Hatnapos háború. 1967 június: kezdete – 2020 július: befejezése?

Akarata ellenére a történelem tengelyébe állított nép vagyunk mi, zsidók. És ennek a történelemnek egyik sorsfordító drámája kezdődött el június 5-én, 53 éve.

Emlékeik ma, 2020-ban csak azoknak lehetnek, akik legalább 60 évesek. E sorok írója ezen a napon kezdte Budapesten az írásbeli érettségit, tehát jóval túl van fenti korhatáron.

Mint az Izraeli Rádió magyar adásának hallgatója, meglehetősen tisztán láttam a Közel-Kelet sakktáblájának a figuráit: a zsidó állam mindennapos eseményeit, akkor 19 éves újkori történetét, politikusait, a vallottan és kimondottan fizikai kiirtására törő közeli és távolabbi szomszédjait. No, meg a nagy SzU: a Szovjetunió, a szó szoros értelmében vett halálos ellenségeink pártfogója, felfegyverzője.

„Ameddig elszívok egy cigarettát, Tel Aviv romokban fog heverni” – nyilatkozta állítólag Gamal Abdel Nasszer ezredes, Egyiptom néhai nagyhatalmú és nagyszájú diktátora.

De nem csak Egyiptom délről, hanem Szíria északról, Jordánia és szomszédja, Irak keletről is halálos csapásokat intéztek volna Izrael területe ellen, ha… ha az Izraeli Légierő egy mesterien megtervezett előzetes csapásban meg nem semmisíti a teljes egyiptomi légierőt, míg a pilóták reggelijüket fogyasztották.

Ezt követte a szárazföldi előretörés: délen a Szináj-félszigeten, egészen a Szuezi csatornáig, északon a Golán fennsíkig és Hermon hegység déli lejtőiig, és, ami történelmet csinált: keleten Jeruzsálem Óvárosából, Hebronból, Söchemből kiszorítottuk a Jordán Légió (szemben az egyiptomiakkal és szíriaiakkal) bátran küzdő katonáit.

Kíváncsian hallgattuk a Kossuth rádió híreit is, amely meghonosította az „izraeli agresszió” mantráját. A „TASSZ jelenti” mondatkezdés Pesten vicc-kategória volt. Ifjabb olvasóimnak: ez volt a hivatalos szovjet hírügynökség.

Új, addig ismeretlen szituáció jött létre 1967 nyarán. Keleten, a Jordán folyó nyugati partján és délen, a Gázai-övezetben a zsidó állam milliós arab lakosság felett volt kénytelen átvenni a közigazgatást. Utóbbit 2005-ben feladta. A végrehajtott kiürítés által Gázában hatalomra került Izrael egyik legelszántabb ellensége, a Hámász, és azóta egymást érik a rakétatámadások izraeli terület ellen, amit a Cáhál, az Izraeli Hadsereg eddig négy nagyobb akcióban torolt meg.

A Jordán folyó nyugati partja azonban mind a mai napig izraeli fennhatóság alatt áll, ahol az 1967-ben mintegy 2 milliós arab lakosság mellé (és nem helyébe) zsidók települtek vissza a történelmi zsidó városokba, elsősorban az Óvárosba és a fővárosba és köré épített új negyedekbe, 

Hebron mellett, Kirját Árbá városába is tízezrek települtek, az 1929-es arab vérengzés során kiirtott és elüldözött zsidó lakosok utódaiként .

Benépesült a Jeruzsálemtől délre megépült Gus Ecion település-tömb is.

Fentiektől északra, az 1949-es fegyverszüneti határvonaltól keletre is megtelepedtek izraeli polgárok, általában a volt határ néhány kilométernyi közelségébe. Kivételt Áriél városa képez, amely 20 ezer lakosával, iparövezeteivel, egyetemével Somron körzetének nagyjából a közepén helyezkedik el, 17 kilométerrel az 1949-es fegyverszüneti (az 1967 előtti) határtól keletre, és a Jordán folyótól (így Jordániától) 34 kilométerrel nyugatra. (Fenti térképen a kékkel jelölt területsávtól nyugatra).

A Jordán folyó nyugati partján (az angol nyelvű sajtóban West Bank, a magyar sajtóban Ciszjordánia) ma körülbelül félmillió zsidó lakos él, többségük Jeruzsálem vonzáskörzetében. A ma palesztinnak nevezett arab népesség lélekszáma már megközelíti a 3 milliót. Izrael a „Területek” északi részét Somron, a délit Jehudá néven nevezi. (Európai nyelveken Szamária éa Júdea.)

Izrael Állam 1980-ban a Jeruzsálem körzetében épült új negyedeket annektálta, vagyis kiterjesztette rájuk az izraeli törvénykezést és az egészet fővárosává nyilvánította. Az ENSZ, az Európai Unió és több nemzetközi szervezet, és tucatnyi állam ezt elítélte. A „Területek” teljes annektálása az itt élő palesztin milliók állampolgársági hovatartozásának a problémája miatt aligha kivihető.

A PFSZ (Palesztinai Felszabadítási Szervezet) 1988-ban kinyilvánította „Palesztina” állami függetlenségét, amelyet jelenleg több, mint 100 állam ismer el, köztük Magyarország.

✧

Izrael több kormánya is próbálkozott béketárgyalásokkal, többnyire amerikai kezdeményezéssel és közvetítéssel, Oslo, Taba, Camp David 1993 és 2000 között – a megállapodásokat autóbusz-robbantások, bombamerényletek követték.

Izrael jobb híján kerítésekkel igyekezett különválasztani a kétféle lakosságot, aminek kétféle következménye lett. 

Egyfelől a világsajtó nem csak muzulmán részének „jóvoltából” Izrael a fúj, de csúf rasszista, apartheidet létrehozó, emberi jogokat sértő állam imázsához jutott, másfelől – nagyfokú biztonsághoz. A beton- máshol acélsodrony-kerítések nehezen átjárhatóvá tették az izraeli-palesztin határmezsgyét, jórészt meg is szűntek a tucatnyi halálos és százszámra maradandó rokkant áldozatot követelő terror-akciók.

✧

Ebbe a poshadt állóvízbe csapott bele január végén Trump elnök kormányának „az évszázad egyezsége” (The Deal of the Century) néven nevezett útiterve.

Az Egyesült Államok kormánya olyan egyezséget próbál közvetíteni, amelynek értelmében Izrael bekebelezheti a Nyugati Part nagyobb település-tömbjeit – a javasolt határvonal még nem ismeretes –, továbbá annak legkeletebbi, a Jordán folyóval és a Holt-tenger északi partvidékével párhuzamos, 20-25 kilométeres, gyéren lakott sávját (Jerikó városa és környéke elszigetelten továbbra is palesztin terület maradna), másrészt létrejöhet a független, nemzetközileg elismert palesztin állam, amely tekintélyes segítségre számíthat Amerika részéről is.

Végleg izraeli fennhatóság alá kerülnének tehát az 1967 óta alapított izraeli települések, a független palesztin kormánynak pedig el kellene ismernie Izraelt, mint zsidó államot, és le kellene mondania az 1948-as palesztin menekültek, illetve azok sokadik leszármazottainak letelepítéséről a leendő palesztin állam területére (több millió emberről lenne szó).

Palesztin részről teljes és egyértelmű az elutasítás.

Izraeli részről Binjámin Netanjáhu miniszterelnök a márciusban megtartott választások előtt kilátásba helyezte, hogy fenti területek (lásd a cikket bevezető térkép kék színnel jelölt sávját) bekebelezését július hónap folyamán végrehajtja. A Likud-vezette koalícióhoz csatlakozott Beni Ganz tartalékos tábornok, a Cáhál, az Izraeli Hadsereg volt vezérkari főnöke ebben egyetért a miniszterelnökkel. 

Ezzel, legalábbis részben Izrael elérheti a Hatnapos Háború egyik legfontosabb célkitűzését: legyen bármi a palesztin területek jövőbeni sorsa vagy jogállása, nem lesz területi folytonossága Jordániával! 

Nem állhat elő olyan szituáció, mint amikor a Gázai-övezetnek területi folytonossága volt Egyiptommal, és évekig áramlott egyiptomi területről a fegyver, a robbanószer, az ehhez szükséges technikai felszerelés és terror-tanácsadók.

Márpedig, ha ilyen szituáció előállna, a hárommilliós palesztin entitás – állam, autonómia vagy bármi – egyetlen hatalmas terrorhálózattá válna, és kilátás lenne mindennapi rakétatámadásra a hárommilliós Nagy-Tel-Aviv, Netanja, Hedera városaira, és a "Területekhez" igen közel fekvő loddi Ben Gurion repülőtér se lenne többé biztonságban.

Aviv Kochávi, a jelenlegi vezérkari főnök bejelentette: a hadsereg felkészült az annexiót követő minden eshetőségre.

Jordánia királya, II. Abdallah úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen izraeli lépés komolyan megrendítheti a két ország amúgy sem barátságos viszonyát. Az 1994 óta fennálló békeszerződés felmondásáról nem szólt: ez igen csak kontraproduktív lenne a katasztrofálisan túlnépesedett sivatagi királyságra nézve, amely fent említett békeszerződés záradékaként évente 50 millió köbméter vizet kap Izraeltől... ◙