Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. december 10., hétfő

Beborul a Fények ünnepén

Chanukakor minden nap eggyel több gyertyát gyújtunk meg esténként. Ezért hívjuk a fények ünnepének. Úgy is köszöntik egymást az emberek: chág urim száméách. Örömteli Fények ünnepét. Még a rádió bemondója is ezekkel a szavakkal köszönti a hallgatókat.

A hírek azonban már hetek óta arról szólnak, hogy a körzet fölött beborul az ég.

Az ENSZ november 29-i szavazása, amely óriási többséggel megfigyelői státuszt adott a Palesztin Autonómiának, nem csupán lelkesedést váltott ki az itteni arab tömegekben, hanem egy vakmerőségig terjedő önbizalmat is.

Azok az Izraellel baráti kapcsolatban álló államok, amelyek tartózkodtak a szavazástól, netán a palesztinok mellett szavaztak, és szükségét érezték, hogy voksukat megindokolják, úgy vélték, hogy az általuk “mérsékeltnek” tekintett Mahmud Abbász (alias Abu Mázen) pozícióját erősítik a Hamasz ellenében. Ezzel szemben a Hamasz eddig soha nem látott erőfölénybe került a palesztin utcában.


MESÁL ÉS HANIJJE. GYŐZTESEK?

Azelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a Hamasz-alapító terrorvezér, Chaled Mesál a Területekre merészkedjen, legyen az a Nyugati Part, vagy a Gázai-övezet. A tavalyig regnáló egyiptomi vezetés nem is járult hozzá, hogy területéről léphessen be Gázába. Most ez is megtörtént. A Murszi-kormány a múlt hét végén lehetővé tette, hogy az évtizedekig Damaszkuszban, újabban Katarban tartózkodó Mesál Egyiptomból a Rafah-i átkelőn beléphessen a Gázai-övezetbe.

A helyi televíziós kamerák megörökítették a teátrális jelenetet, amint a 176 izraeli haláláért felelős terrorvezér térdre borul és megcsókolja “Palesztina” földjét, majd szombaton Iszmail Hanijjével, a Gázai-övezetet kormányzó Hamasz-főnökkel együtt félmilliós tömeg előtt esküt tegyen: egy négyzetcentiméternyi területről sem mond le “Palesztína” földjéről. Nem csak Gáza, Ramallah, Dzsenin, Nablusz, vagy Hebron, de Haifa, Beér Séva, Jaffa is egy napon Falasztin, Arab-Palesztína része lesz. És – mindenek előtt – El Kudsz, ahogy ők Jeruzsálemet nevezik.

Izrael viszont a november 21-én vállalt tűzszünet és az egyre ellenségesebb légkörre való tekintettel nem engedhette meg magának, hogy ezt a pokolra való tömeggyilkost egy célzott rakétával elődei után küldje.

Mesált egyébként a Fátách képviselői is alázatosan köszöntötték.

Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a két, egyformán terrorban gyökeredző palesztin szervezet közül melyiket juttatta helyzetbe az Egyesült Nemzetek Szervezete.

Az ENSZ-szavazás óta a Nyugati Parton (Ciszjordánia) észrevehetően megnövekedett az erőszakos cselekmények, a támadási kísérletek száma. Izraeli biztonsági megfigyelők szerint a Nyugati Part egy harmadik intifáda előtt áll.


A szomszédos államokban sincs nyugalom.

Egyiptomban Muhammad Murszi elnök vitatott novemberi alkotmánytervezete, amely saját jogkörét erősítené, míg a bíróságokét gyengítené, tömegtüntetéseket eredményezett, amelyeknek már halálos áldozata is van.

Szíria a szétesés állapotában: a héten a lázadó erők már a damaszkuszi repülőteret ostromolták. Hírek szerint Basar el-Asszad elnök családjával menedék után néz: egy minisztere állítólag Kubában és Venezuelában tárgyalt az elnöki család és közvetlen környezetük befogadásának a lehetőségéről.

Különös aggodalomra ad okot a szíriai hadsereg vegyi- és biológiai fegyver-arzenálja, amely fölött az eddigi szigorú ellenőrzés meglazulni látszik. Brit lapok szerint a Moszád pontosan ismerte a rakéták tárolási helyeit, az utóbbi napokban azonban egy részüket elszállították. Nem csak Izraelt aggasztja az a veszély, hogy ezek a tömegpusztító fegyverek terrorista szervezetek, például a szomszédos Libanonban lévő Hezbollah kezébe juthatnak. 

Jordániában az üzemanyag és alapvető élelmiszerek drágulása miatt gyakoriak a tüntetések.

A közvetlen veszélyt azonban még mindig Irán jelenti. Semmi jele és semmi kilátása, hogy diplomáciai, vagy akár gazdasági megszorító eszközökkel le lehessen lassítani Irán nukleáris fegyverfejlesztésének az ütemét. Fereidoun Abbasi, az iráni nukleáris kutatási program egyik fő felelőse a napokban közölte, hogy kormánya egyre több urán-dúsító centrifugát helyez üzembe a mélyen a föld alatt épített betonbunkerekben. 

5 megjegyzés:

  1. kValaki nemrég azt irta, az idő nem Izraelnek dolgozik !
    A Hirlevél hírei is ezt támasztják alá.
    Eljött az ideje,hogy Izrael vezetése felhagyjon az államterrorista magatartással és keresse a békés megegyezés lehetőségét.
    Most már nem lehet a problémákat egy "' célzott rakétával " elintézni !
    Nem volt helyes Bibi Obama ellenessége sem az amerikai választások során !
    Irán meg jót röhög a markába és napról - napra erősebb lesz !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy lehetne javítani az első mondaton, hogy az idő nem Közelkeletnek dolgozik..! Azt az apróságot kifelejtik a számításból azok akik nem ismerik fel annak veszéllyét, hogy Izraelt olyan kényszerhelyzetbe hozzák, amely elfeledteti a vezetőséggel,az eddig figyelembe vett tényezőt,hogy " Mit gondol Izraelről a világ, ha felhagy a szomszédok iránti kesztyűs kéz politikával, és radikális eszközökhöz folyamodik " Ez pedig nagyon hamar megváltoztathatja a körzet status quóját, nem éppen az arabok előnyére. Akik jelenleg tapsolnak, az ENSZ szavazás eredmményéhez, és a többi arab politikai manőverekhez, majd vakarhatják a fejüket, mint ahogy már a multban tették amikor a kudarcokat könyvelték el.

      Törlés
  2. Tudod, az nevet aki a végén nevet... A végén nagy meglepetés lesz ! Csak akkor már késő lesz Irán, és csatlósainak.

    VálaszTörlés
  3. Most már nagyon messzire ment a hamasz az államterrorista magatartással. Felhagyhatna végre a célozatlan rakétákkal is. Meg azzal, hogy a vezetői a saját népe mögé bújik fedezékbe. Már láthatja az ensz is, hogy terroristáknak nem lehet engedményeket tenni, mert csak pofátlanabbak lesznek.
    De talán a legnagyobbat Irán bukja majd, az elvakult vezetőik hibáit meg sajnos az iráni nép issza meg. Minél előbb lesz vége a hamasz, és társainak, annál előbb lenne béke. Már egyre világosabb mindenkinek, hála Istennek.

    VálaszTörlés
  4. Katarban bujkál Mesál a terror vezér.
    Nincs már Damaszkuszban,mert látja,hogy védelmezője és szövetségese Asszad bukik.

    VálaszTörlés