2017. augusztus 1., kedd

Templomhegy, Áv hó 9: példátlan számú zsidó látogató • Ezrek a Nyugati Fal előtt • Jordánia: „A zsidók el akarják foglalni az El Aksza mecsetet!”


Kedden több, mint 1200 zsidó ment fel a Templomhegyre, hogy a „helyszínen” emlékezzék meg Áv hó kilencedik napján az itt állt két ókori jeruzsálemi Szentély lerombolása évfordulójáról.

Ennyi zsidó látogató még nem járt itt egy nap alatt, amióta az Izraeli Hadsereg ejtőernyősei 1967. június 7-én visszafoglalták a zsidó nép legszentebb helyét a Jordán Légiótól.  

A nem-muzulmán látogatók a Nyugati Fal előtti térség déli szélén létesített Mugrabi-feljárón át mehetnek fel a Templomhegyre. A feljárónál fémdetektorokkal vizsgáltak minden egyes személyt, és azt is vizsgálták, hogy nincs-e imakönyv vagy más, imádkozáshoz szükséges kegytárgy: az imádkozás zsidóknak ugyanis egy vonatkozó egyezség alapján tilos. 

(Az izraeli – szigorúan ortodox – főrabbinátus egyébként tiltja a felmenetelt zsidóknak, miután manapság rituálisan nem vagyunk megfelelően tiszták a szenthely látogatásához. Ehhez egy levágott, tisztán vörösszőrű tehén hamuja szükségeltetik.)   

Jordánia külügyminisztere tiltakozását fejezte ki egy iszlám konferencia előtt, hangoztatva, hogy „a zsidó szélsőségesek el akarják foglalni az El Aksza mecsetet”, és a krízis kiújulásával fenyegetett.

A biztonsági erők mind Jeruzsálem Óvárosában, mind a Nyugati Parton készen állnak minden rendzavarás visszaverésére.


Kedden este, a böjtnap végeztével ezrek látogattak a Nyugati Fal előtti térségre, amely a Tempomhegy alatt terül el. 

1 megjegyzés:

  1. Ilyen egy intoleráns - erőszakos! - önző és csökötten ostoba vallást, mint az iszlám! Mindent csak nekik, és folyton sértődöttek, acsarkodó gyűlölködök... Ez istenhit? Ebben van szeretet? Megértés? Türelem? Jóság? Undorító, beteg torzulás ez. (Ja, és még rettegni is kell tőlük! Csak vaskos magyaros káromkodásokat vált ki belőlem a világuk.(És kétségbeejtően sokan vannak, valami itt nagyon elpénecolódott a teremtésben, jegyzem meg halkan és tisztelettel...

    VálaszTörlés