Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2021. március 27., szombat

Peszách 2021 • חג הפסח תשפ"א

A második Peszáchot üljük az idén a világjárvány árnyékában.


A széder-estét ezzel a mondattal fejezzük be: A jövő évben a megépült Jeruzsálemben. Az idén hozzátehetjük: a jövő évben vírusveszély nélkül, a jövő évben egymástól való félelem és kényszerű távolságtartás nélkül, a jövő évben a méltán népszerűtlen, arctalanító maszkok nélkül.

Ez az ünnep, Peszách, azaz Átlépés, vagy Kihagyás ünnepe már 3300 éves. Ennyi idő óta emlékezik Izrael népe egy természeten túli eseménysorozatra minden évben, akár derű, akár ború van fölötte, éljen bármely ég alatt.

 

Az eseményt a Hágádá eleveníti fel. A Tíz Csapás és az utána következők hagyományos magyarázataival a Széder-estén, keletlen kenyérrel, amelynek a héber neve mácá, többes számban mácot, amit az európai, zömmel askenázi zsidók macesznak ejtenek, és a zsoltárok, dícséretek közben négy pohár bort is felhajt minden résztvevő. 


Végül a bájosan bumfordi, arameus nyelvű „Gödölye-dal” (chád gádjá) eléneklése után így búcsúznak a Peszách ünnepet köszöntő Széder-esttől: „Jövő évben a megépült Jeruzsálemben” (Besáná hábáá biJ’rusálájim hábnujá) – ami alatt az újjáépült Templom körüli fővárost kell érteni. Amelynek az újjáépülését nem mindenki fogja szeretni kerek e világon.

 

Két nemzedéke már, hogy történelme legnagyobb pusztítása óta és a pusztulás következményeként e nép egyre nagyobb hányada önálló államában él. Az itt születetteknek és a régi izraelieknek nincs szüksége magyar, német, román, angol, francia, vagy orosz fordításra: természetes módon megérti a Széder héber imáinak, „pijut”-jainak (vallásos költeményeinek) a szövegét. Az arameus szövegű verseket is kívülről fújják a gyerekek.

 

A Hágádá szövege évszázadok óta változatlan. Egyik megállapítása hátborzongató. Észre sem vesszük, hogy ez az egész narráció központi eleme, az emberi történelem talán legnagyobb drámája. B’kol dor v’dor kámim álénu l’cháloténu – minden nemzedékben felkelnek megsemmisítésünkre.

 

Az első ünnepnap után a félünnepnapok (chol hámoéd) következnek, a legtöbb munkahelyen munkanap, a közlekedés és az árusítás és a legtöbb szolgáltatás működik. Végül a Peszách hetedik napja – az idén ez is szombatra esik – amely máskor is teljes ünnepnap, munkaszünettel.

 

Adja a Mindenható, hogy elkerülje Izraelt és minden országot és népet a betegség, a háború, és a Gondviselés által kijelölt varázslatos órától kezdve ne legyen többé szükség fegyverekre, rakétákra, rakéta-elhárító rakétákra, kémholdakra, csapásokra, ellencsapásokra és ellen-ellencsapásokra. ◙

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szépet írtál! Köszönöm! És ha majd az utolsó bekezdésed teljesül, akkor végre újra felépülhet a templom Jeruzsálemben...

    VálaszTörlés
  2. Jó egészséget, még sok boldog pillanatot mindannyiunknak!

    VálaszTörlés