Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. december 10., hétfő

Beborul a Fények ünnepén

Chanukakor minden nap eggyel több gyertyát gyújtunk meg esténként. Ezért hívjuk a fények ünnepének. Úgy is köszöntik egymást az emberek: chág urim száméách. Örömteli Fények ünnepét. Még a rádió bemondója is ezekkel a szavakkal köszönti a hallgatókat.

A hírek azonban már hetek óta arról szólnak, hogy a körzet fölött beborul az ég.

Az ENSZ november 29-i szavazása, amely óriási többséggel megfigyelői státuszt adott a Palesztin Autonómiának, nem csupán lelkesedést váltott ki az itteni arab tömegekben, hanem egy vakmerőségig terjedő önbizalmat is.

Azok az Izraellel baráti kapcsolatban álló államok, amelyek tartózkodtak a szavazástól, netán a palesztinok mellett szavaztak, és szükségét érezték, hogy voksukat megindokolják, úgy vélték, hogy az általuk “mérsékeltnek” tekintett Mahmud Abbász (alias Abu Mázen) pozícióját erősítik a Hamasz ellenében. Ezzel szemben a Hamasz eddig soha nem látott erőfölénybe került a palesztin utcában.


MESÁL ÉS HANIJJE. GYŐZTESEK?

Azelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a Hamasz-alapító terrorvezér, Chaled Mesál a Területekre merészkedjen, legyen az a Nyugati Part, vagy a Gázai-övezet. A tavalyig regnáló egyiptomi vezetés nem is járult hozzá, hogy területéről léphessen be Gázába. Most ez is megtörtént. A Murszi-kormány a múlt hét végén lehetővé tette, hogy az évtizedekig Damaszkuszban, újabban Katarban tartózkodó Mesál Egyiptomból a Rafah-i átkelőn beléphessen a Gázai-övezetbe.

A helyi televíziós kamerák megörökítették a teátrális jelenetet, amint a 176 izraeli haláláért felelős terrorvezér térdre borul és megcsókolja “Palesztina” földjét, majd szombaton Iszmail Hanijjével, a Gázai-övezetet kormányzó Hamasz-főnökkel együtt félmilliós tömeg előtt esküt tegyen: egy négyzetcentiméternyi területről sem mond le “Palesztína” földjéről. Nem csak Gáza, Ramallah, Dzsenin, Nablusz, vagy Hebron, de Haifa, Beér Séva, Jaffa is egy napon Falasztin, Arab-Palesztína része lesz. És – mindenek előtt – El Kudsz, ahogy ők Jeruzsálemet nevezik.

Izrael viszont a november 21-én vállalt tűzszünet és az egyre ellenségesebb légkörre való tekintettel nem engedhette meg magának, hogy ezt a pokolra való tömeggyilkost egy célzott rakétával elődei után küldje.

Mesált egyébként a Fátách képviselői is alázatosan köszöntötték.

Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a két, egyformán terrorban gyökeredző palesztin szervezet közül melyiket juttatta helyzetbe az Egyesült Nemzetek Szervezete.

Az ENSZ-szavazás óta a Nyugati Parton (Ciszjordánia) észrevehetően megnövekedett az erőszakos cselekmények, a támadási kísérletek száma. Izraeli biztonsági megfigyelők szerint a Nyugati Part egy harmadik intifáda előtt áll.


A szomszédos államokban sincs nyugalom.

Egyiptomban Muhammad Murszi elnök vitatott novemberi alkotmánytervezete, amely saját jogkörét erősítené, míg a bíróságokét gyengítené, tömegtüntetéseket eredményezett, amelyeknek már halálos áldozata is van.

Szíria a szétesés állapotában: a héten a lázadó erők már a damaszkuszi repülőteret ostromolták. Hírek szerint Basar el-Asszad elnök családjával menedék után néz: egy minisztere állítólag Kubában és Venezuelában tárgyalt az elnöki család és közvetlen környezetük befogadásának a lehetőségéről.

Különös aggodalomra ad okot a szíriai hadsereg vegyi- és biológiai fegyver-arzenálja, amely fölött az eddigi szigorú ellenőrzés meglazulni látszik. Brit lapok szerint a Moszád pontosan ismerte a rakéták tárolási helyeit, az utóbbi napokban azonban egy részüket elszállították. Nem csak Izraelt aggasztja az a veszély, hogy ezek a tömegpusztító fegyverek terrorista szervezetek, például a szomszédos Libanonban lévő Hezbollah kezébe juthatnak. 

Jordániában az üzemanyag és alapvető élelmiszerek drágulása miatt gyakoriak a tüntetések.

A közvetlen veszélyt azonban még mindig Irán jelenti. Semmi jele és semmi kilátása, hogy diplomáciai, vagy akár gazdasági megszorító eszközökkel le lehessen lassítani Irán nukleáris fegyverfejlesztésének az ütemét. Fereidoun Abbasi, az iráni nukleáris kutatási program egyik fő felelőse a napokban közölte, hogy kormánya egyre több urán-dúsító centrifugát helyez üzembe a mélyen a föld alatt épített betonbunkerekben. 

2012. december 8., szombat

Chanuka 5773 – Fények Ünnepe, 2012


Hanuka (Chánuká, חנוכה) ünnepe a zsidó naptár szerinti kiszlév hó 25-én kezdődik, és nyolc napig tart. Az idén december 8-án, szombaton este gyújtjuk az első gyertyát.

Ezen az ünnepen mi, kései utódok annak a győzelemnek állítunk emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az akkori zsidó államot, Judeát elfoglaló szíriai megszállók felett.

Az idegen hatalom és helyi támogatóik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc a polgári időszámítás előtt 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt a zsidó állam – amelyet akkor Judeának hívtak –  katonai és vallási szuverenitása. A "chánuká" azt jelenti: "felavatás" és arra utal, hogy őseink újra Isten oltalmába ajánlhatták a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.

Hanukai szokások:
Az ünnep hétköznapjain nincs munkaszünet.

• A chánukijá nyolckarú gyertyatartó. Külön helye van rajta a "szolgalángnak" (ivritül sámás – שמש –, a magyarországi és kelet-európai zsidók sámesz-nak nevezik). Napnyugta után ezzel a sámesz-gyertyával gyújtjuk meg a lángokat. A gyújtás után a sámeszt – égve – visszatesszük a helyére.

• Az égő samesz-szolgagyertyát kézben tartva két áldást mondunk. Az első estén egy harmadikat is, a Sehechejánu-t.

• Az első estén egy lángot gyújtunk, azután minden este eggyel többet. A nyolcadik estén az összes láng ég. Az új gyertyát mindig balról tesszük hozzá a többihez, és jobbról balra haladva gyújtjuk meg.

• A chánukijá lángját nem szabad profán (gyakorlati) célra – olvasásra, világításra, cigarettagyújtásra stb. – használni: a sámás lángját szabad.

• A chánukijá az ablak közelében kell meggyújtani, hogy kívülről látni lehessen, ezáltal nyilvánosan hirdesse Chánuká csodáját (Pirszumé deniszá).

• Régen szokás volt a gyerekeknek pénzt – magyar- és kelet-európai zsidóknál:  chanukageltet – és ajándékokat adni.

• Pénteken este a chánukijá lángját a szombati gyertyáknál előbb kell meggyújtani, akkor is, ha még nem ment le a Nap. Szombaton este – mint az idén – csak a hávdálá (a Szombatnap elválasztása a hétköznapoktól) után gyújthatunk lángot a chánukijában.

• Az istentisztelet rendjébe Chanuka hetében beiktatjuk a Hálélt, valamint az Ál hániszim hálaimát, amelyet a győzelmek és csodák emlékére mondunk. Utóbbit csatoljuk az étkezés utáni hálaimához is.

• A gyertyagyújtásnál mondott áldások:

1. Báruch átá, Ádonáj, elohénu, melech háolám, áser kid’sánu bemicvotáv, vecivánu lehádlik nér sel chánuká.

(Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ királya, aki megszentelt bennünket parancsolataival, és megparancsolta a Chanuka láng gyújtását.)

2. Báruch átá Ádonáj elohénu, melech háolám, seászá niszim láávoténu bájámim háhém, bázmán háze.

(Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ királya, aki csodajeleket adott Őseinknek azokban a napokban, ebben az időben.)

Csak az első estén ezt az áldást is mondjuk:
3. Báruch átá Ádonáj elohénu, melech háolám, sehechiánu vekijmánu vehigiánu lázmán háze.

(Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ királya, aki életben tartott bennünket, és megadta megérnünk ezt a mostani időt.)


Chág urim száméách – חג אורים שמח – Örömteli Fények ünnepét!

2012. december 5., szerda

A Palesztin Autonómia a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítaná Izraelt

AZ E1 TERÜLET JERUZSÁLEM ÉS MÁÁLÉ ÁDUMIM KÖZÖTT

A Palesztin Autonómia egyoldalú lépésére – nevezetesen arra, hogy az ENSZ közgyűlésén átvitte nem-tag megfigyelő államként történő felvételét ahelyett, hogy államiságának nemzetközi elismertetését Izraellel folytatott egyenes tárgyalások révén valósította volna meg – Izrael bejelentette, hogy 3000 lakást épít fel a jeruzsálemi régióban.

Izrael visszatart mintegy 100 millió dollár összegű adó-és vám-bevételt is a Palesztin Autonómiától, amely palesztinoktól folyt be. Ez a havi bevétel létfontosságú a Palesztin Autonómia hivatalainak és önkormányzatainak a fenntartására.

A közölt tervek szerint Izrael a Jeruzsálem és a tőle 7 kilométerre, keletre fekvő Máálé Ádumim város között fekvő, E1 területnek nevezett kopár dombokat is beépíti. (Az E betű az angol East – Kelet – rövidítése.)

Ez a pont különösen kényes az izraeli-palesztin konfliktusban, miután nem csak kelet-nyugat irányú települési folytonosságot képez Jeruzsálem és Máálé Ádumim között, hanem – izraeli beépítés esetén – megszakítja a Palesztin Autonómia területi folytonosságát észak-dél irányban, vagyis az innen északra fekvő Ramallah, illetve az innen délre lévő Betlehem között, az Autonómiát mintegy két részre, egy északi és egy déli részre osztva.

Marad ugyan az Autonómiának egy alternatív észak-déli összeköttetési lehetősége, éspedig Máálé Ádumim és a Holttenger közötti sivatagos területen, ám egy itt építendő összekötő műút igen költséges és nagy kerülő is lenne.

A két palesztin területi egység, azaz a 60. műút északi és déli szakasza között természetesen továbbra is biztosított lenne a zavartalan forgalom Jeruzsálemen keresztül. Ám az Óvárostól keletre lévő terület birtoklása főként presztizs-okokból lenne fontos a palesztinoknak, és abból a nyilvánvaló szándékból is, hogy az E1 terület általuk történő beépítése esetén megzavarják, idővel támadják is a Máálé Ádumimba irányuló izraeli forgalmat.

Mahmud Abbasz kormánya kilátásba helyezte, hogy amennyiben Izrael nem áll el a nevezett építkezések terveitől, a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordul, bár a múlt héten még azt mondta, hogy csak akkor fordul a Nemzetközi Büntetőbírósághoz, ha megtámadják.

Nabil Shaath, a Palesztin Autonómia magas rangú tisztségviselője hétfőn azt mondta, hogy Izrael "a földjeinken épített telepekkel és pénzeink ellopásával folytatja a háborús bűnöket, amivel bennünket arra kényszerít, hogy Nemzetközi Büntetőbírósághoz forduljunk."

A palesztin fenyegetés két okból is nehézségekbe ütközik. Az első az, hogy a hágai intézmény csak személyek fölött ítélkezhet, államok fölött nem. A második: Izrael nem tagja e bíróságnak, mint ahogy az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és India sem.

William Hague brit külügyminiszter kedden arra  figyelmeztetett, hogy a most hangoztatott izraeli építési tervek kivitelezése "szinte elképzelhetetlenné tenné egy palesztin állam létét Izrael mellett, amelynek a megosztott Jeruzsálem lenne a fővárosa."

Hague azt mondta a brit parlamentben, hogy az Európai Közösség tagjai nem lelkesedtek egy Izrael ellen hozandó gazdasági szankciókért, de igenis foganatosíthatnak komoly diplomáciai lépéseket – a kapcsolatok megszakításának a kivételével – amennyiben a vitatott területeken valóban megindulnának az építkezések.

Egyiptom külügyminisztériuma bekérette Jákov Amitáj izraeli nagykövetet, és közölte kormánya elégedetlenségét az izraeli határozattal kapcsolatban, mondván, hogy az nem csupán aláássa az izraeli-palesztin tárgyalások lehetőségét, de a nemzetközi jogot is sérti.

Számos európai állam külügyminisztériuma is így járt el a héten.

Az Egyesült Államok is rossz néven venné a terv megvalósítását, minthogy szerinte az veszélyeztetné egy életképes palesztin állam létrehozását.

Mark Regev, az izraeli kormány szóvivője az építési terv bejelentését egy sor palesztin provokációra adott válasznak minősítette. Elmondta még, hogy a kormány engedélyezte az előzetes tervezést és az E1 terület rendezési munkáit, de még nem döntött az építkezések engedélyezéséről.

FORRÁS: Jediot Ahronot, Jiszráél Hájom, New York Times