A szavazatok kilencven-plusz százalékának a megszámlálása után a Binjámin Netanjáhu-vezette Likud a
legnagyobb párt 36 mandátummal, a második a Beni Ganz és Jáir Lapid Kék-fehér
pártszövetsége 32 mandátummal.
A
harmadik erő a nagyrészt arab szavazókra
alapozó Közös Lista (Háresimá hámesutefet), amely 15 mandátumot mondhat a
magáénak.
A keleti ortodox SASZ 9, a Jáhádut hátorá, a Jiszráél Béjténu és a baloldali Ávodá-Geser-Merec hét-hét helyet kapott, a Jemina ("Jobbra") párt hatot.
A
jobboldal + ultraortodox blokk 58 helyet ért el, a bal-közép + arab blokk 54
helyet.
A
szavazatok összeszámlálása előreláthatólag szerdán este ér véget, amikor a
katonák, a kórházi ápoltak és a börtönökben szabadságvesztésüket töltő
elítéltek kettős borítékban leadott szavazatait is kiértékelték.
Az előírt protokoll szerint Neal Handel bíró, a Központi Választási Bizottság
elnöke jövő kedden, március 10-én adja át a végleges eredményeket Reuven Rivlin
államelnöknek hivatalos formában.
✧
A
végleges eredmény a ma este közzétett részeredményektől aligha térhet el
nagyságrendileg.
Ez
azt jelenti, hogy még ha a Netanjáhunak hiányzó három vagy négy mandátumot ki is
pótolná a Kék-fehéréktől a Likudba „disszidáló” képviselőkkel, a létrehozott 61 vagy 62 képviselőre alapuló koalíció minden nap, minden órában, minden
alkalommal és ürüggyel zsarolható lesz, például a koalícióban részt vevő hárédi
(ultraortodox) képviselők által. Ez az ürügy pedig lehet a hárédi
fiatalok bevonulása körüli ősrégi vita, lehet a szombati közlekedés, vagy egyes
üzletek szombati nyitvatartása miatti tiltakozás.
És,
ha a kormány ellenáll a követeléseknek, elég, ha csak az egyik, például a
Jáhádut hátorá lép ki a koalícióból, az máris hatvannál kevesebb képviselővel
folytatja – vagy folytatná – működését kisebbségi kormányként, egészen az újabb
választásokig.
Éppen
ilyen körülmények vezettek az első rendkívüli választásokhoz, amikor 2018. decemberében Avigdor Lieberman kilépett a koalícióból, mert a Netanjáhu-kormány
tárgyalt a Hamasszal.
(Nem Izrael hagyománya tiszteletével, vagy gyakorlásával van a többségnek vitája; hiszen Isten ígérete alapján és jogán tértünk ide, Izraelbe vissza. A hiba egy, a társadalomra rátelepedett, elhatalmasodott, idejét múlt tradíció politikai megnyilvánulásával van. Magamat Isten-tudónak tartom, a szombatnapot megtartom, házunkban kóser a konyha – bár a macskatartás talán szemet szúrna egy igazán vallásos zsidónak. A zsidó nem vallás, hanem nép: "Ám Jiszráél"!)
A
két ultraortodox pártnak együtt 16 vagy 17 képviselője lehet, amit a
kormányfőnek messzemenően figyelembe kell vennie minden lépésénél, minden
döntésénél.
Lieberman
„Jiszráél béjténu” (Izrael az otthonunk) pártja viszont csak 7
képviselővel képezheti a mérleg nyelvét. Amit nem fog tenni. A hárédi pártokat
a koalícióból a maga képviselői létszámával ki nem szoríthatja, a teljes vereséget
szenvedett Kék-fehérékhez sem csatlakozik, annak szükségszerű arab koalíciós partnere miatt.
Ezek
után furcsán hangzik mind Lieberman, mind Litzman (Jáhádut hátorá) ígérete:
„Nem lesz negyedik forduló!”
Utóbbi
arra a kérdésre, hogy támogatni fogja-e Lieberman koalíciós részvételét, azt
válaszolta: "Ki az a Lieberman?"
És
még nem számoltunk a Netanjáhu ellen két hét múlva kezdődő perrel sem, ami a
legnagyobb kérdőjel a jelenleg ügyvezető kormányfő politikai jövőjével kapcsolatban.
És
a megoldás?
A
politikus urak most is, mint az előző választások után, eleve kizárják az
egyetlen kézenfekvő megoldást, a nemzeti egységkormány létrehozását. Egy erős, 70-plusz képviselőre támaszkodó kormányt, rotációval vagy anélkül.
A
másodszor ismételt választáson a reménykedő többség, a választásra jogosultak
kétharmada adta le voksát. Az egyharmad kényelemből, tiltakozásból vagy
kiábrándultságból távolmaradt. Körülbelül kétmillió választópolgárról van szó,
köztük e sorok írójáról.
Hiányzunk
valakinek? ◙