2018. március 9., péntek

Netanjáhu és tsa, avagy tiszt és gentleman


Miniszterelnökünk pénteken délelőtt visszatért az Egyesült Államokból. Nem egyedül: tanácsadói és testőrein kívül Szárá asszony és talán Jáir fiúk is a gépen ültek.

Az 1000-es, 2000-es stb. "ügyek", a miniszterelnök ellenében felsorakozó koronatanúk (édéj mediná), az északi határon az ország légterét veszélyeztető iráni terjeszkedés, az ultraortodox zsarolás – a katonai szolgálat elleni tiltakozás ürügyén robbanhat a koalíció – után újabb feltételezés merült fel.

Ez pedig nem más, mint az, hogy az ország biztonságát – valamennyiünk életét! – érintő egyes kérdésekben Bibi Netanjáhu a katonai elhárítás, a Moszád és más szakértők véleményével ellentétben felesége, Szárá és fia, Jáir véleményére hallgatott, és ebben az értelemben hozott döntéseket! Ezt Nir Chefec, Netanjáhu korábbi média-tanácsadója közölte kihallgatásán.

Az igazságügyi eljárások és bizonyítékok előtt csak remélhetjük, hogy végül bejön a kormányfő által sulykolt mantra: "Nem volt semmi, nem lesz semmi!"...

"Tiszt és gentleman"

Az egyszerű, de némileg olvasott polgárnak azért eszébe jut fenti mondás. Egykor létezett egy iratlan becsület-kódex. Ha egy tiszt, vagy vezető ember nevéhez a tisztességtelenségnek akár csak árnyéka is vetődött, és ez szélesebb körben kitudódott, a szóbanforgó úriember bizony golyót röpített a  fejébe.

Persze, hogy ilyesmire még csak nem is gondolunk. Ám meggondolandó, hogy ha ennyi – akár alaptalan! – gyanú felmerül egy kultúrállam kormányfőjével kapcsolatban, nem lenne-e ildomos vennie a kalapját, és lemondania?

Emlékezzünk csak egy talpig úriember katonánk esetére. Amikor Jichák Rabin ז"ל washingtoni nagykövetünk volt, felesége valami röhelyes összeget, néhény ezer dollárt tartott magánszámlán, amikor akkor törvénybe ütköző volt.

És Rabin leköszönt a nagyköveti állásról!

Változnak az idők, változnak a morális megfontolások.

Meddig változnak még? Merre tart a hajónk, amelynek te vagy, Bibi, a kormányosa? ◙

3 megjegyzés:

  1. Meddig tart még az úgymond, liberális baloldal bojkottja?Mit csinálnának jobban mint Ő? Jair Lapidal ki állna szóba? Egy zsidó egyszer azt mondta:" Az vesse rá az első követ aki kevésbé bűnös"

    VálaszTörlés
  2. Miért van az,hogy mindig bántják pedig az ország teljesít és biztonságban van.Szégyen hogy zsidó zsidó szivét vájná ki.Hová tartunk a baloldal sunyisága és aljassága miatt?

    VálaszTörlés