Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2020. június 10., szerda

Vasútra várva • Meddig tart még a maszkabál?




Hetente más dátumot helyeztek kilátásba azok, akik döntenek rólunk, helyettünk. Június 1 volt az egyik, egy héttel későbbre újra ígérték, majd órákkal a milliók által várt nap előtt bejelentették: most sem indul útjára az izraeli vasút.

Indok: százezrek rohannák meg a pályaudvarokat, zsúfoltak lennének a szerelvények, ami az ismét súlyosbodó szakaszába lépett vírusjárvány miatt veszélyt jelentene a közönségre.

Az Egészségügyi Minisztérium, és tanácsára a miniszterelnök  mindent megtesz, hogy lassítsa, vagy éppen leállítsa a normalizációt, ami a súlyos károkat szenvedett államgazdaságnak nagyon fontos lenne.

Nem kevésbé a lakosságnak: a pszichés kényszer, a nagyon, de nagyon kellemetlen és kényelmetlen arcmaszk viselése lassan, de biztosan aláássa az állampolgári fegyelmet és engedelmességet.

Ami pedig a vasút újraindítását illeti, a kormány rendelkezése sok szakértő szerint kifejezetten kontraproduktív, vagyis a kívánttal ellenkező hatást ér el. 

Az utazni vágyó százezrek a vasúti pályaudvarok helyett a buszállomásokra tódulnak, amelyekből jóval több van, mint vasúti pályaudvarokból, és az utasok is sokkal kevésbé ellenőrizhetők egészségügyi szempontból.

Mások beszállnak kocsijukba, és az eddig is nehezen tűrhető országúti dugókat hosszabbítják meg.

E sorok írójának a tapasztalata: Rehovot városából Tel Avivba, a Szavidor vasúti pályaudvar közelében lévő buszállomásig (30 km) egy és negyed – másfél óráig tart az utazás. Vasúton ugyanez a táv 25 perc.

A vasúti közlekedésért felelősök legújabb ötlete (vagy kibúvója?): akkor indulhat újra a vasúti közlekedés, amikor majd kidolgoznak egy olyan számítógépes applikációt, amellyel az utazni vágyók otthoni laptop-gépükön, vagy mobiltelefonjaikon előre megváltják jegyeiket, és az Izraeli Vasutak számítógépes központja kiszámítja, hogy egy-egy szakaszra hány utas engedhető fel a járvány-megelőzési követelményeknek megfelelve, és csak korlátozott számú jegy-előjegyzést ad ki. A "többletet" – be sem engednék az állomásra.

Nem beszélve azokról, akik ezeket az eszközöket egyedül nem is tudják kezelni, netán nem is rendelkeznek ilyenekkel. Ők másodrendű állampolgárok lesznek?

És, ha újraindul a turizmus? Ők is a kitiltottak listáján lesznek? 

Ez lényegében a vasúti közlekedés végét jelentené: a vírus még hónapokig, esetleg évekig jelen lesz nálunk is.

Mi hát a megoldás? 

Józan paraszti, avagy polgári ésszel – vasúti járatok sűrítése, régi szerelvények beállítása a meglévők mellé: ezzel lehetne csökkenteni a zsúfoltságot. Több járat – kevesebb várakozó egy adott helyen.

A diktatúra járvány-időkben sem járható út, főként nem egy valóban haladó, demokratikus társadalomba, mint amilyen a mienk.

Mi a valóságos haszna az arcvédő maszknak?

Túl azon, hogy a lakosság fegyelmezettebb hányadát valósággal fojtogatja, egyre kevesebben engedelmeskednek a viselést előíró rendeletnek. Tel Avivban járva csak kisebbségen látható. aki pedig mégis viseli, annak az orra "kilóg" a maszk alól (hiába, lélegezni csak kell!) – de a teljesen betakart arc és a maszk közül is elég kilélegzett levegő és nyálka-csepp jut ki a szabadba az orr, a fülek és az állkapcsok melletti réseken.

Az arc-maszk viselésnek nincs sok foganatja.

A másik két előírás – a távolságtartás és a gyakori kéz (és arc!-) mosás – szigorú betartása talán elegendő védelem lenne.

A vasút mielőbbi újraindítása pedig határozott követelése a lakosságnak. Amúgy hány országban állították le a teljes vasúti közlekedést? 

Olvasóim, várom válaszotokat, hozzászólásotokat! ◙

4 megjegyzés:

  1. "Az arc-maszk viselésének nincs sok foganatja."
    Az MTA (Magyar Tudományos Akadémia)honlapján megjelent cikknek más a véleménye. Alább linkelem. Ez egy olyan cikk, ameit több tudományos szakfolyóiratban megjelentek alapján állított össze a szerző a mikrobiológiában, epidemiológiában nem jártas akadémikus társainak.
    https://mta.hu/tudomany_hirei/uj-koronavirus-uj-tudomanyos-eredmenyek-modosulo-ajanlasok-110668?fbclid=IwAR0yV7ODp8A6Hlt9JdzbKTLMfWzwGUSCvpZ1B1nBu5YxSPBcImGHjYzhILs

    VálaszTörlés
  2. Sajnos én nem ott élek hanem itt és szomorúan olvasom hogy még ott is vannak szerintem tulkapások és józan és logikus ésszel indokolatlan korlátozások amit már egyre kevésbé lehet tolerálni és egyre inkább az az érzése az embernek hogy ez a járványhelyzet lehetőséget teremtett arra hogy "jogosan" irányithatóvá tegyék az embereket. A bejegyzésből végre megértettem hogy miért ragaszkodnak az előre elektronikus uton váltható vasuti jegyekről de igy még rémisztőbb mert ezek szerint megszabják a htalmasok hogy hova mikor utazhatunk. Lehet hogy sok más országban müködik ugyan a vasut de nem müködik sok más fontos dolog mint. pl. az egészségügyi ellátás. Itt már semmilyen más betegség kezelése nem fontos és sürgős csak a koronavirusosoké. Azt tudjuk hogy naponta mennyien távoznak a covid fertőzés miatt de nem tudjuk hogy más kezeletlen betegség miatt viszont hányan miért és hogyan ! Nem tarthatom irányadónak a Palkovics miniszter úr által kézivezérelt MTA állásfoglalását már csak azért sem mert már számos nemzetközileg is elismert szakember számos megnyilatkozását lehet olvasni a járvánnyal és a következményeivel kapcsolatban. Lenne min elgondolkodni de sokkal inkább ragaszkodnak a kormányok az intékedések minél hosszabban történő fenntartásához hiszen igy sok minden felett lehet uralkodni. Mint állítják a szakemberek a virus nem fog eltünni mint ahogy sok más virus sem tünt el és akkor fel kell tenni a kérdést hogy mégis meddig viseljük a maszkot ? Vagy most már a 65 év felettiek mindig megbélyegzettek maradnak és csak délelöttönként vásárolhatnak és léphetnek be bármilyen közösségi területre ? Szóval kedves Halmos László megértem a felháborodását de sajnos úgy tűnik hogy minden ország másképpen csinálja a saját túlkapásait.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, kedves. Azt hiszem, valóban vannak "kézivezérelt" akadémikusok, mint ahogyan mindig is voltak. De nem általánosítanék. Ismerek akadémikusokat, akiket nem lehetett és most sem lehet kézi vezérléssel hülyeségeket beszéltetni. Különösen nem természettudományos területen. Főként azért nem, mert aki tud angolul, hozzáfér a Helth Physicshez, Lancethez, az egyszerűen tudja ellenőrizni az állítások megbízhatóságát... :)

      Törlés
  3. Én abban reménykedek hogy ha meg lesz a gyógyszere akkor már lehet szabadon " lélegezni" :D Remélem ez hamar bekövetkezik!
    Csak akkor itt az elégedetlenkedők másik tábora kezdi hallatni a hangját, akik elleneznek mindenféle védőoltást. hát kérem lehet a kákán is csomót keresni......

    VálaszTörlés