2017. december 24., vasárnap

Karácsonyfa helyett • Emlékek a szülői házból • A kétezer éves per előtt

HUNYADI TÉR, 1963. AZ ÁLLÓ FÉRFI – APÁM ז"ל

Minálunk, a budapesti szülői házban soha nem volt karácsonyfa. De volt szinte valamennyi szomszédunknál. A két legközelebbi  – nem csak ajtó szerint, de szív szerint is – minden Szenteste áthívott minket, hogy együtt ünnepeljünk. Talán valamiféle együttérzés is volt benne: „szegény zsidók ilyenkor nem ünnepelhetnek...”
Pészáchkor mi viszonoztuk a karácsonyi bejglit a friss macesszal. (Ha karácsonyfa nem is, de bejgli nálunk is volt.) 
Persze, hogy mi is tartottuk a zsidó ünnepeket, amelyeket a mi hagyományunk, a mi lelkiismeretünk diktált. A négyemeletes terézvárosi ház olyan volt, mint egy falu: mindenki ismert mindenkit, mindenki tudott minden szomszéd múltjáról mindent. Eltitkolt származást, eltitkolt régi szerelmeket, eltitkolt családi szégyent, a Kádár-korszak alatt nem hangsúlyozott régi dicsőséget.
Mondom, nálunk, a lakásban nem volt karácsonyfa, de a Szófia utcai házban volt majdnem mindenkinél. És volt az utcán, volt életem végéig hiányzó szülővárosomban, az országban, Európában, a világon. Ahogy kimentünk az utcára, az ünnep hangulatában mi is megmerültünk, mint ahogyan az arc megmerül sok gyertya fényében. Hiszen a tereken, az üzletek kirakataiban, az áruházakban, de még a Parlamentben is ott álltak az örökzöld fenyőfák, minden vallási tanon felülemelkedve hirdetve, hogy az élet győzedelmeskedik, nem a halál.
Sok magyarországi zsidó családnál okozott ez az ünnep meghasonlást. Hol legyintéssel elintézett kisebbet, hol testet-lelket betegítő nagyobbat. „A gyerekekért állítunk karácsonyfát” – indokolták az apák az ötvenes-hatvanas-hetvenes években, mert az ő apjuk ugyan mást hagyományozott rájuk, de ők maguk már nem tudták, vagy nem akarták valódi azonosságukat továbbadni.
Nem, egyáltalán nem voltak ők gyenge emberek, de egy fontos tudást nem adtak tovább, ami pedig az egészséges emberi psziché alapvető követelménye: tudd, ki vagy. 
Itt, Izraelben több százezer orosz és más, zsidó házastárs, vagy egy-két zsidó felmenő jogán izraeli állampolgársággal bíró izraeli él. Hangsúlyozom: izraeli. Héberjük, az ország iránti szeretetük, ragaszkodásuk többnyire nem különbözik a zsidó gyökerű polgártársaikétól. 
Szenteste pedig meghitt beszélgetés folyik férj és feleség, anya és gyereke között arról, hogy miért is ragaszkodnak ehhez az estéhez, ehhez az ünnephez.
Csupán hangulatról lenne szó?
A vallásos zsidók, akiknek a Talmud bölcselete mutatta az élet útján követendő irányt, ezen az éjszakán nem tanultak Talmudot. Azért nem, hogy a tanulásuk által kapott áldás nehogy „annak az embernek” tudassék be.
Ilyenkor – és csak ilyenkor – meglett férfiaknak is megengedett volt a kártyajáték.
„Az az ember” – nevét ki nem mondták volna.
Aki, természetesen, nem ilyenkor, decemberben született. Hiszen tavaly télen láthattuk, milyen kemény, havas tél köszönthet be decemberben, főleg a jeruzsálemi hegyekben, amelynek délkeleti lejtőjén terül el Bét Lechem, a „Kenyér háza”. Semmilyen  pásztor nem legelteti ilyentájt a nyáját.
„Az az ember” nem 2017 évvel ezelőtt született, hanem valószínűleg hét évvel korábban.  Dionysius Exiguus római apát 525-ben elvégzett visszaszámítása Jézus születésére mai vélekedés szerint téves volt.

Mondani se kell, saját népe, saját országában soha nem hívta Jézusnak. Héber neve minden bizonnyal Jésua – ישוע – volt, ami „szabadítást” vagy „szabadulást” jelent. A Iesus ennek görög változata, ezt vette át minden európai nyelv.
Ma, ha Izraelben szóba kerül, inkább „Jésu” – ישו – formában említik. Ez is egy lehetséges változat, bár az ultraortodox zsidó felfogás ezt a variánst a „Jimách smo vözichro” – töröltessék el neve és emléke – átokformula rövidítésének tartják.
Történelmi tény, hogy Izrael népét az ő nevében közösítették ki, üldözték és gyakran irtották is évszázadokon át.
A keresztény vallás egyik alaptétele Jézus feltámadása és visszajövetele.
A zsidó vallás egyik alaptétele a zsidó állam feltámadása.
Jézus visszajövetele mindeddig nem következett be, Izrael feltámadása azonban bekövetkezett.
Igen sok – és egyre több – keresztény úgy véli, hogy az előbbinek az utóbbi – előfeltétele. Vagyis Izrael Állam 1948-ban történt felállítása Jézus „második látogatásának” az előjele.
Sok, merészen – talán túl merészen – gondolkodó zsidó is felvetette a lehetőséget, hogy az őseredeti zsidó Messiás-hit és a görögre fordított és pogány, római „istenemberré” változtatott „Chrüsztosz” héberre történő "visszafordítása" és visszavárása között nincs ellentmondás, sőt...
A vita kemény és könyörtelen. Nem egy „Messiáshívő” zsidót – apáról-anyáról zsidót – kiutasítottak Izraelből e hite miatt, mivel az állampolgárok zsidó vagy nemzsidó voltát az ortodox Rabbinátus határozza meg.
Az izraeli zsidó többség a történelem legdrámaibb konfliktusának a magvához, lényegéhez, történelmi-teológiai hátteréhez nem tud hozzászólni. Nem tudja, amit mond, hanem mondja, amit tud.
Ezen az estén, amikor a nagyvilágban másfél milliárd ember ünnepel, intellektuális zsidó körökben újra fellángol a vita a 2000 éves perről, amelynek ítélethirdetése az ismeretlen jövőben várható. 

4 megjegyzés:

  1. A Luzitánia története , jobban zavar mint a Jézus születése körüli vita ! Karácsony van és ez számomra lélekemelő .

    VálaszTörlés
  2. Mi nem ünnepelünk semmilyen karácsonyt,de tiszteletben tartjuk más hozzáállását ebben a kérdésben.Mindenki abban hisz amiben akar,figyelembe véve azt a tényt hogy Jézus tényleg nem karácsony napján született,mivel ezt nagyon könnyű kiszámolni,mivel harminchárom és fél éves korában halt meg és a halála napja fel van jegyezve a Bibliában is és ha attól a naptól fél évet visszaszámolunk az nem december!

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Kicsit volt csak több, mint 33,5.
    De nem is ez a fontos, hanem inkább a tény, hogy a visszajövetele küszöbön áll.

    VálaszTörlés