Oroszország elfeledett szerepe Izrael születésében

Jonathan Adelman amerikai professzor tanulmánya alapján

Az egykori Szovjetunió évtizedekig tartó Izrael-ellenes külpolitikája után sokan meglepődve hallanak Oroszország és Izrael egyre barátságosabbá váló viszonyáról.

Pedig a történelem néha megismétli önmagát: voltak már ilyen idők. A sztálini Szovjetunió hathatós diplomáciai, sőt, közvetett katonai támogatása nélkül a zsidó állam talán nem is létezne.

Az állam kritikus éveiről, a negyvenes évek végéről van szó, amelyekben Izrael küzdelmes és súlyos veszteségekkel járó Függetlenségi Háborúját vívta a hatalmas arab túlerő ellen.

Ironikusnak is tekinthető, hogy a vérmes antiszemitaként ismert Joszif Viszárionovics Dzsugasvili, ismertebb nevén Sztálin, egykori grúz papnövendék 1948-49-ben teljes mellszélességgel kiállt a születőben lévő Izrael Állam mellett.

Arról a Sztálinról beszélünk, aki személyesen kezdeményezte a birodalmában élő zsidóság "fekete éveit" (1948-1953), aki az egész oroszországi zsidóságot gyökértelen kozmopolitaként bélyegezte meg, amikor tízezrek vesztetették el állásukat és megélhetésüket, több ezer zsidót hajtottak szibériai büntetőtáborokba és százakat végeztek ki, aki 1952-ben elindította a hírhedt "orvosperek” sorát, és akiről úgy tudják, hogy 1953-ban csak halála akadályozta meg zsidók százezreinek a deportálásában az Urálon túlra.

Ezt az időszakot megelőzően, 1947-ben és 1948-ban Sztálin mereven elutasította a zsidók kérését, hogy "Sztálin Brigádokban" harcolhassanak Izraelért az arab túlerő ellen.

Pedig a több tízezer szovjet-zsidó veterán katona, köztük hősi kitüntetést kapott tisztek, pilóták, több száz tábornok, akik a Vörös Hadseregben halálmegvetően harcoltak a végveszélyben lévő szovjet államért, óriási segítséget jelentettek volna a fiatal zsidó állam hadseregének.

Annak a sok ezer orosz-zsidó tudósnak, mérnöknek, technikusnak a szerepét sem illett volna elfelejtenie, akik megtervezték a Katyusa-rakétákat, a Sztálin-orgonákat, a vörös csillag alatt harcoló tankokat és repülőgépeket.

Akkor viszont miért állt az alapvetően zsidógyűlölő "generalisszimusz" Sztálin Izrael létrehozása mellé?

Nos, úgy számított, hogy egy háborús káosz a Közel-Keleten elősegíti a Brit Birodalom gyors  hanyatlását, és annak helyébe a második világháború végén világbirodalommá vált Szovjetunió léphet.

Emellett volt egy olyan elgondolás is, hogy Izrael állama akkor még szocialista vezetése készségesen együttműködő stratégiai partner lesz a Szuezi csatorna és az arab olajlelőhelyek közelében.

Kritikus történelmi forduló volt 1947. november 29, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezete tagállamainak többsége megszavazta a független zsidó állam létesítését.

Ebben is manapság elfeledett, de annál fontosabb része volt a szovjet döntésnek: Andrej Gromikó szovjet ENSZ-nagykövet az ENSZ közgyűlése előtt szenvedélyes beszédet tartott a zsidó népnek a néhány évvel korábbi szörnyű szenvedéseiről, és egy független zsidó állam időszerűségéről.

Sztálin pedig kiadta az "ukázt" a kelet-európai kommunista államok képviselőinek, hogy ők is Izrael függetlensége mellett szavazzanak.

Ílymódon a kétharmados többség létrehozásában döntő szerepe volt a legfelső szovjet vezetés akaratának.

Arra is csak történészek emlékeznek, hogy a szovjet vezetés 1948-ban lehetővé tette a csehszlovák Škoda gyárnak, hogy egész hajórakomány fegyvert szállítson a súlyos helyzetben lévő Cáhálnak, az éppen megalakult Izraeli Hadseregnek.

Igaz, az oroszok az Izrael ellen harcoló Szíriának is küldtek fegyvereket, ám a már akkor is hivatása magaslatán álló izraeli hírszerzés emberei Olaszországban rátették a kezüket az arab országnak szánt fegyverekre, és azokat is Izraelbe hozták…

David Ben Gurion később nyilatkozatban ismerte el: a szovjet támogatás és a cseh fegyverek nélkül az állam nem élte volna túl öt arab hadsereg támadását.

Izrael mégsem lett "szocialista ország", legalábbis nem a kelet-európai értelemben. Ugyanakkor nem küldött szakértői katonai különítményt Koreába, hogy az Egyesült Államok kérésére harcoljon az ottani kommunista erők ellen.

Golda Meir, akkori munkaügyi miniszter, Izrael későbbi legendás külügyminisztere 1950-ben kijelentette: Izrael semleges a hidegháborúban, bár 1952-ben az izraeli baloldali "Mapam" és az akkor még befolyásos  Kommunista Párt aktivistái május elsején Sztálin-képekkel parádéztak Tel Aviv utcáin.

Sztálin stratégiai elképzelései végül nem valósultak meg. A Szovjetunió 1955-től a nyolcvanas évek végéig Egyiptom, Szíria és más, Izrael megsemmisítésére törő arab állam fő fegyverszállítója lett, megszámlálhatatlan dollármilliókért.

Mióta a Szovjetunió 1991-ben összeomlott, Izrael és Oroszország ismét közelebb került egymáshoz, ezúttal a globális iszlamista terror elleni küzdelem jegyében.

Annyira azonban nem, mint az 1940-es évek végén, amikor a szovjet támogatás a kritikus pillanatban a végtől mentette meg a születő Izraelt... ◙

FORRÁS: A Jediot Aharonot napilap internetes portálja