A jegybank megállapítása: drága az élelmiszer Izraelben

Az izraeli jegybank legutóbb közzétett szemléje szerint Izraelben drágák az élelmiszerek fogyasztói árai az iparikag fejlett OECD országok áraihoz viszonyítva. Tovább rontja az összehasonlítást az a tény, hogy Izraelben a jövedelem alacsonyabb, mint az OECD-országok átlagjövedelme.

A szemle a 2010-es adatokat veszi alapul, amely adatok és viszonyok nem változtak lényegesen a 2011. évben sem.

A tejtermékek, a halból származó élelmiszerek és a nem-alkoholos italneműk különlegesen drágák Izraelben a nemzetközi árakhoz képest. A szállodai árak, az éttermek, kultúra és szórakozás, valamint a gépkocsik árai ugyancsak magasaknak számítanak a fejlett államok áraihoz történő összehasonlításban.

Ahol azonban az import és a verseny feltételei adottak – például a lábbeli és ruházati cikkek – ott az árak is olcsóbbak.

A szemle kitér a fogyasztói árak alakulása és az erős sékel, valamint a különböző áruk eltérő árpolitikája közötti összefüggésre is.

♦

Fenti rövid cikk a Jediot Ahronot angol nyelvű internetes hírportáljából származik. Az angol nyelvű portál annyiban érdekesebb, mint a hébernyelvű, hogy a kommentelők nem csak Izraelből, hanem tucatnyi országból hozzászólnak a cikkekhez. A világhangulat is lemérhető egy-egy témával kapcsolatban. Azt persze tudni kell, hogy sem a cikkírók, sem a hozzászólók nem hordják a mellényzsebükben a bölcsek kövét.

“Az élelmiszerek drágák, ez így van és így is lesz, mert ez egy alapvető szükséglet. És mindaddig, amíg megfojtják a versenyt, várható, hogy többet kell fizetni. A kormányoknak lazítaniuk kellene a reguláción. Szálljanak le a gyártó cégekről! Hagyják őket versenyezni! Akkor idővel beáll a kínálat és kereslet által megszabott ár” – írja egyikük, aki további szempontot is felvet: “Az élelmiszer drága, mert elkészítve vásároljuk. Vegyük meg nyersen, és süssünk-főzzünk otthon: így olcsóbb lesz.”

A következő komment rövid és vádló. “Nem az élelem drága Izraelben. Az árak túlzottak, mert az elárusítók magas profitot zsebelnek be a közönségtől....”

A következő hozzászóló azt követeli, hogy törjék meg a monopóliumok hatalmát. Szerinte sokak szegénységének a megszüntetése érdekében a gazdasági és politikai rendszert kell megváltoztatni. (“The system needs to be changed”) Ezután a magát amerikai szabrának, vagyis Izraelben született amerikai lánynak nevező olvasó egy “demokratikusabb kapitalizmust” említ, amelyben az üzleti etikát (“business ethics”) a munkaadóknak kell kialakítani, a munkavállalóknak pedig alkalmat kell adni képességeik bizonyítására és ennek alapján kell fizetni őket. A kapzsiságnak (vagy a követelődzésnek) véget kell vetni (“The greed must stop”) – [Vajon hol dolgozik a hölgy? A papánál?]

Mások felemlítik a múlt évben lejátszódott, hónapokig tartó szociális tiltakozó tüntetéseket Izraelben.

Egy további olvasó abban látja a problémát, hogy az élelmiszer-feldolgozó ipar és -nagykereskedés néhány család kezében összpontosul.

Az a hozzászóló, aki Torontóban ragadott billentyűzetet, így ír: “Az egész világgazdaság teljességgel manipulált. A valóságban nem létezik szabadpiaci kapitalizmus... “

Ben Gurionnak, Izrael első miniszerelnökének még az ötvenes években volt egy mondása, amit akár jóslásnak is tekinthetünk – nem túl bíztató jóslásnak: "Izraelt katonailag a poklok kapui sem veszik be, de gazdaságilag viszonylag könnyen térdre kényszeríthető”.

A gazdaság döntéshozói éppen olyan felelősségel tartoznak, mint a hadsereg tábornokai. ◙

Rasszista izraeliek?

A napokban lezajlott tüntetés nem az első volt, amelyet az Etiópiából származó izraeliek szerveztek.

A jeruzsálemi Függetlenségi Parkban összegyűlt több, mint 5000 ember nem csak tömege miatt feketéllett. A barna bőrszínű ember már bő két évtizede hozzátartozik az izraeli nép-kavalkádhoz. Addig ugyanis csak hajszínben volt szőke-barna-fekete. Az átlag izraeli zsidó külső megjelenésében fehér vagy többé-kevésbé kreol, olaszos-spanyolos jellegű, tehát európai (a jemeni zsidók egy árnyalattal sötétebbek).

Az Etiópiából ki- és Izraelbe bevándorló tízezrek a leírások és tanúságok szerint félmeztelenül, gyakran mezítláb, úttalan utakon, gyalog tették meg hosszú útjukat a rájuk várakozó repülőgépekig, miközben az út viszontagságai és ellenséges törzsek ritkították soraikat. Három ütemben hozták őket az országba, összehangolt akciók keretében. Mindhárom akció az Izraellel ellenséges Szudánon keresztül bonyolódott.

Izraelben a civilizációs sokk az új jövevényeket éppúgy megviselte, mint az őket fogadó modern ipari társadalmat. A régiek afféle „vadakat” láttak (és sokan máig látnak) bennük, akiket fáradságos munkával kellett megtanítani a húsfőzésre (az etiópiai „Béta Izrael” törzs, amelyből származnak, jobb napokat is látott, de az utóbbi nemzedékek iszonyatos szegénységben éltek). Az „angol WC”, a csapból folyó víz, a szappan, a motoros közlekedés, a villanyáram és a nyugati civilizáció ezernyi alkotása döbbenetes újdonság volt számukra.

A latin mondás: „simili similis gaudet” – hasonló a hasonlónak örül – itt is érvényesült: ahová a negroid etióp zsidókat letelepítették, a másmilyenek menekültek. A lakások értéke a töredékére zuhant. Az önkormányzatok sikítva mutogatnak egymásra: ide ne hozzatok belőlük, mi nem tudjuk befogadni őket – így azután a leggyengébb népességű települések, illetve a nagyobb városok szegénynegyedei kapták a legtöbb etiópiai bevándorlót.

Az idősebb, sőt, a középkorú nemzedéket a társadalom szinte semmire nem tudja használni. A fiatalok – akik csakhamar az időseket nagyon tisztelő törzs öregei feje fölé nőttek – hamar elsajátították a héber nyelvet, iskolát végeztek, bevonultak a hadseregbe, és sokan sikerrel vették a beolvadás nem könnyű akadályait.

A többség azonban nem.

Az etióp népesség ma 120 ezret számlál Izraelben. Kétharmaduk még ott született, egyharmaduk már itt.

A régi izraeliek kimondott vagy rejtett előítéletet táplálnak velük szemben. Sokan egyáltalán nem tartják őket zsidónak, csak egyes zsidó szokásokat átvett néger törzsnek. Tény, hogy a többi zsidó közösségben meglévő kohanita és a lévita zsidók hiányoznak. A héber nyelvet nem ismerték, a Biblia egy részét a ge’ez etióp ősnyelven és írásmódban tanították. A Tóra alapvető törvényeit megtartották. Legendáik szerint őseik az Első, Salamoni Szentély lerombolása után érkeztek Afrikába. A mai askenázi, szefárd, jemeni zsidók ősei a Második Szentély lerombolása után, vagyis hat-hétszáz évvel későbben kerültek el a Szentföldről a "gálutba", a száműzetésbe.

Az etiópiai zsidó törzs nem ismerte pl. a Talmudot: a rabbinátus ezért, és nem bőrük színe miatt sokáig nem ismerte el zsidóságukat. Az etióp zsidók öregei elmesélték: amíg a huszadik század közepe táján európai zsidókkal nem találkoztak, abban a hitben éltek, hogy ők az utolsó zsidók a világon.

Az etióp alija mindenképpen problémás alija. Ellentétben a „fehér”, európai kultúrájú családokkal, sok gyereket vállalnak. Felróják nekik, hogy a népes családok és a társadalomba beilleszkedni képtelen egyedek túlságosan nagy terhet rónak az ország amúgy is szakadozó szociális hálójára. Egyes „politikailag nem korrekt” írások megemlítik az „etióp” gyerekek alacsony intelligenciaszintjét.

Évekkel ezelőtt egy országos véradási akció után kitudódott, hogy az etióp donorok vérét egyenesen a szemétbe dobták. Az ok: nagy részük HIV pozitív, legalábbis ez a hír terjedt el. Az etiópok tomboltak.

Az ötezres jeruzsálemi tüntetésen izraeli zászlókat, héber nyelvű transzparenseket emeltek magasba.  A vezérszónokok – kitűnően felkészült főiskolások – egyszerre beszéltek az izraeli többség rasszizmusáról és háromezer éves, eltéphetetlen kapcsolataikról a zsidó állammal és néppel.

Izrael túlságosan kis ország, túlságosan nagy múlttal. Sokszínű kulturális-etnikai-vallási mozaikjának egyik köve az immár százhúszezres etiópiai zsidó törzs. A mozaik alkotói között ott feszül az idegenkedés, a különbözőség, még az államalkotó zsidó szektorban is. A megoldás ideje még valahol előttünk van, a bizonytalan messzeségben. ◙ 

Ezer ugrás egy éjszaka – ezredgyakorlat ejtőernyőséknél

Bő évtizede nem tartottak ilyen nagyarányú hadgyakorlatot az ejtőernyős fegyvernemben. Szerdára virradó éjjel elsötétült az ég valahol a Negevben, az egyik ejtőernyős bázis fölött.

Egyetlen éjszaka alatt több, mint ezer harcos ugrott ki a Hercules szállítógépek gyomrából, hogy néhány perc múlva nyíló ejtőernyőikkel ússzanak a felhős éjszakában, majd földet érve csoport csoport után összehajtogatott ernyőkkel folytassák megjelölt útjukat az ezredgyakorlatban kijelölt cél felé. 

A gyakorlatban az amerikai  "70-es normát" követik: a kiugrástól számított 70 percen belül kell elérni a célt, és ez alatt a gyakorlatban (vagy az akcióban) részt vevő legénység 70 százaléka már a földön van. (A ynet hírportál beszámolója video-riporttal és fényképekkel itt. A video előtt rövid reklám-klip.)

“Minden nyugati hadsereg, amely ad magára, képes ilyen teljesítményre” – magyarázza Amir Baram ezredes, ezredparancsnok, aki elsőként ugrott és ért földet.

Az ejtőernyősök teljes gyalogsági fegyverzettel és felszereléssel hajtották végre az ugrást és a gyakorlat további elemeit.

Sokan kétségbe vonják a fegyvernem hatékonyságát a 21. század második évtizedében. Azt tartják, hogy az ellenséges hátországban leszálló ejtőernyősök ma, a műholdas megfigyelés korában már nem tudnak meglepetést, áttörést okozni, mint tették például az izraeli ejtőernyősök az 1956-os Szináj hadjáratban, a Sínai félszigeten, a Mitle-szorosnál.

Kétségtelen: ez a  fegyvernem a bátraké. Polgári sportként is a kifogástalan fizikumú és lelkületű, a legjobban “összeszedett” emberek gyakorolják.

Egy több, mint ezer katonát megmozgató gyakorlatban óhatatlanul előfordul néhány bokaficam, sőt, -törés. Szerdán kora reggel két katonát szállítottak a beér-sévai Szoroka-kórházba bokatöréssel, két bokaficamot helyben látott el az ezredorvos.

Hogy mondják? Katonadolog! ◙