Az Izraeli Rendőrség belső vizsgálatot
rendelt el a jeruzsálemi LGBT (homo-leszbi) közösség által tartott “Büszkeség-meneten”
történt halálos végű szurkálásos merénylet ügyében.
Mint emlékezetes, Jisáj Schlissel jeruzsálemi
ultraortodox férfi július 30-án a felvonulás résztvevői közé vegyült
és kaftánja alól előrántott késével hat személyt megszúrt. Egyik áldozata, Sira
Banki 16 éves lány három nap múlva belehalt sérülésébe.
Az elkövető 10 évvel korábban ugyancsak
késsel támadta meg a homo-leszbi demonstrálókat. Akkor 12 éves
fegyházbüntetésre ítélték, amiből jó magaviselet címén két évet elengedtek, és
az újabb merénylet előtti napokban szabadult.
A vizsgálat kiderítette, hogy Schlissel neve
kimaradt a megfigyelendő személyek névsorából, ami a menetet biztosító rendőrség készültségében súlyos mulasztásnak
tekinthető. A rendőrség nyomozati bizottsága javasolja, hogy 11 tiszt ellen
foganatosítsanak büntető intézkedéseket.
Gilád Erdan belbiztonsági miniszter jóváhagyta a
bizottság döntését.
Schlisselt időközben pszichiátriai
vizsgálatnak vetették alá, amelynek eredményei szerint felelősnek
tekinthető tetteiért, így bíróság elé állítható. ◙
LMBTQ közösség, nem homoleszbi ha komilfo akarsz lenni és nem büdös paraszt
VálaszTörlésGondolom te se rajonganal az izraeli (bibsi) jelzoert, csak feltetelezem, de en mar semmin se csodalkozom :) Odahaza kicsit a zsido egyet jelentett a felvilagosult, ertelmisegi etc, itt izraelbe a vallasos, kozepkorit jelenti inkabb, es barmi belefer, ami szamomra enyhe csalodas, nem mintha eloszor torolne kepen a valosag, tulelheto
VálaszTörlésKedves Garai Péter Sándor,
VálaszTörlésItt az LGBT közösség tagjaira minden negatív konnotáció nélkül alkamazzák a homo-leszbi (הומו-לסבי) megjelölést, a közösség tagjai is önmagukra.
Koszonom, nem tudtam, minden jot!
VálaszTörlés