TÁVOZÓBAN EGY SAJTÓÉRTEKEZLETRŐL. Credit: AFP
Ehud Barak volt miniszterelnök, honvédelmi miniszter és vezérkari főnök
szerint Netanjáhut ma úgy tartják számon, mint aki gyengének
bizonyul Izrael nemzetbiztonságának megerősítésére, és egymás után szalasztja el a kínálkozó alkalmakat.
A 74 éves Ehud Barak, aki volt miniszterelnök, honvédelmi miniszter és
vezérkari főnök, Izrael azon vezető politikusainak egyike, akik a
legközelebbről ismerik az ország biztonsági és politikai helyzetét. Barak kifogásolta, hogy Netanjáhu hazárdjátékos módjára kockáztatja Izrael
kapcsolatait legnagyobb szövetségesével, és ennek következtében az Egyesült
Államok évente 750 millió dollárral csökkentette az Izraelnek nyújtott katonai
segélyt.
Az
Obama kormányzat az Izrael által kért 4.5 milliárd dolláros védelmi segélyt
3.75 milliárdra csökkentette. Az eredetileg kért összeg pontos kalkuláción
alapul: ennyibe kerül Irán és a Hezbollah rakétaháborús fenyegetésének a kivédése.
Ehud Baraknak volt néhány keresetlen szava a Netanjáhu által idén honvédelmi miniszterré kinevezett Avigdor Liebermanról is.
Lieberman az iráni atomprogramot rendező megállapodást nemrégiben az
1938-as müncheni egyezményhez hasonlította, amely támadásra bátoríthatta a
hitleri Németországot. "Nem így erősítik a nemzetbiztonságot" – jegyezte meg Barak.
Netanjáhuról elismerte, hogy, mint mondta, sok jó dolgot vitt végbe, de a
kormányzásának a visszaszámlálása már megkezdődött, és ő ezt tudja: az
utóbbi évben már túlélésre játszik.
Válaszképpen egy Likud-tisztviselő megjegyezte: Barak az utolsó,
aki biztonsági kérdésekben kritizálhat, hiszen éppen ő, mint akkori
miniszterelnök rendelte el 2000. májusában a hadsereg túlságosan gyors visszavonását
Dél-Libanonból, amelyet azóta a Hezbollah ural, és állandó rakétafenyegetést
jelent Izrael számára. ◙
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése