Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2020. március 3., kedd

Kneszet-választások 2020: ahol a part szakad



A szavazatok kilencven-plusz százalékának a megszámlálása után a Binjámin Netanjáhu-vezette Likud a legnagyobb párt 36 mandátummal, a második a Beni Ganz és Jáir Lapid Kék-fehér pártszövetsége 32 mandátummal.


A harmadik erő a nagyrészt arab szavazókra alapozó Közös Lista (Háresimá hámesutefet), amely 15 mandátumot mondhat a magáénak.

A keleti ortodox SASZ 9, a Jáhádut hátorá, a Jiszráél Béjténu és a baloldali Ávodá-Geser-Merec hét-hét helyet kapott, a Jemina ("Jobbra") párt hatot. 

A jobboldal + ultraortodox blokk 58 helyet ért el, a bal-közép + arab blokk 54 helyet.

A szavazatok összeszámlálása előreláthatólag szerdán este ér véget, amikor a katonák, a kórházi ápoltak és a börtönökben szabadságvesztésüket töltő elítéltek kettős borítékban leadott szavazatait is kiértékelték.

Az előírt protokoll szerint Neal Handel bíró, a Központi Választási Bizottság elnöke jövő kedden, március 10-én adja át a végleges eredményeket Reuven Rivlin államelnöknek hivatalos formában.
A végleges eredmény a ma este közzétett részeredményektől aligha térhet el nagyságrendileg.

Ez azt jelenti, hogy még ha a Netanjáhunak hiányzó három vagy négy mandátumot ki is pótolná a Kék-fehéréktől a Likudba „disszidáló” képviselőkkel, a létrehozott 61 vagy 62 képviselőre alapuló koalíció minden nap, minden órában, minden alkalommal és ürüggyel zsarolható lesz, például a koalícióban részt vevő hárédi (ultraortodox) képviselők által. Ez az ürügy pedig lehet a hárédi fiatalok bevonulása körüli ősrégi vita, lehet a szombati közlekedés, vagy egyes üzletek szombati nyitvatartása miatti tiltakozás.

És, ha a kormány ellenáll a követeléseknek, elég, ha csak az egyik, például a Jáhádut hátorá lép ki a koalícióból, az máris hatvannál kevesebb képviselővel folytatja – vagy folytatná – működését kisebbségi kormányként, egészen az újabb választásokig.

Éppen ilyen körülmények vezettek az első rendkívüli választásokhoz, amikor 2018. decemberében Avigdor Lieberman kilépett a koalícióból, mert a Netanjáhu-kormány tárgyalt a Hamasszal.

(Nem Izrael hagyománya tiszteletével, vagy gyakorlásával van a többségnek vitája; hiszen Isten ígérete alapján és jogán tértünk ide, Izraelbe vissza. A hiba egy, a társadalomra rátelepedett, elhatalmasodott, idejét múlt tradíció politikai megnyilvánulásával van. Magamat Isten-tudónak tartom, a szombatnapot megtartom, házunkban kóser a konyha – bár a macskatartás talán szemet szúrna egy igazán vallásos zsidónak. A zsidó nem vallás, hanem nép: "Ám Jiszráél"!)

A két ultraortodox pártnak együtt 16 vagy 17 képviselője lehet, amit a kormányfőnek messzemenően figyelembe kell vennie minden lépésénél, minden döntésénél.

Lieberman „Jiszráél béjténu” (Izrael az otthonunk) pártja viszont csak 7 képviselővel képezheti a mérleg nyelvét. Amit nem fog tenni. A hárédi pártokat a koalícióból a maga képviselői létszámával ki nem szoríthatja, a teljes vereséget szenvedett Kék-fehérékhez sem csatlakozik, annak szükségszerű arab koalíciós partnere miatt.

Ezek után furcsán hangzik mind Lieberman, mind Litzman (Jáhádut hátorá) ígérete: „Nem lesz negyedik forduló!”
Utóbbi arra a kérdésre, hogy támogatni fogja-e Lieberman koalíciós részvételét, azt válaszolta: "Ki az a Lieberman?"

És még nem számoltunk a Netanjáhu ellen két hét múlva kezdődő perrel sem, ami a legnagyobb kérdőjel a jelenleg ügyvezető kormányfő politikai jövőjével kapcsolatban.

És a megoldás?

A politikus urak most is, mint az előző választások után, eleve kizárják az egyetlen kézenfekvő megoldást, a nemzeti egységkormány létrehozását. Egy erős, 70-plusz képviselőre támaszkodó kormányt, rotációval vagy anélkül.

A másodszor ismételt választáson a reménykedő többség, a választásra jogosultak kétharmada adta le voksát. Az egyharmad kényelemből, tiltakozásból vagy kiábrándultságból távolmaradt. Körülbelül kétmillió választópolgárról van szó, köztük e sorok írójáról.

Hiányzunk valakinek? ◙

2 megjegyzés:

  1. Szégyen,hogy megint több és több pénzhez jutnak a harediek és sem dolgozniuk nem kell sem katonának bevonulni!Mi meg megszakadhatunk,hogy bologassanak egész nap és kutyákat,macskákat rugdaljanak,kerteket tapossanak le és szárítsanak ki és egész éjjel zörögjenek az asszonyaik mert nappal kipihenik magukat.Izrael szégyenei.

    VálaszTörlés
  2. Azt irta valaki fentebb, hogy Am Jiszrael haj, Na de hol? Mert nagyon sokan (köztük e sorok írója is) külhonban. Nem tudok optimista lenni, de finoman kifejezve Matanjahu szarba harap. Ez a koalicio ingatabb lesz mint az eddigiek. Nem pusztán a datik zsarolásai miatt. Annyira népnyúzó ötleteik vannak amik nem fognak átmenni még az első olvasaton sem. Hogy a Bibi ellen folyó per végkimenetele mi lesz nem kétséges. El nem meszelik mint ahogy eddig sem. Valahogy majd a szőnyeg alá seprik. Nekem csak egy kérdésem volna. Natanjahu még is hogyan képzeli el az ország védelmét ha ne adj Isten kitör valami háború? Kik lesznek azok akik hajlandóak lesznek bevonulni (még ha nagyon is égni fog minden.) Csak egy ötlet. Húzzon élő láncot a haradiakból fegyver minden nélkül, mert másokra úgy sem szémithat (a kényszeritett tényleges idejüket telejesítők soha sem voltak annyian hogy a milluinyikok ne segítettek volna de ma már ezek száma is jelentősen csökkent) Szóval talán a sok haradi hajlongva és kántálva meg fogja tudni állitani mind a terroristákat mind az ellenünk forduló arabokat.Bibi álmodik ha azt gondolja majd meg állapodik a többi arab állammal is mint Menahuj Begin tette annó (amit tulajdonképpen az előző kormány taposott ki neki a Jom Kipuri háborút követően. Ejn joter tov mi Bibi

    VálaszTörlés