Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. március 17., hétfő

Mahmud Abbász ma találkozik a Fehér Házban Barack Obama elnökkel • Ramallában több ezer tüntető követeli, hogy a Palesztin Autonómia ne mondjon le a palesztin „hazatérési jogról"


Hanan Asraui asszony, a PFSZ végrehajtó bizottságának a tagja úgy véli, hogy Mahmúd Abbász és Barack Obama hétfői találkozása döntő fontosságú és meghatározó jelentőségű lesz a palesztinok jövője szempontjából.

Véleménye szerint a palesztin vezetés képes ellenállni bármilyen erős amerikai nyomásnak, amennyiben, úgymond, az a palesztinok elemi jogait sérti.

A Palesztina Hangja rádióállomásnak adott interjújában elmondta még, hogy Mahmúd Abbász (Abu Mázen) magával vitte a palesztin fél követeléseit, amelyekről nincs szándékában lemondani. Hanan Asraui lehetségesnek tartja, hogy Obama elnök a találkozón átadja a John Kerry külügyminiszter által megszövegezett keretegyezményt. Az Al Hayat arab lap szerint Mahmúd Abbász ezt kereken el fogja utasítani.

Hétfőn mintegy kétezren tüntettek Ramallában, a Manara téren, azt követelve, hogy a palesztin vezetés semmiképpen ne adja fel a palesztinok úgynevezett „hazatérési jogát”. (Ami az 1948-ban a brit mandátumi Palesztinából elmenekült kb. 600 ezer arab több millió utódja „visszatérését”, vagy bevándorlását jelentené a Palesztin Autonómia, azaz a jövendő palesztin állam, illetve Izrael Állam területére.)

Mahmúd Abbász vasárnap találkozott John Kerry külügyminiszterrel, hétfőn pedig Barack Obama elnök fogadja őt a Fehér Házban. Az amerikai közvetítők mind az izraeli, mind a palesztin féltől „kritikus időben hozott nehéz döntéseket” várnak el egy történelmi megegyezés tető alá hozása és a nemzedékek óta tartó arab-izraeli konfliktus végleges, szerződéses rendezése érdekében.

Sajtóértesülések szerint Mahmúd Abbász a megbeszélések az eredetileg kijelölt április végén túli meghosszabbításáért cserébe a „zöld vonalon” túli építkezések befagyasztását követeli, valamint valamennyi, terrortevékenység miatt elítélt palesztin biztonsági fogoly, köztük két politikai vezető, Maruán Barguti és Ahmed Száádát szabadon engedését.

Vissza Antaliyába



Öt évi szünet után izraeli utasszállító gépek ismét leszállnak az izraeli turisták számára egykor annyira népszerű török üdülő-övezetben

A Közlekedésügyi Minisztérium engedélyezte, hogy az „Arkia” és az „Israir” légitársaságok gépei több, mint öt éves szünet után újból rendszeres járatokat üzemeltessenek Antaliya repülőterére, a „Török Riviérába”.

A döntés egy egyezmény nyomán született, amelyet az izraeli fél a török légiforgalmi hatósággal írt alá néhány hónappal ezelőtt.

Az ukrajnai Odessza és Georgia (Grúzia) fővárosa, Tbiliszi repülőtereire is új járatok indulnak.

2014. március 15., szombat

Purim Izraelben: álruhában gyerektől az államelnökig

Purim a zsidó hagyomány legvidámabb ünnepe. A babilóniai számüzetés idején történt csodáról szól. Ahogy Eszter könyvében írva van, a száműzött, de új hazájában többé-kevésbé már berendezkedett zsidóságot egy, sikereikre irígy miniszter, bizonyos Hámán – Izrael örök ellensége, Ámálék leszármazottja – megpróbálja elveszejteni. Hámán egy királyi rendelet kierőszakolásával tervezi elérni, hogy a birodalomban élő valamennyi zsidót öljék meg.

A terv egy szépséges árvalány, Eszter szépségén és befolyásos nagybácsija, Mordecháj eszén megbukik, és Hámán maga kerül arra a bitóra, amelyet Mordechájnak szánt.

Az ünnep posztbiblikus, nem munkaszüneti nap. A vallásosabbak a zsinagógákban hallgatják végig Eszter könyvének a felolvasását.

"Micvá", azaz jótétemény számba megy addig inni (nem vizet és nem gyümölcslevet), amíg az ünneplő már nem képes különbséget tenni az "áldott Mordecháj" (báruch Mordecháj) és az "átkozott Hámán" (árur Hámán) szavak között.

Szokás még a "Hámán fülei" (oznéj Hámán) nevű háromszögletesre sütött sütemény fogyasztása.
A Purim legjellegzetesebb hagyománya azonban az álruha-viselés. A maskarába öltözött gyerekek már a jeles nap előtt feltűnnek. 

Ám nem csak Purim ad alkalmat álruha viselésére.

Simon Peresz államelnök most hozta nyilvánosságra önnön álruhás képét, amelyben a hetvenes években, a legnagyobb titokban Jordániába látogatott, hogy Husszein királlyal tárgyaljon a két ország közötti békemegállapodásról.
Nem ez ez volt az első eset, hogy izraeli vezető álruhában volt kénytelen látogatást tenni ugyanennél a szomszédnál. 

Golda Meir asszony 1948-ban arab koldusasszonynak maszkírozva jutott el Jeruzsálemből Jordánia (akkor még Transzjordánia) akkori uralkodójához, Husszein király nagyapjához, Abdallah királyhoz, hogy az akkor folyó Függetlenségi Háborút lezáró fegyverszünetről tárgyaljon. ◙