Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2021. január 27., szerda

Agyunkra ment a világjárvány • Dühöngés emitt, gondatlanság amott: a rendőrség tehetetlen • Az átoltottság lassan, de halad • Kilépés a zárlatból: az még odébb van

KORONAVÍRUS-TANÁCSKOZÁS A KORMÁNYBAN

Ebben a nyomorult álarcosbálban forgolódunk már csaknem egy esztendeje. A „keep distance” lett a tizenegyedik parancsolat. Távolságot tartunk, félünk egymástól, gyanakszunk egymásra. A hírekben egy éve ez a vezető téma. Az egész bolygón, minden nyelven. A csapból is a világjárvány folyik.

Internet-böngészésem során érdekes kifejezésre találtam: „pandemic fatigue”. Világjárvány-fáradtság. Utánanéztem a Google-ban, hányszor fordul elő. Hát, szerdán reggel 895 ezerszer.

Az emberiségnek elege lett belőle. Lelki problémák jelentkeznek. A sajtó – ahol erről egyáltalán írhatnak – , tömeges engedetlenségről számol be. A hűvösebb éghajlaton depresszió, délebbre agresszió.

Izraelben több, mint két hete szigorított zárlatban élünk. Hatóságaink tiltják a zárt helyen öt főnél, szabad ég alatt tíz főnél több személy együttlétét. Tilos más lakásában tartózkodni. Az óvintézkedések magukban foglalják oktatási- és kultúrintézmények, és nem életfontosságú cikkeket árusító üzletek zárva tartását is.

Nem mindenki képes, és nem mindenki hajlandó ezt betartani. Ultraortodox haszid zsidó csoportok őrjöngését, Bné Brákban, Asdodban rendőrautó, autóbusz felgyújtását, a jeruzsálemi villamosmegálló tönkretételét kénytelen a többség látni és elviselni. Ezek a szekta-csoportok – korántsem az ország vallásos társadalma! – nem fogadják el az elővigyázati utasításokat, főként a gyülekezési tilalmat. Iskoláik, Talmud-Tóra tanházaik és zsinagógáik a rendelkezés ellenére nyitva tartanak, a hagyományos esküvőkön százak vesznek részt. A kiérkező rendőröket megtámadják, azok pedig, néhol elveszítve az idegeik feletti uralmat, alaposan helybenhagyják a rendbontók főkolomposait.

Az országot kormányzó koalícióban részt vevő ultraortodox képviselők túlkapásokkal vádolják a rendfenntartó erőket.

A másik, világi oldal se mindig tanúsít a helyzet komolyságának megfelelő fegyelmet. A januárban szokatlanul meleg, napsütéses hétvégén fiatalok tömegei gyűltek össze a tengerparton és a parkokban. Távolságtartás, maszkviselés eszükben sincs.

A rendőrség lényegében mindkét esetben tehetetlen.

Gőzerővel folyik a lakosság beoltása a Pfizer-Biontech vakcinával. Szerda reggeli közlés szerint 2.7 millió izraeli állampolgár kapta meg az első, 1.4 millió a második adag vakcina-injekciót.

A koronavírus-fertőzés azonban gyorsabban terjed, mint az oltás. Az országos járvány-helyzet hiteles mérőszámai az aznap nyilvántartott súlyos betegek, illetve a járvány kezdete óta elhalálozottak száma. Szerdai adat: 1207 súlyos beteg, közülük 324 lélegeztető gépre szorul. A járvány kezdete óta összesen 4539 személy halt bele a SARS-CoV-2 COVID-19 vírus szövődményeibe.

Az úgynevezett brit mutáns jelenleg a fertőzések feléért felelős. A korábban ismert fajtánál agresszívebben terjed, ami lelassította a korábban ígéretes javulást. Az elmúlt napokban azt is közölték, hogy ez a mutáns gyerekeket és serdülőkorúakat is megtámad. Hat állapotos aszony is életmentő kezelésre szorult, ugyancsak a brit variáns miatt. 

A cél: a „nyáj-immunitás”, amely a lakosság 65-70 százalékos átoltottságával elérhető, amitől még messze tartunk. Ez leegyszerűsítve azt jelenti: annyi ember lett beoltva, hogy az utcán, az üzletben, a hivatalban nincs már kitől elkapni a vírust.

Az óvintézkedések jegyében lezárták a loddi Ben Gurion repülőtér forgalmát úgy az Izraelbe, mint az Izraelből kifelé tartó járatok számára. Ellentmondásos, hogy ez a magángépekre nem vonatkozik.

Holnaptól, csütörtöktől a szárazföldi határátkelőket is lezárják Jordánia, illetve Egyiptom felől. A Jordán folyón átívelő Allenby hídon folytatódik az átmenő forgalom Jordánia és a Palesztin Autonómia területe között.

A január 31-ig, vasárnapig meghirdetett szigorított zárlatot a járványhelyzet változatlan súlyosságára való tekintettel várhatóan meghosszabbítják. Az indok a súlyos állapotban lévők számának változatlanul magas, 1200 körüli száma. Netanjáhu miniszterelnök egy hetes hosszabbítást javasol, az egészségügy ennél hosszabb időt követel, és már egy negyedik zárlattal riogat márciusban, amennyiben a járvány mutatói a következő hetekben nem javulnak lényegesen.

A legtöbb vita a zárlat majdani feloldásának a módjával és ütemével kapcsolatos. Az egészségügyi felelősök igen lassú, fokozatos kilépést követelnek, ami eltarthat akár február hónap végéig is.

Elsőként az iskolai oktatás indulna be, majd a kevés alkalmazottat foglalkoztató hivatalok és munkahelyek, ezután a kisebb üzletek, ahová egyszerre csak egy-egy vevő léphetne be, ezt követően a kulturális intézmények, legvégül a piacok és a plázák nyithatnának. Kormányszintű döntés a zárlat meghosszabbításáról és annak megszegői büntetéséről csütörtökön vagy pénteken várható. ◙

2021. január 20., szerda

Thank You Mr President

 

Thank You, Mr President.

May God bless you, Donald J Trump for standing for Israel, for your tribute to Jerusalem, the Eternal City.

Köszönjük, Mr Donald Trump, hogy mellettünk álltál. Hogy ennek jelképeként hatalmas országod legfőbb képviseletét, a nagykövetséget méltó helyére, Jeruzsálembe költöztetted, bár az egyetlen, igazi Örök Városhoz való jogunkat elleneink elvitatják. Róluk itt ne essék szó.

Mások, akik nem elleneink, ugyanezt megtenni nem elég bátrak.

Teljesen törvényesen győzött Mr. Joe Biden? Vagy voltak a választás menetében tisztességtelen elemek? Ma erről már nem esik szó.

Vajon mostantól beözönlenek az Egyesült Államokba Haiti, Guatemala, Mexikó nyomorult, szerencsétlen tömegei, miután Mr. Biden előre megígérte, hogy elnöksége alatt megszünteti a Trump elnök által elrendelt szigorú, a fegyveres beavatkozásig elmenő határvédelmet a mexikói határon?

Vajon sikerül visszaszerezni munkahelyek százezreit, millióit a kínai versenytől?

Vajon sikerül megőrizni a katonai elsőséget Kína és Oroszország ellenében?

Vajon képes, és főleg hajlandó lesz-e betartatni Iránnal a szerződéses egyezményeket?

Sorsdöntő négy év előtt áll az Amerikai Egyesült Államok, amely egyre kevésbé hasonlít arra az ideálra, amelyet sokan, hajlottabb korúak láttunk-hallottunk felőle.

God bless America! ◙

2021. január 16., szombat

Izraelben több dél-afrikai mutáció-esetet fedeztek fel • A fertőzést az Egyesült Arab Emírségekből hurcolták be • Hétvége: üresek az utak • Szerdán várható a kéthetes szigorított zárlat meghosszabbítása • Politika az intézkedésekben?

Az Egészségügyi Minisztérium jelentette: Izraelben 12 személynél találták meg a koronavírus dél-afrikai törzsét: mindegyikük az Egyesült Arab Emírségekből jött Izraelbe. Minthogy onnan több légitársasággal érkeznek, nem tudható a fertőzöttek pontos száma.

Több országban a koronavírus egy brazíliai törzse is megjelent: ennek nyomait Izraelben még nem mutatták ki.

Izraelben a harmadik, szigorított zárlat második hetében járunk. A borús időjárás, a fokozott ellenőrzés és a megnövelt bírságok megtették a magukét. Az országutak üresek maradtak, az izraeliek otthon, a képernyők előtt és a terített asztal mellett töltötték a hétvégét.

Pénteken 9189 tesztelt személynél találtak koronavírus-fertőzést. Eddig több, mint 2 millió állampolgár oltatta be magát, 220 ezren már a második adaggal is.

Tavaly március 20-a óta, amikor az első izraeli, a magyarországi származású 88 éves Árje Even ז"ל koronavírusban elhalálozott, mostanáig 3910 személy esett áldozatául a járványnak, vagy annak szövődményeinek.

A kormány szerdán dönt a kéthetes zárlat egy, esetleg két héttel történő meghosszabbításáról: a mostani zárlat érvénye csütörtökön éjfélkor jár le.

Itamar Grotto professzor szerint az idősebb lakosságnak adott oltások mindeddig kevéssé hatékonyak, az eddig beoltott fiatalabbaknál még kevésbé. (Ami az oltások késleltetett hatásának is betudható.) Elmondta még: lehetséges, hogy évente vagy kétévente kell majd oltatni.

A Klálit betegbiztosító úgy találta, hogy amióta elkezdődött a 60 évesnél idősebb korosztály beoltása, 200 ezer beoltottnál az első vakcina-oltás után két héttel 33 százalékkal csökkent a megfertőződések száma.

Vasárnaptól a 45 évesnél idősebbek oltása is megkezdődött.

A virus leküzdésében súlyos problémát jelent az arab települések és az ultraortodox (hárédi) zsidó lakosság egy részének a hozzáállása, amennyiben mindkét rétegben hajlamosak figyelmen kívül hagyni a gyülekezési tilalmat és itt is, ott is jóval alacsonyabb az oltási hajlandóság az országos átlagnál.

A tesztek talált fertőzöttségi arányai: ultravallásos, hárédi lakosság - 19%; arab lakosság - 15%; általános országos arány - 5.5%.

Fentiekre hivatkozva Nádáv Davidovits professzor, a koronavírus terjedése ellen létrehozott bizottság egyik tanácsadója a Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió BÉT adójának adott interjúban elmondta: nagy hiba, hogy a virus terjedése elleni intézkedésekben szerepet játszik a politika.

Meglátása szerint a bő két hónap múlva esedékes választásokra való tekintettel a kormánypárt nem kíván szavazatokat veszíteni az arab és a hárédi szavazók körében, ezért tartózkodik attól, hogy csak ezekben a közösségekben hozzon szigorító intézkedéseket. Ehelyett az egész országot sújtja. ◙

FORRÁS: A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió internetes hírportálja és óránkénti híradása.