Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2019. október 11., péntek

Török-szír határvidék: a kivonuló amerikaiak a bevonuló törökök martalékául hagyják a kurd népességet ✦ Izraeli aggodalom: bennünket is magunkra hagynak Iránnal szemben?

SZÍRIA: ÉSZAKON A KURD NÉPESSÉGŰ TÖRÖK HATÁR.
A TÉRKÉP LEGALJÁN, BALOLDALT IZRAEL: GALILEA ÉS A GOLÁN

A török légierő csütörtökön bombázta a szíriai határ túloldalán található kurd településeket, a tűzérség csapásokat mért kurd harci állásokra, majd a hadsereg szárazföldi előörsei is átlépték a határt.

Észak- és északkelet Szíria jórészt kurdok-lakta területe az ugyancsak kurd többségű Anatóliának, délkelet-Törökországnak mintegy a határon átnyúló folytatása.

Itt vetette meg a lábát az ISIS, hogy Szíriában és Irakban, majd az egész Közel-Keleten iszlám kalifátust létesítsen. Az Egyesült Államok hathatós segítségével a helyi kurd autonómia hadserege sokezres áldozat árán megállította a terror-világszervezet előretörését.

A kurdok joggal tartanak egy "etnikai tisztogatástól", amelyben a törököknek hírhedt gyakorlata van a száz éve végrehajtott  örmény népirtás óta.

Trump elnök a napokban bejelentette, hogy az USA erőit kivonja a térségből: ezzel pedig máris felborult egy erőegyensúly a területet védő kurd fegyveresek és a még mindig jelenlévő, bár defenzívába szorult ISIS között.

A megtámadott kurdok abbahagyták az ISIS elleni harcot, és partizánháborúra rendezkedtek be a fatális túlerőt jelentő török behatolók ellen. Jelentések szerint elhagyták a terroristákat fogva tartó táborok őrhelyeit is: a távozó amerikaiak csak annyit tettek, hogy két ismert ISIS tömeggyilkost magukkal vittek valahová, talán Irakba.


Izraelben általános megdöbbenést keltett az amerikai fordulat. A velünk  ellenséges Szíria – északi szomszédunk. A drámai fordulat és következményei egyelőre csak az ország tőlünk legtávolabbi régióit sújtják, de az USA vezetésének hirtelen és váratlan stratégiai fordulata értetlenséget és aggodalmat váltott ki Izraelben.

A – mondhatni – millió dolláros kérdés: vajon az Izrael és Irán, illetve annak hozzánk közeli szövetségesei között kirobbanó nagyon is lehetséges konfliktusban is távol tartaná magát azt USA hadserege?

Izraelnek 2019-ben 9 millió lakosa van, területe 21 ezer km². Iránnak 82 millió lakosa van, 1.6 millió km² területen.

Irán politikai és katonai hatalmának a háttere óriási nyersolaj-tartaléka, amellyel képes szembeszállni az Egyesült Államok és részben Európa bojkott-politikájával.

Izrael önmagában csak az információ-technológia terén remélhet győzelmet egy Irán elleni háborúban: emlékezetes az állítólag izraeli fejlesztésű Stuxnet számítógépes “féreg”, amellyel százezer iráni katonai komputert sikerült megfertőzni. Az Iszlám Köztársaság viszont gőzerővel növeli cirkáló rakéta-arzenálját, és Észak-Korea know-how-ja segítségével nukleáris fegyvert fejleszt.

Ellentétben a kivonuló amerikaiakkal, Oroszország tevőlegesen beavatkozik a 2011 óta tartó szíriai polgárháborúba. Izraelt jogosan nyugtalanítja a szíriai tengerparton, a libanoni határ közelében fekvő Tartusz városában kiépített hatalmas orosz támaszpont, amelyből egy háború folyamán képesek megzavarni az izraeli rakétavédelmet, de az izraeli légierő gépeit is megtámadhatják.

Az amerikai politika legújabb fordulata növelte a közel-keleti közeljövő bizonytalanságát. Trump elnök az utóbbi órákban “közös nevező keresésére” utasította a török és a kurd feleket… ◙

2019. október 8., kedd

Jom Kipuri nyelvlecke ✧ Kipur, Kápárá – mi az?


Kedden este kezdődik és szerda estig tart Jom Kipur napja, amit magyarul Engesztelés Napjának neveznek. A jom (יוֹם) napot jelent, a kipur (כִּפּוּר) pedig engesztelést, vezeklést, rossz tettért, károkozásért való önkéntes jóvátételt, váltságot.

Hasonló a jelentéstartalma a héberben a kápárá (כַּפָּרָה) szónak, ami maga az engesztelő áldozat. A „bűnbak”, héberül „száir löázázél” (שָׂעִיר לַעֲזָאזֵל), egy bakkecske volt, amelyre a kohén hágádol, a főpap Jom Kipurkor, a jeruzsálemi Templomban kézrátétellel ráruházta Izrael bűneit, majd kiűzték a sivatagba.

Az ősi szertartást ma az ortodox zsidóságnál a „kakaspörgetés” helyettesíti, amikor egy kakast (vagy tyúkot) a fej fölött megforgatnak, és a „ze chálifáti, ze tmuráti, ze kápáráti” (זה חליפתי, זה תמורתי, זה כפרתי), vagyis „ez az én helyettesítőm, váltságom” (a három szó itt ugyanazt jelenti) szavak kíséretében rátestálják a bűnöket. A szárnyast ezután vagy a szegényeknek adják, vagy a család fogyasztja el. A modern ortodoxok a baromfi helyett marokban tartott pénzt forgatnak a fejek fölött, amit jótékony célra ajánlanak fel.

Jom Kipur előtt a városok utcáin „pidjon kaparot” (פדיון כפרות) – vagyis a kápárá megváltására szolgáló asztalkák tűnnek fel, mögöttük kipát viselő férfiak, akik fenti célra fogadnak el kisebb-nagyobb pénzösszegeket. Ezeket a pénzeket is jótékony célra fordítják.

A jom-kipuri szertartás „mellverdeső” viduj (וִדּוּי) bűnvallomás-imájában hangzik el a Fennvalóhoz a kérés: bocsáss meg nekünk, töröld el nekünk, írd jóvá nekünk: héberül szlách lánu, m´chál lánu, kápér lánu (סְלַח לָנוּמְחַל לָנוּכַּפֵּר לָנוּ).

Ma átvitt értelemben az a „kápárá”, aki más hibájáért lakol. 

A kófer (כּוֹפֶר) szó váltságdíjat, pénzen való megváltást jelent. Ez lehet foglyok kiváltása, fejpénz fizetése.

A kófer hájisuv (כופר הישוב) önkéntes gyűjtőakció volt a brit mandátum alatt, 1938-tól – ekkor volt az arab lázadás csúcsa – 1948-ig, az állam megszületéséig, amit a „jisuv”, az ország zsidó népessége adott össze a fegyveres önvédelem anyagi kiadásainak a fedezésére.

Az eltörlés fogalma jelenik meg a „kofér” (כּוֹפֵר) kifejezésben is: ez viszont tagadást jelent. „A vádlott tagadta bűnösségét” – olvashatjuk héberül: „háne´esám káfár beásmá” (הנאשם כפר באשמה). Súlyosabb értelmű a „káfár beikár” (כפר בעיקר) kifejezés, ami már istentagadást jelent. (Az ikár – elv: itt a hit vezérelvére utal.)

A „kfirá” (כפירה) – istentagadás.

Nem tartozik ide, de ugyanezekkel a betűkkel írjuk az oroszlánkölyköt jelentő kfir (כפיר) szót, ami ritka férfinév is. Kfir volt a neve az Izraelben, a Légierő számára 1975-től előállított sugárhajtású vadászbombázó repülőgépnek is.

Fenti jelentésekkel ugyancsak nem hozható kapcsolatba, de még mindig ugyanezekkel a betűkkel írjuk a falut jelentő „kfár” (כפר), de a fagy értelmű „kfor” (כפור) szót is, amely utóbbira mostanában némi nosztalgiával gondolunk. 

Adja a Jóisten bűneink és hibáink megbocsátását, sorsunknak jóra megpecsételését a Nagy Könyvben – és bűnbakok többé ne legyünk. ◙ 
G´már hátimá tová – גמר חתימה טובה

2019. október 6., vasárnap

Netanjáhu halasztja a mandátum visszaadását az államelnöknek ✧ Gideon Szá'ár: A Likud-központ összehívása szükségtelen. Ha lesznek előválasztások – készen állok ✧ Folytatódik Netanjáhu meghallgatása a főügyész irodájában

SZÁ´ÁR ÉS NETANJÁHU: VOLT PUCCS, NINCS PUCCS

Miután a pártvezető személyéről dönteni hivatott Likud-előválasztás ötlete lekerült a napirendről, Gideon Szá´ár kijelentette: "Senki sem vitatja a miniszterelnök pozícióját a Likud élén. Amikor majd lesznek előválasztások – készen állok a megmérettetésre".

A miniszterelnök körei szerint "a Likudon belüli puccsnak vége".

Közben Netanjáhu meggondolta magát, és egyelőre nem adja vissza a kormányalakítási megbízatás mandátumát az államelnöknek, legalábbis nem a közeli napokban, ahogyan azt a múlt hét végén kilátásba helyezte.

Vasárnap reggel folytatódott Netanjáhu és ügyvédei meghallgatása Mandelblit állami főügyész irodájában az 1000, 2000 és 4000 jelű ügyekkel kapcsolatban. 

Szombat este néhány száz fő tüntetett Netanjáhu mellett Petach Tikván, a főügyész lakása közelében. Kisebb számban ellentüntetés is folyt ugyanott, a korrupció szigorú megbüntetését követelve. ◙ 

FORRÁS: A KÁN KOL JISZRÁÉL RÁDIÓ HÍREI ÉS HÍRPORTÁLJA

2019. október 4., péntek

Netanjáhu visszaadja a megbízatást az államelnöknek? ✧ Belső választásokról találgatnak a Likudban ✧ Gideon Szá´ár vállalná a párt vezetését ✧ Beni Ganz jó eséllyel létrehozhatná az egységkormányt


NETANJÁHU ÉS SZÁ´ÁR: VÁLTÁS A LIKUD ÉLÉN?

A Likud párt szóvivőjének csütörtök esti közlése szerint Binjámin Netanjáhu miniszterelnök fontolóra veszi a belső szavazást a pártvezető személyéről.

Egy ilyen szavazás megerősíthetné Netanjáhu mandátumát a párt élén, de ellenkező esetben régi ellenlábasa, Gideon Szá´ár vehetné át a vezetést. A kormányfő szándéka viszont éppen az, hogy bizonyítsa a jobboldal és ország-világ előtt, hogy vezető pozíciója a Likudban megingathatatlan, és szó sincs egy párton belüli forradalomról, amely ebből őt elmozdíthatná.

Politikai kommentátorok szerint létezik olyan eshetőség is, amely szerint az államelnök, aki a múlt héten Netanjáhut  bízta meg a kormányalakítással, a Likud egy másik tagjának adhatja a másodszori megbízatást – például Gideon Szá´árnak.

Az 53 éves energikus és tapasztalt politikus már meg is szólalt a Twitteren: „Készen állok”.

A Likud párt ismerői szerint a többség még mindig Netanjáhu mellett áll.

Miki Zohár, a Likud egyik Kneszet-képviselője pénteken reggel megerősítette a Kol Jiszráél rádió mikrofonja előtt: Netanjáhu valószínűleg már a napokban visszaadja a megbízatást Rivlin államelnöknek. Ebben az esetben valószínű, hogy Beni Ganz kapja kézhez a kormányalakítási megbízatást.

Tekintve, hogy a politika minden résztvevője el akar kerülni egy kényszerű harmadik választási fordulót a kompromisszumos készség nagyobb lenne, mint az Netanjáhu meddő próbálkozásainál volt. Ganz több ízben elmondta: mindaddig, amíg a Likud élén lehetséges büntetőeljárás előtt álló személy áll, nem hajlandó vele egységkormányt alakítani; egy vezető-csere esetén más lenne a helyzet. ◙

FORRÁS: A KÁN KOL JISZRÁÉL RÁDIÓ HÍREI ÉS HÍRPORTÁLJA

2019. október 2., szerda

Netanjáhu a főügyésznél: meghallgatás négy napon át ✧ Első két nap: a 4000-es ügy ✧ Ganz visszautasította a Likud javaslatát egységkormányt célzó megbeszélésekre


Aviháj Mandelblit állami főügyész eleget tett Netanjáhu és ügyvédei kérésének, és három helyett négy teljes munkanapot engedélyezett a meghallgatás idejének, hogy az ügyvédek teljességükben előterjeszthessék érveiket.

A meghallgatások reggel 10 órakor kezdődnek; szerdán és csütörtökön a legsúlyosabbnak tekintett, a 4000 számmal jelölt ügy kerül tárgyalásra. Ez az úgynevezett Bezek-Elovits-ügy, másképpen a Bezek-Walla-ügy, amelyben megvesztegetésre vonatkozó bizonyítékot találtak, többek között Benjamin Netanjáhu miniszterelnök, felesége, Szárá Netanjáhu, valamint a Bezek fő részvényese, Saul Elovits és az óriásvállalat vezérigazgatója között.

Vasárnap és hétfőn az 1000 és a 2000 jelű ügyekkel foglalkoznak.

A főügyész valószínűleg a folyó 2019. év végéig dönt arról, hogy javasolja-e Netanjáhu bíróság elé állítását.

Beni Ganz a Kék-fehér lista nevében közölte: a feltételek jelenleg nem adottak egy nemzeti egységkormányról folytatandó megbeszélésre a Likuddal. ◙

FORRÁS: A KÁN KOL JISZRÁÉL RÁDIÓ HÍREI ÉS HÍRPORTÁLJA

2019. szeptember 29., vasárnap

Ros Hásáná – az év feje, 5780 – תש"ף ✡ Honnan számítva, és miért éppen ennyi? ✡ Hány újév van zsidóéknál?


Ros Hásáná, a közkeletű magyar beszédben a zsidó újév a zsidó naptár Tisri hónapja 1. és 2. napja. Szó szerint: az év feje. Kétnapos ünnep: a Gergely naptárban a legkorábban szeptember 6-ára, a legkésőbben október 5-re eshet. Az első nap hétfő, kedd, csütörtök vagy szombat lehet.

Az idén szeptember 29, vasárnap estétől (ez az ünnep előestéje) október 1, kedd estéig tart.

Ez az év lesz az „Alkotás szerinti” 5780. év, héber betűkkel leírva: תש"ף.  Sok helyen תש"פ-vel fogunk találkozni, vagyis a „rendes” PÉ betűvel a végén, vagyis TÁV-SIN-PÉ, ám a kekeckedésre hajlamos Héber Nyelvi Akadémia a ף „szofit” betűt javasolja, ami által TÁSÁF lesz a kiejtés. Fő, hogy békében, biztonságban, minél szerencsésebben teljen!

A bibliai háttér:

Így szólt az Örökkévaló Mózeshez:
„Szólj Izrael fiaihoz és mondd meg nekik: A hetedik hónap első napja legyen pihenőnap számotokra, harsonazengéssel és ünnepi összejövetellel.” (Mózes 3. könyve [Vájikrá - Leviticus] 23:23–24)
A hagyomány az „Alkotás” napját a Biblia szerinti hetedik hónap, Tisri hónap, 1. napjára teszi.

Miért a hetedik hónap? Miért nem az első, ha egyszer ő az év feje, Ros hásáná?
A zsidó hagyomány négy újévet ismer.
      Az első hónap Niszán, a tavasz hava. Az újjáéledés hava. Az ókorban ez számított az első hónapnak.
A Tórában ez áll Niszánról: Ez legyen nektek a hónapok eleje, az első legyen a hónapok között. (Mózes II. 12:2)

A királyok újéve is ekkor kezdődött: az uralkodók idejét Niszántól Niszánig számították. A Talmud érdekes példázattal él: „Ha egy király Ádár (a Niszán előtti hónap) utolsó napján lépett trónra, és másnap meghal, nem két napig uralkodott, hanem két évig…”

      A fák újéve a közel-keleti tél végefelé, Svát hó 15-én kezdődik, ez héberül TU biSvát.
      Kezdetnek számított a nyárvégi Elul hó elseje is: eddig kellett átadni a lévitáknak járandó tizedet, amíg a jeruzsálemi Templom állt.
      Végül a hetedik hónap, Tisri elseje, amit ma Ros Hásánáként ünneplünk, amikor „minden világra jött lélek elvonul az Örökkévaló előtt, mint a sorozásra váró katonák”. 
A másik kérdés: miféle „Alkotás” az a kezdet, amitől számoljuk az éveket?
Nem a „Teremtés” (héberül „Briá”, בריאה), hanem „Alkotás” (héberül „Jecirá”, יצירה), ami alatt Ádám megalkotását érti a hagyomány.

Én nem tudom másképpen elképzelni, mint a gondolatait elvont jelekben, vagyis írásban kifejezni és átörökíteni képes kultúrember megjelenését. Az írásbeliség a Föld különböző helyein valóban közel hatezer évvel ezelőtt jelent meg.
Az evolúciós elmélettel szembemenő „kreácionista”, vagyis a Biblia szövegét szorosan értelmező szakértők olyan számításokat végeztek, melyek szerint a Földön ma élő közel 8 milliárd ember igen kevés ősre vezethető vissza, és azok nem százezer, hanem csak néhány ezer évvel ezelőtt élhettek.
Van, aki a ma élő emberiséget egyfajta mutációnak tekinti, amelyet egy fölöttünk álló dimenzió lényei – akár angyaloknak is nevezhetjük őket – klónoztak, „tenyésztettek ki”. A Tórában ez áll: „Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá…” (Mózes 1. könyve, 1:26). Így, többesszámban!               וַיֹּאמֶר אֱלֹהִים, נַעֲשֶׂה אָדָם בְּצַלְמֵנוּ כִּדְמוּתֵנוּ

A Tóra az Emlékezés napja és a Sófárfúvás napjaként említi ezt az ünnepet. A hagyományt követő zsidó ember számára ezt a két napot elmélyült imádkozás jellemzi. Vallási kötelezettség a sófár, a kos-szarv hangját hallgatni, ami Ábrahám (Ávráhám) ősapa hajlandóságára emlékeztet, aki fiát, Izsákot (Jichák) isteni parancsra feláldozta volna Morjá hegyén, ahol később a jeruzsálemi Szentélyek álltak és amelyeknek a hűlt helyét ma az Omár mecset foglalja el. (1. Mózes 22. fejezet)

Jó évre legyünk felírva és bepecsételve!
Lesáná tová tikátévu vetéhátému
לְשָׁנָה טוֹבָה תִּכָּתֵבוּ וְתֵחָתֵמוּ

2019. szeptember 27., péntek

Alijázott a mádi zsidó ✡ Kormányalakítás: ott tart, ahol az elején ✡ Netanjáhu sem enged, Ganz sem ✡ Harmadszori választás? Egyre valószínűbb


NETANJÁHU ÉS GANZ, A HÁTTÉRBEN RIVLIN ÁLLAMELNÖK. HIÁBAVALÓ MEGBESZÉLÉSEK.


Szeptember 17-én lezajlottak a 22. Kneszet választásai.

A végeredmény: a jobboldali blokknak, Binjámin Netanjáhu vezetésével 55, a centrista-baloldalinak, Beni Ganz vezetésével 54 mandátuma van a Kneszetben. Egyik blokk sem rendelkezik az egyszerű többséggel, ami a 120 fős Kneszetben 61 mandátumot jelent.


Szeptember 22-én és 23-án a listák vezetői megtették ajánlásukat Reuven „Rubi” Rivlin államelnöknél a kormányfő személyére. 


Az államelnöknek ilyenkor két választása van. Vagy azt a jelöltet bízza meg, aki a legtöbb mandátumot szerezte meg, vagy pedig azt, amelyiknek a legjobb esélyei vannak kormányképes koalíció kialakítására.


A választási eredmények minden eddiginél nehezebb dilemma elé állították Rivlint, hiszen egyik jelölt sem szerzett elegendő számú mandátumot, marad tehát egy széles nemzeti egységkormány alakítása. Miután azonban eredménytelenek maradtak az általa kezdeményezett megbeszélések Netanjáhu és Ganz között, Rivlin államelnök szeptember 25-én, szerdán Netanjáhut bízta meg kormányalakítással.


A törvény négy hetet ad a kijelölt politikusnak a kormányalakításra. Ezt az államelnök két további héttel meghosszabbíthatja, de ez nem kötelező számára: ekkor átadhatja a megbízatást a másik jelöltnek.


Netanjáhunak általános vélekedés szerint alig van esélye, mert bármilyen egységkormányt csakis az ő vezetése alatt tud elképzelni, amelyben a két ultravallásos párt, a SASZ és a Jáhádut hátorá is részt venne.


Ganz kijelentette: nem hajlandó olyan párttal egységkormányt alakítani, amelyet büntetőjogi eljárás előtt álló politikus vezet.


Jáir Lapid nem hajlandó egy kormányban tevékenykedni sem a SASZ, sem a  Jáhádut háTorá hárédi párttal.


Avigdor Lieberman, a maga „Jiszráél béjténu” pártjával csak az ultraortodox pártok és az arab lista nélküli koalícióhoz hajlandó csatlakozni.


A kialakult patthelyzetben két megoldás kínálkozik: egy kompromisszumos egységkormány kialakítása, vagy egy újabb, harmadik választás kiírása.


Mintha az utóbbihoz közelednénk...


Mandelblit főügyész október 2-ára idézte meghallgatásra Netanjáhu miniszterelnököt. Ezt jövőre vádemelés is követheti, amelynek akár tényleges börtönbüntetés is lehet a következménye.


Ki követhetné a lassan másfél évtizede a párt élén álló 70 éves politikust? A legtöbben Gideon Száárt (53), a Likud „erős emberét” nevezik meg, mások Ofir Akuniszt (46) emlegetik.


Az anekdotabeli mádi zsidó esetét sokan ismerik. A kicsit beivott borkereskedő Mádon felült a szekerére és elindult valamerre. Ám útközben elaludt a bakon, és lova visszavitte a szekérrel oda, ahonnan elindult.


Tíz nappal a második, megismételt Kneszet-választások után, órákkal az őszi ünnepek beköszöntése előtt ugyanott tartunk, ahol az áprilisi választások után: sehol.


Kezdjük az elején.

• 2018. november 18-án Avigdor Lieberman lemondott a honvédelmi miniszteri tárcáról, tiltakozásul a Hamasszal elfogadott fegyverszünet miatt. Pártja, a Jiszráél béjténu kilépett a Likud-vezette koalícióból. A tárcát Binjámin Netanjáhu miniszterelnök vette át, amelyet Naftali Bennet kívánt megszerezni, és ezt feltételül szabta pártja, a Bájit jehudi  bennmaradásának a koalícióban. Időszerűvé vált az előrehozott választások bejelentése.  

• December 26-án a Kneszet feloszlatta magát. Előrehozott választásokat írtak ki 2019. április 9-re.

• December 27-én Benny Ganz, az Izraeli Hadsereg volt vezérkari főnöke politikai pártot alapított, Hószen leJiszráél (Izrael ellenálló ereje) néven.

• 2019. január 19-én a Hószen leJiszráél párt közös listáról állapodott meg az ugyancsak egykori vezérkari főnök Mose „Bugi” Jáálon „Telem” pártjával.

• Február 21-én volt a Kneszet-választásokon induló politikai listák benyújtási határideje. Beni Ganz és Jáir Lapid megegyezett: a Hószen leJiszráél és a Jés Átid pártok egy „Káhol-láván” (Kék-fehér) nevű listában egyesítik erőiket. Ennek három volt vezérkari főnök is tagja: Beni Ganz és „Bugi” Jáálon után Gabi Askenázi is csatlakozott.

• Április 9-én lezajlottak az előrehozott választások. A Netanjáhu-vezette koalíció létrejöttét Lieberman akadályozta meg, miután pártjával nem volt hajlandó csatlakozni, így nem érte el a 61 mandátumos egyszerű többséget. 

A választások Binjámin Netanjáhu miniszterelnök szavazati többségével végződtek, így Reuven Rivlin államelnök őt bízta meg kormányalakítással. 

Az Állam történetében első ízben történt meg, hogy az államelnök által kormányalakítással megbízott jelölt az erre adott négy hét, majd az adható további két hét alatt képtelennek bizonyult kormányképes koalíciót létrehozni. 

A Likud a Kneszet feloszlatását kezdeményezte, hogy Netanjáhunak ne kelljen visszaadnia a megbízatást az államelnöknek, aki azt a másik jelöltnek adhatta volna.

• Május 30-án, egy hónappal azt követően, hogy Izrael Állam sorban huszonegyedik országgyűlése felesküdött, ugyanez a Kneszet feloszlatta magát. A szélsőjobbosként számontartott Lieberman másodszor buktatta meg a jobboldalt. 

A következő választások időpontját szeptember 17-re jelölték ki – lásd a cikk bevezetőjét. ◙