A helyszínre tűzoltó- és
mentőautók érkeztek. Áldozatokról vagy sebesültekről ugyanakkor nem szólnak a
damaszkuszi jelentések.
Szíriai katonai szóvivő
szerint a Kineret felől érkező izraeli harci gépek támadták a célpontot. A
nyilatkozat azt állítja, hogy Izrael a támadással a szíriai kormányerők ellen
harcoló, úgymond, "terroristákat" támogatja, egyúttal megtorlással
fenyegette meg Izraelt.
Izrael nem cáfolta és
nem erősítette meg a támadás hírét.
Az orosz
"Szputnyik" hírügynökség szerint két izraeli harci gép összesen nyolc
rakétát lőtt ki a célpontra. Orosz katonai forrás szerint a támadást a két
F35-ös "lopakodó" vadászgép hajtotta végre, amelyek alig egy hónappal ezelőtt érkeztek
az Egyesült Államokból Izraelbe, és amelyeket az Izraeli Légierő máris
hadrendbe állított.
Amennyiben ez igaz, úgy
ez volt az első alkalom, hogy ilyen tipusú harci gépek éles bevetésen vettek részt
a Közel-Keleten – és talán az egész Földkerekségen.
Az izraeli Honvédelmi
Minisztérium számos alkalommal közölte, hogy Izrael nem avatkozik be a
Szíriában folyó háborúba, de azt mindenáron megakadályozza, hogy az Iránból
szíriai területen át a libanoni Hezbollah-nak szállítandó fegyverek – főképpen
rakéták – eljussanak rendeltetési helyükre.
Legutóbb december 7-én, korábban november 30-án érte támadás Szíriát. Mindkét esetben libanoni területre szánt fegyverszállítmányok semmisültek meg. ◙
Szíria megtorlással fenyeget. Hmm.. Szóval nem volt elég a mostani maflás? De tényleg. Ha az életedre törnek, akkor kurvára nem érdekel, hogy mit fenyegetőzik a gyilkos, hanem kurvára lezúzod. Amúgy tényleg ennyire csökött, ostoba az ellenség, hogy képtelen megtanulni, hogy nem érdemes Izraellel baszakodni? Inkább együttműködni kellene, üzleteket kötni, kölcsönös előnyökkel és Szíria egy virágzó, boldog ország lehetne.
VálaszTörlésHa az oroszok is megerősítették a hírt,akkor az így van.Mert nekik a legújabb felderítő radarjaik vannak oda telepítve.
VálaszTörlésSzíria hiába fenyegetőzik.Kössön békét és akkor megszűnik az 1948 óta tartó hadiállapot. Mely Szíria Izrael elleni támadása miatt állt be!
A terroristák elleni háború,az most nem Szíria ellen folyik.
de sajnos a muszlimokban nem lehet megbizni
VálaszTörlésTúl drága az F35, hogy ilyen helyzetben alkalmazzák.
VálaszTörlésBarKochba: ....de eredményes volt ...........
VálaszTörlés... igen .
Törlés