Puha vagy, Bibi! Ehud Barak lesújtó véleménye Netanjáhu kormányfői tevékenységéről ♦ "Megkezdődött a visszaszámlálás, és ő tudja ezt"

TÁVOZÓBAN EGY SAJTÓÉRTEKEZLETRŐL. Credit: AFP

Ehud Barak volt miniszterelnök, honvédelmi miniszter és vezérkari főnök szerint Netanjáhut ma úgy tartják számon, mint aki gyengének bizonyul Izrael nemzetbiztonságának megerősítésére, és egymás után szalasztja el a kínálkozó alkalmakat.

A 74 éves Ehud Barak, aki volt miniszterelnök, honvédelmi miniszter és vezérkari főnök, Izrael azon vezető politikusainak egyike, akik a legközelebbről ismerik az ország biztonsági és politikai helyzetét. Barak kifogásolta, hogy Netanjáhu hazárdjátékos módjára kockáztatja Izrael kapcsolatait legnagyobb szövetségesével, és ennek következtében az Egyesült Államok évente 750 millió dollárral csökkentette az Izraelnek nyújtott katonai segélyt.

Az Obama kormányzat az Izrael által kért 4.5 milliárd dolláros védelmi segélyt 3.75 milliárdra csökkentette. Az eredetileg kért összeg pontos kalkuláción alapul: ennyibe kerül Irán és a Hezbollah rakétaháborús fenyegetésének a kivédése.

Ehud Baraknak volt néhány keresetlen szava a Netanjáhu által idén honvédelmi miniszterré kinevezett Avigdor Liebermanról is. Lieberman az iráni atomprogramot rendező megállapodást nemrégiben az 1938-as müncheni egyezményhez hasonlította, amely támadásra bátoríthatta a hitleri Németországot. "Nem így erősítik a nemzetbiztonságot" – jegyezte meg Barak. 

Netanjáhuról elismerte, hogy, mint mondta, sok jó dolgot vitt végbe, de a kormányzásának a visszaszámlálása már megkezdődött, és ő ezt tudja: az utóbbi évben már túlélésre játszik.

Válaszképpen egy Likud-tisztviselő megjegyezte: Barak az utolsó, aki biztonsági kérdésekben kritizálhat, hiszen éppen ő, mint akkori miniszterelnök rendelte el 2000. májusában a hadsereg túlságosan gyors visszavonását Dél-Libanonból, amelyet azóta a Hezbollah ural, és állandó rakétafenyegetést jelent Izrael számára. ◙

Motorhibát jelentettek a repülőgépen - teljes készültség a Ben Gurion reptéren ♦ Mentő- és tűzoltóautók sorakoztak fel ♦ A gép baj nélkül leszállt

Riadókészültséget rendeltek el keddre virradó éjjel a loddi Ben Gurion repülőtéren, miután az "Israir" légitársaságnak az oroszországi Szocsiból Izraelbe tartó repülőgépén a kapitány éjjel 2 órakor rádión motorhibát jelentett.

A reptéren az ilyenkor szokásos rendtartás szerint mentőautókat és tűzoltóautókat helyeztek készenlétbe a leszállópálya mentén, a gép azonban 118 utassal a fedélzetén baj nélkül leszállt. ◙

Áv hó 9: a jeruzsálemi Templom emlékezete ♦ A legutolsó próféta látomása

JERUZSÁLEM, TEMPLOMHEGY, HARMADIK TEMPLOM. MIKOR?

A gyászos emléknap a zsidó időszámítás szerinti Áv hó 9-én van, ezért "Tisá böÁv" a neve (régi, rontott, askenázi kiejtéssel még ma is sokan "Tisebav"-ként emlegetik).

Az évforduló most szombatra esett volna, de miután a szombatnap szentsége a gyászt kizárja, ezért az idén Áv hó 10-én, augusztus 13, szombat kimenetétől 14, vasárnap estig, napnyugtáig emlékezik a zsidó nép ókori történelmének két Szentélyére.

Mindkét Templom, vagy Szentély (héberül Bét HáMikdás – בית המקדש) Jeruzsálemben, a Templomhegynek nevezett magaslaton állt és mindkettőt a korabeli zsidó államra tört ellenségei rombolták le.

Az elsőt Salamon király építtette a polgári időszámítás előtt 1000 körül, és Nebukadnézár asszír király katonái rombolták le az időszámítás előtt 586-ban. A másodikat a babilóniai számüzetés után, időszámítás előtt körülbelül 520-ban építették, majd "Nagy" Heródes (a héberben Hordusz – הורדוס) az időszámítás előtt 20-ban újjáépítette, és az időszámítás szerinti 70-ben a római légiók rombolták le.

A hagyomány szerint mindkét esemény a zsidó időszámítás szerinti Áv hó 9. napján történt. Ugyanez a hagyomány ennek a dátumnak olymódon ad baljós óment, hogy amikor Izrael fiai az egyiptomi kivonulás után, a sivatagban kételkedtek, hogy az Ígéret Földjét birtokba fogják tudni venni (lásd a kémek történetét), és siránkoztak, Isten haragjában így szólt: "Később majd valódi okotok lesz sírni!" – nos, ez a nap is Áv hó 9. volt.

Hagyománykövető zsidók ezen a napon böjtölnek. A zsinagógákban gyászos tartalmú Biblia-idézeteket olvasnak föl és nem a padokon, hanem oldalra fordított lócákon ülnek.

Szentélyeink hült helye

Izrael Állam több, mint 18 évszázados szünet után újjászületett 1948 május 14-én.

A Hatnapos Háború harmadik napján, 1967 június 7-én a Cáhál, az Izraeli Hadsereg katonái el- pontosabban visszafoglalták a jeruzsálemi Óvárost a jordániai Légiótól, benne a Templomheggyel, ahol az egykori szentély magaslatán immár több, mint 1000 éve két muzulmán mecset áll: az Omár és az El-Aksza. A Salamoni, majd a későbbi Heródesi Templom pontos helyén valószínűleg az Omár mecset (Sziklamecset) található.

Izrael néhány világi politikusában és vallási vezetőjében, de magában a népben is felmerült akkor a gondolat, hogy a történelmi lehetőséget kihasználva lerombolják a mecseteket – vagy legalább az Omár mecsetet – és helyébe felépítsék a Harmadik Szentélyt.

A gondolatot a hadsereg akkori főrabbija, Slomo Goren is támogatta, de az ultraortodox rabbik hevesen ellenezték. Indokuk a hagyomány volt, mely szerint a Harmadik Templomot csakis maga a Messiás építheti újjá, aki tudni fogja, hogy hol van az oltár pontos helye: a Szentélybeli istentiszteletnek (ávodá – עבודה, a szó jelentése "munka") ugyanis ez az alapvető feltétele.

Más hagyomány szerint viszont a Harmadik Szentély alkalmas időben mindenre készen – az égből fog aláereszkedni.

Az 1967 óta eltelt 49 év alatt a globális muzulmán terjeszkedési stratégia a világpolitika egyik legfontosabb és legaggasztóbb tényezője lett.

A templomhegyi mecsetek teréről gyakran dobál a tömeg köveket az alatta fekvő Nyugati Fal előtti térségen imádkozó zsidókra. A rendőrség alkalmi beavatkozásai, izraeli politikusoknak a Templomhegyen tett időnkénti látogatásai dühödt tüntetéseket váltanak ki; ugyanígy a Templomhegy alatt végrehajtott izraeli ásatások is.

Mindezeknél veszélyesebb következményekkel járhat egy földrengés – errefelé néha előfordul –, amely megrongálhatja, akár romba is döntheti egyik vagy mindkét mecsetet. A romokat a televíziós és a számítógépes képernyőkön, az újságok címlapjain látva az iszlám világ akár egy harmadik világháborút is kirobbanthat – amelynek Isten akaratából valóban a Harmadik Szentély felépítése lehet a folyománya.

E sorok írója reméli: ez a Szentély az emberek közötti szeretet és a népek közötti megértés, a fegyverek végső temetésének a temploma lesz. És ahogy a régi szentélyekben bakok és bikák százezreit vágták le, a jövő Jeruzsálemi Temploma nem lesz hasonló egy óriási mészárszékhez. És a jövő történelme sem.

Egy látomás

Idézzük meg a zsidó állam látnokát, a Pesten született, de élete jó részét Bécsben töltött, mindössze 44 évet megért (1860 – 1904) Herzl Tivadart.

"Ősújország" (Altneuland) című időutazás-regényében így képzeli el az újjáépült, huszadik századbeli Jeruzsálemet, amelyben megjósolja az ENSZ utódját, egy békés, idillikus zsidó társadalom vízióját, és a Harmadik Templomot, amely mellett hogy-hogy nem, a mecsetek is ott állnak...

(A szerzőnek természetesen fogalma sem lehetett a halála után alig négy évtizeddel bekövetkezett Vészkorszakról, sem az országba a huszadik század első felében Szíriából tömegesen betelepedett arabok utódainak kibékíthetetlen ellenségességéről.)

JERUZSÁLEM

Jerikóból indultak, s az Olajfák hegyén állottak meg, a csodás ősi hegyen, ahonnan tekintetük oly messze szállhatott. Ez a föld még mindig az egész emberiség szent helye volt, lépten-nyomon a megszentelt emlékek sora tűnt fel, amiket annyi népnek s oly sok évszázadnak vallásos kegyelete állított, de a múlt dicsőségéhez most valami új, csodás és fenséges párosult: a lüktető, duzzadó, eleven élet!

Innen is láthatták, hogy az Óváros emlékkel terhes falai között alig változott. A Szent Sír temploma, Omár mecsetje, a régi kupolák és tetők régi ismerősként intettek feléjük. De ezek mellett megpillantottak egy nagyszerű új épületet is: a Béke Palotáját! 

Hatalmas területen, négy utcára nézett a Béke Palotája, ahol az örök béke hívei s a legkülönbözőbb tudományok képviselői kongresszusaikat tartották.

Ez a csodálatos intézmény a nemzetközi jótékonyságnak igazi középpontja. Itt fut össze a földkerekség búja-bánata, ami enyhítésre vár. Ha valahol a világon szerencsétlenség történik, tűzvész pusztít vagy áradás rombol, ha valahol éhínség tör ki vagy járvány dühöng, itt mindig akad segítség. 

Mert nemcsak a panaszok futnak itt össze a világ minden részéből, de a nemesszívű adományok is. Nemzetközi állandó bizottság ügyel fel arra, hogy a segítség oda jusson, ahol szükség van rá, s az adományokat igazságosan osszák szét. De sokszor fordulnak ide támogatásért tudósok, művészek és feltalálók is.

A Palota homlokára írt betűk szertevilágítanak az egész világon: "Nil humani a me alienum puto." [Semmi sem idegen, ami emberi.] S akin lehet, s megérdemli, segítenek.

BINJÁNÉJ HÁUMÁ, JERUZSÁLEM. EZT ÁLMODTA MEG HERZL?

Milyen más volt a kép, amely az emberi kultúrának e bölcsőhelyét körülvette! Mindenfelé modern városrészek emelkedtek, villamosok csilingeltek, széles fasorokkal szegélyezett utcák húzódtak. Sűrű háztenger terült el a mélyben, zöldellő parkokkal, nagyszerű sugárutakkal, iskolákkal, áruházakkal, pompás palotákkal, színházakkal és vigadókkal. Dávid sorban megnevezte a feltűnőbb palotákat. Egy világváros feküdt előttük.

De tekintetük minduntalan visszatért a felragyogó Óvárosra, amely az egész hatalmas képnek középpontja volt. A délutáni napsütés, amely Kidron völgye fölött ragyogott, ünnepi fénnyel aranyozta be ódon tetőit. Kingscourt folyton kérdezősködött, s Dávid fáradhatatlanul adta a felvilágosítást.

Most egy hatalmas, az eddigieknél sokkal díszesebb épület tűnt szemükbe. A márványoszlopoknak valóságos erdején óriási kupola emelkedett a magasba és szinte világított fehér-arany pompájában.

– Ez a mi templomunk – mondotta Dávid ünnepélyesen.

És Frigyes könnyekig meg volt hatva.

Péntek este lépett be először Löwenberg Frigyes a jeruzsálemi Nagytemplom kapuján. Végigmentek az újváros ragyogó utcáin, amelyeken déltájban a legnagyobb élénkség uralkodott. A péntek este beköszöntésével azonban az óriási forgalom lassan elapadt. A kocsik és autók száma feltűnően meggyérült, az üzleteket mindenütt bezárták. A szombat lassan és ünnepélyesen leszállott a nemrég még oly eleven városra. A zsinagógák mindenütt megteltek.

Magasztos érzés töltötte el Frigyest már az első perc óta, hogy a Szent Város ősrégi falai közé lépett. Nyoma sem volt már annak a szennynek, lármának és bűznek, ami húsz év előtt mindent betöltött. Abban az időben is ideözönlöttek a nagy vallások zarándokai, de amikor hosszú út után céljukhoz értek, keserű csalódással és megdöbbenéssel kellett álmaikat a valóságban meglátniok. A szent helyekhez csak visszataszító, mocskos utcákon át lehetett eljutni.

Milyen más volt most minden! Jól ápolt, gondosan kövezett, tiszta utcákon vitt át az útjuk. Magánépületek az Óvárosban nem voltak, csak a különféle felekezetek zarándokotthonai, keresztény, iszlám és zsidó intézmények, kórházak voltak láthatók. 

Az Óváros valóságos nemzetközi hely lett, ahol minden nép otthonára lelt. Hiszen innen indult el világtörténelmi útjára a legáltalánosabb és egyetemesebb emberi érzés: a szenvedés. S itt ringott bölcsője az emberi szellem minden törekvésének, amellyel a szenvedés ellen védekezett: a hitnek, a szeretetnek és a tudománynak.

Áhitatos hangulat fogott el mindenkit, aki e köveken járt, bárminő valláshoz is tartozott. Az emberek némán, de melegen köszöntötték egymást. A szombat békéje költözött be a szivekbe.

✡ ✡ ✡

Beteljesült az Idő, s a Templom újra állott. Úgy, mint egykor, a történelem kezdetén, ég felé törtek az ércoszlopok Izrael szentélye előtt. Balról Boaznak hívták, a jobboldalit pedig Jáchinnak. Az előcsarnokban óriási ércoltár emelkedett, s a víztartó medencék, amiket vastengernek neveztek, úgy voltak lehelyezve, mint Salamon király dicsőséges napjaiban.

A hatalmas csarnokban most ének és lant zendült fel. Frigyes szive mélyéig meg volt rendülve. Látta magát saját gyermekségében, s azután visszaszállt képzelete Izrael kezdeti korába. Most felbúgott az ősi dal, amit a szétszórt nép számtalan zsinagógájában honvágytól remegve századokon át énekelt a földkerekségen:

Lechá dodi likrát kálá...

A héber dallam elringatta Frigyes gondolatait. Egy villanással megértette a Templom jelentőségét. Egykor a Templom aranytól és drágakövektől terhes pompája Izrael hatalmát és büszkeségét hirdette. S amikor mindez összedőlt, a romfalak mellett tizennyolc évszázadon át zokogott a zsidóság és felsóhajtott a Láthatatlanhoz, akinek a Templom csak kőbefaragott megjelenítése volt.

Frigyes itt érezte újra a Láthatatlant a Templom oszlopai közt. Melle kitágult, szabadság és büszkeség nyargalt át lelkén. Íme, itt álltak körülötte az Örökkévaló választott népének hazatért fiai, s felemelték lelküket a Láthatatlanhoz. Úgy álltak itt, mint őseik egykor a Morijá hegyén. Salamon szavai újból valóra váltak: "Isten, ki a felhőkön trónol, elhívott engem, s én építettem számára szilárd hajlékot, templomot, hol örökké fog lakozni."

Ezen az estén ima szállt fel a földkerekség számtalan zsinagógájából, fényes palotákból és egyszerű hajlékokból, a péntek esti zsolozsmák felzendültek a szétszóratás bábeli nyelvtarkaságán, de Templom csak egyetlen egy volt a földön.

Miért?

Mert Izrael népe itt újra abban a szabad társadalmi közösségben élt, amelyek az emberiség magasabb céljainak elérését lehetővé tették. Azelőtt a számüzetésben, az elnyomásban, a gettóban csak a társadalmi összetartást ismerték meg. Később az egyenjogosítás után felvirradt a szabadság napja is. 

De a kettő nem tudott egyesülni és együtt hatni. A gettóban lealázták emberi méltóságukat, elvették emberi jogaikat, de amikor a kultúrnépek megnyitották előttük a gettó kapuit és a szabad világra kiléphettek, megszűntek zsidók lenni. A zsidóság világtörténelmi hivatásának teljesítéséhez a szabadságnak és a zsidó közösség összetartozásának együtt kellett jelentkeznie. 

Csak itt, ahol ez megtörtént, építhették fel a Láthatatlannak, a Mindenhatónak igazi hajlékát. ◙