Sávuot az előző ünnep, Pészách kiteljesedése. Jelentése: Hetek, pontosabban
„hét hét”. Egyike a három zarándok-ünnepnek (a másik kettő Pészách és
Szukot).
Izraelben ez egynapos: Sziván hó 6. napjára esik. Az idén május 30, kedd estétől május 31, szerda estig ünnepeljük Izraelben. Munkaszüneti nap. Az ország határain kívül, „chuc láárecben” az ünnep kétnapos, vagyis csütörtök estig tart.
"Számláljátok a napokat az ünnepre (Pészáchra) következő naptól, tehát
attól a naptól, amelyen elhozzátok a felmutatásra szánt kévét, hét teljes
hetet. A hetedik hét utáni napig ötven napot számláljatok és ekkor mutassatok
be új lisztáldozatot az Örökkévalónak". (Mózes
harmadik könyve, 23, fejezet, 15. és 16. vers)
Pészách másnapján egy mérő (héberül: ómer) árpakévét mutattak be a
Szentélyben. Hét hét múlva az ennyivel későbben érő búzát mutatták be ugyanott.
Innen a hét hétig, azaz 49 napig, Pészách második napjától Sávuotig tartó
Ómer-számlálás kötelezettsége, héberül szfirát háómer – ספירת
העומר.
Istennek 3330 évvel ezelőtt kettős célja volt az általa választott nép
kiszabadításával az egyiptomi szolgaságból. Az egyik a Tóra, a Törvény, szó szerint rámutatás vagy útmutatás (ezt jelenti a Tóra – תורה – szó) átadása e népnek. A másik Izrael földjének az
örökbeadása, amelyet a Teremtő már korábban odaígért Ábrahám, Izsák és Jákob
ivadékainak.
A Tóraadás éppen hét héttel követte az egyiptomi kivonulást.
Erec-Jiszráélbe azonban csak negyven év múltán érkeztek meg őseink, miután az
Egyiptomból kiszabadított, de még rabszolga-lelkületű nemzedék már kipusztult.
A Tóra átadása tehát akkor megtörtént, de átvétele máig sem teljes. Annak
szelleme, erkölcsisége nem terjedt el igazán. Mint ahogyan Izrael földjének a
birtokbavétele is csak időről időre és csak részben valósult meg azóta. A
megígért határokat Egyiptom pataka (a mai Vádi El Aris a Szináj félsziget
északkeleti részén) és a „nagy folyam, az Eufrátesz” között csak egy rövid
időszakra, Salamon király uralkodása alatt uralta Izrael.
A kettő – Izrael földjének biztonságos birtoklása és a magasrendű erkölcsök
követése – a zsidó sors időtlen öntörvénye szerint egymást feltételezik. Egyik
nélkül a másik sem lehet.
♦
Sávuot ünnepének több nevet adott a hagyomány.
Mózes harmadik könyve, a 23. fejezet 21. versében Áceret-nek, a Gyülekezés
ünnepének is nevezi: „És hirdessétek ugyanezen a napon: szent gyülekezés legyen
nektek, ne végezzetek semmilyen nehéz munkát. Örök rendelkezés legyen ez minden
lakhelyeteken, minden nemzedéketekre.”
Mózes második könyve 34. fejezetének a 22. verse Sávuotot a mezőgazdaság
jeles fordulóival kapcsolja egybe: „És a Hetek ünnepét tartsd meg a búza
zsengéjének az aratásakor (héberül: bikuréj kcir chitim) és a betakarítás
ünnepét (chág háászif)…”
Ezért a Bikurim, a Kácir és az Ászif nevekkel is illetik ezt az ünnepet.
Az ország újranépesülése óta a kibucok, mosávok szívderítő eseménye
ilyenkor az új terméssel felvonuló gyerekek, fiatalok.
♦
Hagyomány ezen az ünnepnapon tejes ételeket fogyasztani. Hogy miért? Az
egyik magyarázat szerint a Tóraadás előtt Izrael nem ismerte a kóser
(כשר, „alkalmas”, „megfelelő”) vágás, valamint a tejes és húsos ételek különválasztásának a törvényét, így csak tejes ételeket fogyaszthatott.
Egy másik magyarázat szerint tejes ünnepi menü a tejjel-mézzel folyó
Erec-Jiszráél jelképe. Ismét más vélekedés szerint a Sávuotkor adott Tóra
olyan a népként akkor megszületett Izraelnek, mint anyja teje az újszülöttnek.
A zsinagógákat a zsengék Szentélybeli bemutatása emlékére szokás zöld
leveles ágakkal díszíteni.
A zarándokünnepek imáin kívül Rut könyvét (Mögilát Rut) is felolvassák a
zsinagógákban. Ennek az a hagyomány az alapja, hogy ezen a napon, Sávuotkor
született Dávid király, aki Rut dédunokája volt.
Igazán hagyományőrző közösségekben a felnőtt férfiak Sávuot éjjelét ébren,
Tóra-tanulással töltik. Mondják, hogy ezen az éjjelen megnyílnak az Ég kapui és
az ilyenkor mondott kívánságok teljesülnek. ◙
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése