Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2018. január 1., hétfő

2018 beköszöntésekor Izrael lakossága közelít a kilencmillióhoz


A Központi Statisztikai Hivatal a 2017-es polgári év végén közzétett adatai szerint Izrael Államnak 8,793,000 lakosa van (alig 21 ezer négyzetkilométeren, az 1967 óta ellenőrzött területek nélkül). 

A most elmúlt évben 27 ezren alijáztak, a legtöbben Európából.

Az állam népessége összesen 165 ezerrel nőtt: 180 ezer születés és 44 ezer haláleset történt.

A lakosságnak mintegy 75 százaléka, 6,556,000 zsidó, 1,837,000 arab, ami a teljes népesség 21 százalékát teszi ki.

A nem-arab – nagyrészben orosz ajkú – keresztény, illetve vallásilag nem minősített állampolgárok száma 400 ezer: ők az állam népességének a 4 százalékát teszik ki.

Az izraeli népszámlálás adatai nem tartalmazzák az országban dolgozó külföldi állampolgárokat, becslések szerint mintegy 170 ezer embert, illetve azokat, akik az országba illegálisan, nem a törvényes határátkelőhelyeken léptek be.

Azt a 8 ezer izraelit, aki több, mint egy éve tartósan külföldön tartózkodik, nem számították be a fenti adatokba.

A legtöbben a következő négy országból érkeztek:

Oroszország (27%),
Ukrajna (25%)
Franciaország (13%)
Egyesült Államok (10%).

A legtöbb olé (Izraelbe vándorló), összesen 20,200 személy, vagyis az összes bevándorló 75 százaléka Európából jött.  ◙

2017. december 28., csütörtök

Fedezd fel a héber nyelvet ♦ Lelkemadta


Vegyünk egy nagy lélegzetet, és kezdjük el mai leckét.

A lélegzet a magyar nyelvben is a lélek szóval rokon, hiszen addig lélegzünk, ameddig a lélek a testben fészkel, vagy fölötte, körötte, ki tudja. De nem csak a magyar nyelvben. A latinban is: a légzés, respiratio, ott is a lélekhez hasonló fogalom, a spiritus – szellem – szó rokona.

Kách nesimá gdolá (קַח נְשִׁימָה גְדוֹלָה) – végy egy nagy lélegzetet, mondjuk egy zavarban lévő gyereknek, mielőtt arra kérjük, hogy mondja el a nehezen elmondható történetet. És ha már eléggé felbátorodott, bin´simá áchát (בִּנְשִׁימָה אַחַת), azaz egy szuszra, egy lélegzet alatt mondja el mondandóját.

Násám lir´váchá (נָשַׁם לִרְוָחָה), azaz fellélegzett, megkönnyebbült az, aki megosztotta a hozzá legközelebb állókkal azt, ami a lelkét nyomta. Ha pedig hölgy volt az ilető, akkor násmá (נָשְׁמַה) az ige; a lir´váchá-ban a r´váchá (רְווחה) jólélet, kényelmet, kellemes közérzetet jelent. A nosém (נוֹשֵׁם) azt jelenti, hogy lélegzik, jelenidőben. Nőnemben nosemet (נוֹשֶׁמֶת).

A lélek pedig, amelyet halhatatlan volta ellenére időnként halandó gondok nyomasztanak, héberül nesámá (נְשָׁמָה). A nesimá a lélegzet, a nesámá a lélek. Magyar kiejtésüket írhatnánk nösimá és nösámá, illetve n´simá és n´sámá formában, hiszen az első szótag magánhangzója a s´, igen rövid, pillanatnyi megállás a két mássalhangzó, esetünkben az n és az s között. Ugyanilyen s´vá van a fenti r´váchá szóban is.

„Kchi mize, nesámá!” – kínálja női vevőit az árus a tel-avivi Karmel- vagy a jeruzsálemi Machane-Jehudá piacon. Ebből vegyen, lelkem. A nesámá szónak becéző értelme is van, akárcsak a magyarban: „lelkem”, „lelkecském”. A k´chi (קְחִי) a kách (קַח) jelentése: „vegyél”: az első nőnemben, a másik hímnemben a lákáchát (לָקַחַת), azaz „venni” ige felszólító alakja.

A jiddisbe is átment ez a héber szó. „Á gute nesóme” azt jelenti, hogy jó lélek, jó ember.

A léleknek a zsidó hagyomány szerint rétegei vannak. Ez a szemlélet a héber nyelvben nyomon követhető. 

nefes (
נֶפֶשׁ) az alacsonyabb, animálisnak nevezett lélek, amely a táplálkozási, otthonszerzési és nemi ösztönöket vezérli. Ilyen lelkük az állatoknak is van. 

Hogy honnan tudjuk? Még az Édenkertben vagyunk, a Teremtés után 
(Mózes I. könyve, 2:19):
וַיָּבֵא אֶל הָאָדָם לִרְאוֹת מַה יִּקְרָא לוֹ וְכֹל אֲשֶׁר יִקְרָא לוֹ הָאָדָם נֶפֶשׁ חַיָּה הוּא שְׁמוֹ 

"...és odavitte (Isten) az emberhez, hogy lássa, milyen nevet ad, és minden élőlénynek (nefes chájá – נפש חיה) az lett a neve, amelyet az ember (Ádám) adott neki".

ruách (רוּחַ), ami szelet is, szellemet is jelent, ennél magasabb dimenzió. 

nesámá (נְשָׁמָה) a még magasabb rendű és halhatatlan, csak az emberben élő lélek.

A lélekvándorlás, reinkarnáció – gilgul nesámot (גִּלְגּוּל נְשָׁמוֹת), ahol a gilgul szó jelentése gurulás, gördülés, átváltozás.

A Kabbala még magasabb rétegekről is tanít – prófécia, angyali dimenziókba lépés – ,  ezeket a tanokat csak a nagyon képzett emberek képesek felfogni. ◙


HÉBER NYELVTANÍTÁS: 
HALMOS LÁSZLÓ • 052-3260834
izraelihirlevel@gmail.com

2017. december 24., vasárnap

Karácsonyfa helyett • Emlékek a szülői házból • A kétezer éves per előtt

HUNYADI TÉR, 1963. AZ ÁLLÓ FÉRFI – APÁM ז"ל

Minálunk, a budapesti szülői házban soha nem volt karácsonyfa. De volt szinte valamennyi szomszédunknál. A két legközelebbi  – nem csak ajtó szerint, de szív szerint is – minden Szenteste áthívott minket, hogy együtt ünnepeljünk. Talán valamiféle együttérzés is volt benne: „szegény zsidók ilyenkor nem ünnepelhetnek...”
Pészáchkor mi viszonoztuk a karácsonyi bejglit a friss macesszal. (Ha karácsonyfa nem is, de bejgli nálunk is volt.) 
Persze, hogy mi is tartottuk a zsidó ünnepeket, amelyeket a mi hagyományunk, a mi lelkiismeretünk diktált. A négyemeletes terézvárosi ház olyan volt, mint egy falu: mindenki ismert mindenkit, mindenki tudott minden szomszéd múltjáról mindent. Eltitkolt származást, eltitkolt régi szerelmeket, eltitkolt családi szégyent, a Kádár-korszak alatt nem hangsúlyozott régi dicsőséget.
Mondom, nálunk, a lakásban nem volt karácsonyfa, de a Szófia utcai házban volt majdnem mindenkinél. És volt az utcán, volt életem végéig hiányzó szülővárosomban, az országban, Európában, a világon. Ahogy kimentünk az utcára, az ünnep hangulatában mi is megmerültünk, mint ahogyan az arc megmerül sok gyertya fényében. Hiszen a tereken, az üzletek kirakataiban, az áruházakban, de még a Parlamentben is ott álltak az örökzöld fenyőfák, minden vallási tanon felülemelkedve hirdetve, hogy az élet győzedelmeskedik, nem a halál.
Sok magyarországi zsidó családnál okozott ez az ünnep meghasonlást. Hol legyintéssel elintézett kisebbet, hol testet-lelket betegítő nagyobbat. „A gyerekekért állítunk karácsonyfát” – indokolták az apák az ötvenes-hatvanas-hetvenes években, mert az ő apjuk ugyan mást hagyományozott rájuk, de ők maguk már nem tudták, vagy nem akarták valódi azonosságukat továbbadni.
Nem, egyáltalán nem voltak ők gyenge emberek, de egy fontos tudást nem adtak tovább, ami pedig az egészséges emberi psziché alapvető követelménye: tudd, ki vagy. 
Itt, Izraelben több százezer orosz és más, zsidó házastárs, vagy egy-két zsidó felmenő jogán izraeli állampolgársággal bíró izraeli él. Hangsúlyozom: izraeli. Héberjük, az ország iránti szeretetük, ragaszkodásuk többnyire nem különbözik a zsidó gyökerű polgártársaikétól. 
Szenteste pedig meghitt beszélgetés folyik férj és feleség, anya és gyereke között arról, hogy miért is ragaszkodnak ehhez az estéhez, ehhez az ünnephez.
Csupán hangulatról lenne szó?
A vallásos zsidók, akiknek a Talmud bölcselete mutatta az élet útján követendő irányt, ezen az éjszakán nem tanultak Talmudot. Azért nem, hogy a tanulásuk által kapott áldás nehogy „annak az embernek” tudassék be.
Ilyenkor – és csak ilyenkor – meglett férfiaknak is megengedett volt a kártyajáték.
„Az az ember” – nevét ki nem mondták volna.
Aki, természetesen, nem ilyenkor, decemberben született. Hiszen tavaly télen láthattuk, milyen kemény, havas tél köszönthet be decemberben, főleg a jeruzsálemi hegyekben, amelynek délkeleti lejtőjén terül el Bét Lechem, a „Kenyér háza”. Semmilyen  pásztor nem legelteti ilyentájt a nyáját.
„Az az ember” nem 2017 évvel ezelőtt született, hanem valószínűleg hét évvel korábban.  Dionysius Exiguus római apát 525-ben elvégzett visszaszámítása Jézus születésére mai vélekedés szerint téves volt.

Mondani se kell, saját népe, saját országában soha nem hívta Jézusnak. Héber neve minden bizonnyal Jésua – ישוע – volt, ami „szabadítást” vagy „szabadulást” jelent. A Iesus ennek görög változata, ezt vette át minden európai nyelv.
Ma, ha Izraelben szóba kerül, inkább „Jésu” – ישו – formában említik. Ez is egy lehetséges változat, bár az ultraortodox zsidó felfogás ezt a variánst a „Jimách smo vözichro” – töröltessék el neve és emléke – átokformula rövidítésének tartják.
Történelmi tény, hogy Izrael népét az ő nevében közösítették ki, üldözték és gyakran irtották is évszázadokon át.
A keresztény vallás egyik alaptétele Jézus feltámadása és visszajövetele.
A zsidó vallás egyik alaptétele a zsidó állam feltámadása.
Jézus visszajövetele mindeddig nem következett be, Izrael feltámadása azonban bekövetkezett.
Igen sok – és egyre több – keresztény úgy véli, hogy az előbbinek az utóbbi – előfeltétele. Vagyis Izrael Állam 1948-ban történt felállítása Jézus „második látogatásának” az előjele.
Sok, merészen – talán túl merészen – gondolkodó zsidó is felvetette a lehetőséget, hogy az őseredeti zsidó Messiás-hit és a görögre fordított és pogány, római „istenemberré” változtatott „Chrüsztosz” héberre történő "visszafordítása" és visszavárása között nincs ellentmondás, sőt...
A vita kemény és könyörtelen. Nem egy „Messiáshívő” zsidót – apáról-anyáról zsidót – kiutasítottak Izraelből e hite miatt, mivel az állampolgárok zsidó vagy nemzsidó voltát az ortodox Rabbinátus határozza meg.
Az izraeli zsidó többség a történelem legdrámaibb konfliktusának a magvához, lényegéhez, történelmi-teológiai hátteréhez nem tud hozzászólni. Nem tudja, amit mond, hanem mondja, amit tud.
Ezen az estén, amikor a nagyvilágban másfél milliárd ember ünnepel, intellektuális zsidó körökben újra fellángol a vita a 2000 éves perről, amelynek ítélethirdetése az ismeretlen jövőben várható.