)
► Jáhádut Hátorá (Jákov Litzmann, Mose Gafni)
► Ávodá-Geser [Munkapárt-Híd] (Amir Perec, Orli Lévi)
► Hámáháne hádemokráti [Demokratikus Tábor] (Nicán Horovitz, Ehud Bárák). ◙

2019. szeptember 15., vasárnap

Keddi választások: utolsó körök • Biztonsági kétségek • Netanjáhu egyeztetett Putyinnal, Trumppal



Még mindig töröljük a kortes e-maileket, még mindig érkeznek a mobilokra a kéretlen propaganda-tartalmak, útszéli óriástáblák vonják el a vezetők figyelmét az útról, ha másodpercekre is.


Gázából fenyegetnek: a választásokat megzavarhatják, ha a légierő vagy a tűzérség megtorolja a rakéta- és aknagránát-támadásokat, a gyújtogató sárkányokat, újabban a robbanó drónokat. Netanjáhu a múlt héten közölte: egy újabb hadjárat a Gázai-övezetbe csak idő kérdése. A Hezbollah libanoni és szíriai aktivizálódásával kapcsolatban egyeztetett Putyinnal is, Trumppal is.

A hadsereg teljes készültségben van úgy északon, a libanoni és szíriai határ mentén, mind délen, a Gázai-övezet körzetében.

A választások két főszereplője, a Likud és a Káhol-Láván nagyjából azonos számú mandátumra számíthat a Kneszetben, így a hangsúly a jövendő koalícióra tolódik.

Mint ahogyan áprilisban, úgy jelenleg is a Jiszráél béjténu párt, azaz vezetője, Avigdor Lieberman a "királycsináló": oda áll, ahol teljesítik pártja ideológiájának a követeléseit. Ennek fő pontjai az ultraortodox fiatalok kötelező katonai szolgálata, az ortodox vallási törvények helyett világi szabályozás a házasságkötések, az üzletek nyitvatartása terén, nemek elkülönítésének tiltása járműveken és nyilvános rendezvényeken, stb.

Ezzel éppen ellentétes követeléseket támaszt a két ultraortodox párt, a Jáhádut hátorá és a SASZ.

Súlyos kérdéseket vet fel a milliós arab kisebbség részvétele a választásokon. Ők zömmel a négy pártból szövetkezett Egyesült Listára szavaznak. Ez a párt elvből elveti az állam zsidó jellegét. Az arab szavazók egy része magát palesztin arabnak, és nem izraelinek tartja, ezért nem is vesz részt a szavazáson. Súlyos sértésnek tekintik azt a felvetődött javaslatot, amely zártláncú kamerákat helyezett volna az általuk használt szavazóhelységekbe.

A különböző felmérések alacsony részvételi arányt jósolnak a szeptember 17-én megismételt választásokon. Ez torzulásokat eredményezhet, mert a leadott szavazatok kiértékelésénél nem az  ismert átlagnak megfelelő eredmény jelentkezne. Egy nagyarányú távolmaradás a kisebb, esetenként szélsőséges pártokat erősítené. ◙