És mégis mozog

És mégis mozog a föld.
Kis f betűvel. Nem a bolygóról van szó, hanem a talajról a talpunk és a házunk alatt.

Törökországban vasárnap ismét rengett a föld. A Richter-skála szerinti 7.2 erősségű földindulás az ország keleti részében robbant ki, abban a körzetben, amelyben jobbára a központi kormány ellen lázadozó kurdok élnek.

Izrael a hír vétele után azonnal felajánlotta műszaki és orvosi segítségét. A török kormány – más országok ajánlataival együtt – elutasította. A helyi lakosság az összeomlott cement-blokkokkal megbirkózni képes nehéz mechanikai gépek hiányáról, a mentés lassúságáról panaszkodik. A hajléktalanná lett túlélők és a romok alá szorult emberek éjjelenként fagyoskodnak.

Izraelben, de Törökországban is sokan emlékezhetnek rá, hogy az 1999-es, a mostaninál sokkal pusztítóbb törökországi földrengés-katasztrófa után a kiküldött izraeli mentőcsapat a helyzet magaslatán állt.

Meg is hálálta Erdoğan és kormánya. Előbb középkori vérvádakat idéző, zsidó- és Izrael-gyűlöletre uszító televíziós sorozatokat mutattak be az ottani televízióban, majd 2010 májusában sor került a színtiszta provokációs célzattal a Gázai övezet zárlatát feltörésére küldött „Mavi Marmara” konfliktusra. Idén nyáron az Erdoğan-kormány azzal fenyegetőzött, hogy a török légierő izraeli harci gépeket fog megtámadni.

A török miniszterelnöki iroda minden esetre közölte: Binjamin Netanjáhu izraeli miniszterelnök telefonon részvétét nyilvánította Erdoğannak az országát ért természeti csapás miatt és felajánlotta Izrael segítségét.

Az izraeli média a körzetünkhöz viszonylag közel lejátszódott katasztrófa kapcsán sokadszor foglalkozik a kérdéssel: Izrael mennyire van felkészülve egy pusztító erejű földrengésre?

Izraelt keletről a Jordán árok határolja. A Jordán folyó, a Kineret (Genezáreti) tó és a Holttenger ebben az árokban van. És ez az árok a híres-hírhedt szír-afrikai törésvonal része. Ugyanazon a törésvonalnak, amelyen a vasárnapi kelet-törökországi földrengés is kipattant. A Holttengertől délre az Árává hegység vonulatai, amelyek Izraelt elválasztják Jordániától, ugyancsak a törésvonalon magasodnak, de a Vörös tenger vize is egy tektonikai repedésben hullámzik.

Milyen jó lenne, ha a vezető politikusok – főként az úgynevezett Harmadik Világban – félretennék büszkeségüket, megszüntetnék országaik vélt érdekeiben vezetett háborúikat. Törökország éppen ezekben a hetekben folytat az iraki határon átnyúló hadjáratot a tőle (is) függetlenedni kívánó kurd partizán-állások ellen. A kurd lakosság zöme éppen a földrengés által sújtott régióban él.

Lehet, hogy történészek és mások megemlékeznek róla, hogy a földrengés által sújtott területen az első világháború előtt örmények éltek, akiknek a többségét az akkori török kormányzat és hadsereg szisztematikusan kiirtotta, a megmaradtakat elüldözte. A népirtásban – korabeli tanúságok szerint – sok kurd vállalt részt.

Vannak, nem is kevesen, akik a természeti csapásokat Isten csapásának tekintik. A szeizmológia tudománya által közismert, hogy a földmozgásokat a földkérget alkotó tektonikai lemezek nagy mélységekben történő elmozdulásai okozzák. Mégis: a kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan, ijesztő jelenség, amely időnként tíz- és százezrek halálát okozza, az emberi lélekben csak felidézik a legnagyobb hatalom ítélkezésének a lehetőségét.

A Biblia számos helyen megemlékezik földrengésekről.

Látta a tenger és elfutott, a Jordán meghátrált.
Hegyek, mint kosok táncoltak, a halmok, mint bárányok.
Tenger, mi lelt, hogy elfutottál? Jordán, hogy meghátráltál?
Hegyek, hogy mint kosok, táncoltatok? ti halmok, mint bárányok?

A 114, zsoltár egy, a Richter skála szerinti 9 körüli földrengést ír le, amikor a talaj hullámzik, a tenger partvonala megváltozik, a folyók kilépnek a medrükből.

Ki tudja: ha a Föld felszínén az emberek nyugodtabbak lennének, kevesebb indulattal, kevesebb gyűlölettel, talán a Föld mélye is megszelídülne… ◙

A másik Gilád • „Hazug voltál és hazug maradtál!”

Miközben az izraeli közvélemény még mindig Gilád Salit minapi szabadulásával, és az első szabadon töltött napok részleteivel foglalkozik (a Cáhál, az Izraeli Hadsereg a fiatalember gyenge fizikai állapotára való tekintettel elhalasztotta meghallgatását), a sajtóban már egy másik Giládról is szólnak.

Családneve is emlékeztet Salitéra: Gilád Saronról, Áriél Saron egykori miniszterelnök fiáról szólnak a hírek.

Pontosabban nem is róla, hanem az immáron hatodik éve kómában fekvő édesapjáról írt könyvről szólnak a hírek.

Címe rövid: SHARON. Alcíme: The Life of a Leader. (Egy vezető élete.)

A nagyvilág angolul olvasó közönségének szánt vaskos (640 oldal), keménykötésű könyv kedden, október 25-én jelenik meg angol nyelven a Harper kiadó gondozásában.

Izrael újkori történetének egyik legnagyobb hadvezére – és, sokak szerint, egyik legszerencsétlenebb kezű politikusa – 83 éves. Súlyos agyvérzése óta magatehetetlenül fekszik Izrael egyik központi kórházában. Kísérletet tettek rá, hogy kezelésre hazaszállítsák az egykor a napi hírekben gyakran említett „Sikmim” tanyájára, ám az orvosok végül ismét a kórház mellett döntöttek.

„Apánk többnyire békésen alszik, de ha ébren van, ugyanolyan gazda-pillantással néz körül a szobájában, mint tette egészséges korában. Ha arra kérjük, hogy mozdítsa meg az ujját, azonnal megteszi” – szól a fiatalabb Sáron fiú érdekes tájékoztatása, amint a könyv előzeteséből kiderül.

A könyvben, ismét az előzetes tájékoztató szerint, a katona-politikus jónéhány „oldalvágásáról” is olvashatunk majd. Az egyik történet különösen kényesen érintheti Saron örök riválisát, Binjámin Netanjáhut. A jelenlegi miniszterelnök első kormányfői mandátuma idején pénzügyminiszterséget ajánlott fel Saronnak, hivatali elődjének, majd visszakozott a tervtől. Ekkor került sor Netanjáhu hivatalának legrövidebb kihallgatására. Saron bement Netanjáhu hivatalába, és így szólt: „Hazug voltál és hazug maradtál!” – azzal sarkon fordult és válaszra nem várva magára hagyta a miniszterelnököt.

A miniszterelnöki iroda máris cáfolta a még meg sem jelent könyvben foglalt állítást.

A jelenleg 45 éves Gilád Saron Áriel Saron kisebbik fia (az elsőszülött Omri Saron). Apja végzetesnek bizonyult szélütése óta ő vezeti a családi gazdaságot.

A család nem került el néhány gazdasági jellegű botrányt. A legismertebb a "Görög sziget-ügy".

Gilád 1999-től 2001-ig együtt dolgozott egy Dudi Appel nevű üzletemberrel, aki egy Partoklosz nevű kis, sziklás görög szigetet tervezett megvásárolni, hogy azon kaszinót és néhány szállodát építsen fel. Appel személyes barátját, az akkor külügyminiszteri posztot betöltő Áriel Saront kérte fel „egy kis segítségre”, vagyis hathatós közbenjárásra a görög kormánynál. Talán baráti figyelmességből az akkor kezdő üzletember Gilád Saronnak is felajánlott egy tanácsadói állást, szerény 20 ezer dolláros havi javadalmazásért, plusz három milliócskát (ugyancsak észak-amerikai valutában), ha az ügyletet sikerül nyélbe ütni.

Nem sikerült.

Menáchem Mazuz főbíró az ügyet kellő bizonyítékok hiányában büntetőeljárás nélkül lezárta.

Nyilvánvaló szubjektivitása ellenére – hogyan is kerülhetné el a részrehajlást a fiú az apja javára – az életírás nagy érdeklődésre tarthat számot. Áriel Saron lassanként múltba tűnő drámai figuráját senki nem ábrázolhatja hűebben, mint fia és legközelebbi bizalmasa – Gilád Saron. ◙

Gilád Salit öt éves fogság után ismét otthon

Izrael ünnepel.

Mintha maga a Messiás érkezett volna meg.
“Isten hozott itthon”, “Végre végre”, “Gilád hazaérkezett” és hasonló, nagybetűs címek láthatók a keddi és a szerdai lapok címoldalain.
A lapokról, a komputerek és a televízió képernyőiről napok óta a rövidre nyírt hajú, szemüveges fiatalember képe néz szembe velünk.
Nem mindennapi sors jutott ki a nap hősének. És, természetesen, családjának is. A szülők, Aviva és Noám Salit a távközlés szinte mindennapi szereplői voltak.

Az alig húsz éves tizedes 2006. június 25-én, vasárnap egységével a Gázai-övezet határán teljesített szolgálatot.

Idézem az esemény másnapján írt cikkemet:

Tegnap, vasárnap, a hajnali órákban palesztin fegyveresek összehangolt támadást hajtottak végre a Gázai-övezet izraeli oldalán, a Szufá átkelő közelében, Keren Salom kibuc határában telepített Cáhál-támaszpontok ellen.
A minden bizonnyal hosszú ideig gyakorolt, jól előkészített támadásra egy, az eddig megszokottnál jóval mélyebben ásott alagúton érkezett a nyolc fegyveres.
Amennyire lapzártakor tudni lehet, az izraeli oldalra kiérve három csoportra oszoltak. Az egyik csoport egy csapatszállítóra lőtt ki tankromboló aknát, amelyről nem tudták, hogy üresen áll.
A másik egy további tankot támadott rakétával. Ebben a támadásban két katonánk, egy hadnagyi rangban szolgáló tankparancsnok és egy harckocsizó katona életét vesztette, egy katonát a palesztinok fogságba ejtettek és magukkal hurcoltak.
A terroristák harmadik csoportja a közeli bázis felé vette útját és az ott állomásozó katonákat vette tűz alá.
A palesztinoknak a harcok során két halottja volt.
Hat sebesült katonát helikopteren szállítottak a beér-sevai Szoroka kórházba. Lapzártáig az események lefolyásáról nem tettek közzé részletes jelentést.
A Cáhál tegnap délelőtt megkezdte bevonulását a Gázai-övezetbe: a bevonulás mélysége és várható időtartama nem ismeretes.
Az első robbanásokat órákon át tartó tűzharc követte. A helyszínre érkező erősítés megszállta a felfedezett alagút környékét, hogy a terroristák azon át ne térhessenek vissza, egyúttal Izrael figyelmeztette a közeli egyiptomi határőrséget, hogy akadályozzák meg fegyveresek átkelését egyiptomi területre.

A palesztin kommandó által elhurcolt tizedes – Gilád Salit volt. Kar- és vállsérülésekkel került a Hamasz fogságába.
A Cáhál, az izraeli hadsereg június 27-én, kedden blokád alá vette a Gázai-övezetet. A blokád egyik célja nyomás gyakorlása volt a Chámász-kormányra a túszul ejtett katona kiszolgáltatására, a másik cél annak megakadályozása volt, hogy a terroristák foglyukat Egyiptomba, és onnan esetleg még távolabbra hurcolják.

Jóval később közölték: az izraeli katonai elhárításnak tudomása volt a rejtekhelyről, ahol Salitot őrizték, mint ahogyan a Hamasz számos vezetőjét is naponta cserélt rejtekhelyén érte utol végzete a célzott felszámolások során. A kommandó-akció általi szabadítást azonban egyetlen parancsnok sem vállalhatta: ez a katona szinte bizonyos halálával végződött volna.
A kiszabadításra csak a diplomácia, és az Izrael számára megalázó alkudozások hosszú sora nyújtotta az egyetlen lehetőséget.

Tucatnyi alkalommal repítették fel a lapok szalagcímei: „Salit már holnap szabad lehet.”
Tüntetések, „Gilád Salit még él!” feliratú pólók, internetes honlapok, millióknak kiküldött e-mail üzenetek tartották napirenden a fogoly katona drámáját.
A szülők – valószínűleg tehetős emberek, izraeli-francia kettős állampolgárok – szünet nélküli nyomást gyakoroltak az egymás után következő izraeli kormányokra. A fél világot bejárták, államfőkkel értekeztek, szimpátia-tüntetések főszereplői voltak.
A fogság „jeles napjai”, mint az ötödik év, Salit 25. születésnapja, sőt, a fogság 1000. napja mind nemzeti megemlékezés volt.

Miközben magán a foglyon és fogvatartói szűk körén kívül senki sem lehetett biztos benne, hogy Gilád Sálit még egyáltalán életben van.
Öt év és négy hónap alatt a Vöröskereszt vagy más nemzetközi szervezet egyetlen egyszer sem látogathatta meg. A kevés életjelet három levél, egy magnó-kazetta és egy, a Hamasz által felvett DVD-video-lemez jelentette.
A remény végül október közepén csillant fel, amikor egy arab TV állomás világgá röpítette: megállapodás született az izraeli kormány és a Hamasz képviselői között.
A Gázát uraló terrorszervezet-kormány soha nem tárgyalt közvetlenül Izraellel, szóhasználatuk szerint a „cionista entitással”.
A foglyot is Egyiptomba szállították, onnan térhetett haza Izraelbe – 1941 nap után.

A Cáhál, az izraeli hadsereg képviselői mentek át az egyiptomi határállomásra és hozták át Salitot izraeli területre, szinte ugyanarra a földdarabra, ahonnan annak idején fogságba vitték.
Első dolga volt, hogy a számára előre biztosított mobiltelefonon felhívja szüleit.
Gyors orvosi vizsgálaton esett át, letussolt, majd a Cáhál egyenruhájába öltözött.

Gilád Salit már az első percekben közölte: tudta, hogy mindent megtesznek a szabadulásáért, de tartott tőle, hogy fogsága még évekig eltart. Közeli szabadulását egy héttel az előtt közölték vele.
A láthatóan sápadt és lefogyott fiatalember mégis kellemes meglepetést okozott az őt fogadó izraelieknek, akik őszintén megmondták neki: sokkal rosszabbra is fel voltak készülve. Ám, amikor az első, egyiptomi televízió által közvetített képkockákon meglátták, hogy a saját lábán lépked – az aggodalmak egy része elpárolgott.
„Sejtettem, hogy rosszabbra voltatok felkészülve” – ez volt Salit egyik első szava az őt fogadó katonákhoz.
Később elmondta: a családja utáni vágyakozás után a legrosszabb a napfény hiánya volt.
Eleinte rossz körülmények között tartották, amin fogvatartói az utóbbi években javítottak.
Szobájában rádió és TV készülék is volt, de kívülről ellenőrizték, mit néz. Politikai témájú műsorokat nem nézhetett, csak természeti- és kalandfilmeket. Ugyanakkor – talán a rádióból – tudomása volt az erőfeszítésekről, amelyeket kiszabadítása érdekében tesznek.
Tápláltsága az orvosok véleménye szerint a kielégítő szint alsó határán van.
Fogságba ejtését követően palesztin orvosok kezelték kar-sebesülését, de a vállába kapott repeszeket nem: ezek ma kisebb problémát okoznak.
A tizedest – akit azóta őrmesterré léptettek elő – helikopteren a Tel Nof légitámaszpontra szállították, ahol találkozott szüleivel. Salitot Binjámin Netánjáhu miniszterelnök tisztelgéssel fogadta, amit Salit hasonlóan viszonzott.
A helikopter-utat Salit nehezen viselte: láthatóan problémát okozott egy néhány lépcsőfok megtétele.
Ehud Barak honvédelmi miniszter is köszöntötte az érkezőt, Beni Ganz vezérkari főnök átölelte az igen fáradtnak látszó fiatalembert, aki vélhetően az elmúlt napokban keveset aludt.
A találkozások és a köszöntések után a korábbinál alaposabb orvosi kivizsgálás következett, majd a késő délutáni órákban Gilád Salitot és szüleit helikopteren otthonukba repítették, a libanoni határ közelében fekvő Micpe Hila községbe.
Az első „hazai” vacsora, Gilád kedvence volt: bécsiszelet csipsszel.
Az utcát, ahol Saliték laknak, egyelőre lezárták a forgalom elől, hogy a családot megvédjék a látogatók – és az újságírók – rohamától.
Kivételt csak a francia nagykövettel tettek (mint említettük, a Salit-család izraeli-francia kettős állampolgár).

Simon Peresz államelnök rövid idővel a katona Izraelbe érkezése után köszönetét fejezte ki Gerhard Konradnak, aki az Izrael és a Hamasz közti közvetítés kényes és fárasztó, gyakran reménytelennek tűnő feladatát látta el, többnyire Egyiptomban.
Peresz ugyancsak köszönetet mondott Angela Merkel asszonynak, Németország kancellárjának országa kiemelkedő szerepéért, amelyet a fogolycsere lebonyolításában játszott.
Szerda estétől üli Izrael a Tóra örömünnepét. Az örömbe némi üröm is vegyül: a régen várt fiú hazatért, de szabadulásáért két ütemben összesen 1027 palesztin terrorista kerül szabadlábra, akik ki tudja, mikor követik el a legközelebbi gyilkosságot itt vagy másutt. ◙