BRIT MANDÁTUMI BÉLYEG A SZIKLAMECSETRŐL, 1927
Reggel
átmegyek a titokzatos jeruzsálemi Omár-mecset hűvös oszlopsorain, a mecset
egyik sarkában egy tucat berber asszony ül és imádkozik. Az egyik előénekli a
szúrát, a többiek halkan, ütemesen mondják utána. Kis távolságról olyan az
egész, mint gépiesen vezényelt, ütemes jajongás.
Egy szikla mellett állok, hallgatom a jajongást a hűvös homályban,
s egyszerre megértem, hogy ez a szikla az, melyen emberek százmillióinak
fanatikus vak és fekete hite felépült; s megértem, hogy nekünk, nyugatiaknak
nincsen már ilyen sziklánk, melyen várat építsünk, egy kegyetlen, tiszta és hideg
hit erődjét.
Ez a szikla az Omár-mecset közepén, a mohamedán világ titokzatos
sziklája, szent, mint Mekkában a Kába köve, félelmetes és olyan öreg, mint a
Föld és az emberiség. Ez a szikla az áldozati szikla, ahol Ábrahám föl akarta
áldozni Izsákot az Úrnak, és ez a szikla Mohamed sziklája, ahonnan a prófétát
mennybe röpítette Burak, a táltos paripa…
Ha egyszer elindul a harc Kelet és Nyugat, vallás és civilizáció
között, ezen a sziklán emeli fel Mohamed kardját az új próféta. Ha ebben a
mecsetben egyszer elordítják Allah és Mohamed nevét, akkor Európa meg fog
tanulni újra imádkozni.
Márai Sándor: Istenek nyomában. 1927
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése