A rabbi a jeruzsálemi Hadassza-Éjn Kerem
kórházban hunyt el, és – ortodox zsidó szokás szerint – szinte azonnal, egy
órán belül eltemették a Szanhedria-temetőben.
Nyolcszázezer híve kísérte utolsó
útjára. A hömpölygő tömegben több százan lettek rosszul, akik rövid kórházi
ápolásra szorultak.
Ovadja Joszef rabbi 1920-ban született
Bagdadban. Négyéves volt, amikor családja Jeruzsálembe költözött. Apja, bár a
család nagy szegénységben élt, fia rendkívüli képességeit felismerve a
jeruzsálemi Porát Joszef jesivában taníttatta, ahol máig a legkiválóbb szefárd
ifjak tanulnak.
Rabbi képesítését húszéves korában
nyerte el. Néhány évvel később a szíriai főrabbi lánya, Margalit Fattal lett a
felesége. Tizenegy gyermekük született. (Feleségét és elsőszülött fiát túlélte.)
Tudása révén hamarosan olyan rangra
emelkedett, hogy „poszék háláchot” vagyis vallási-rituális döntnök lett.
1947-ben a kairói
hitközség hívta meg, ám az ottani rabbinátus és közösség vallástartása
túlságosan „laza” volt az ő nézetei szerint, ezért két év múlva hazatért
Jeruzsálembe, amely időközben a független Izrael Állam fővárosa lett.
1958-tól 1965-ig a
jeruzsálemi Bét-Din (vallási bíróság) élén állt, ahonnan egyenes út vezett az
országos szefárd főrabbi-állás felé. 1973-ban választották meg. Vele egyidőben
lett országos askenázi főrabbi Slomo Goren, a hadsereg korábbi főrabbija. A két
országos főrabbi közötti viszony, a legenyhébb kifejezéssel élve, nem volt
felhőtlen.
Tíz évig szolgált
országos szefárd főrabbiként, amely állást ma fia tölt be.
Felfogását sokan szélsőségesnek bélyegezték. Nem egyszer éles, megvető
hangon ítélte el a számára nem tetsző embereket, vagy csoportokat. A Legfelsőbb
Bíróságot 1999-ben „Legalsóbb Bíróságnak” találta nevezni, amelynek vallási
közönye, szavai szerint, „az állam minden bajának az okozói”. Máskor a
kibuc-lakókat "nyúlzabáló népségnek" nevezte, Áriél Saron volt
miniszterelnököt pedig azért átkozta meg, amiért kiüríttette a Gázai-övezet
zsidó telepeit.
Ahogy öregedett, tekintélye és népszerűsége úgy nőtt, főleg a zömmel
vallásos keleti-szefárd zsidók körében. Az országos szefárd főrabbit megillető
köpenyt és főfedőt utódai idejében is viselte, mintegy örökös főrabbiként.
„Márán poszék hádor” jelzővel illették. A „Márán” a legnagyobb rabbik
jelzője. A „poszék hádor” magyarul „a nemzedék döntőbírája”.
Halálos ágyánál a vezető állami méltóságok élén Simon Peresz is jelen volt.
Peresz homlokon csókolta a halottat, és könnyek fojtotta hangon „tanítóm,
rabbim, pihenj békében” szavakkal búcsúzott el tőle.
*
SASZ párt: ki lesz a szellemi vezető?
Ovadja Joszéf rabbi távoztával
felmerül a nyáj, vagyis a keleti-szefárd
ortodoxia, és annak politikai-társadalmi
intézménye, a SASZ további vezetésének, sőt, létének a kérdése.
Ovadja Joszéf személyének a súlya a
néhai lubavicsi rabbi, Menáchem-Mendel Schneurson súlyával mérhető.
Mint ismeretes, a Chábád haszidok
rebbéjük halála után nem választottak új vezetőt. Schneurson az utolsó, és örök
rebbe marad.
A szefárd vezetői öröklés nem
hasonlít az askenázi-haszidéhoz, ahol általában fiú, vő vagy közeli rokon az út
folytatója, ám Ovadja Joszéf, a SASZ mentora és szellemi vezetője távozása is alig
betölthető űrt hagy maga után.
„Árván maradtunk!” „Lenyugodott a
Nap!” „Ki fog most előttünk járni?!”– és ehhez hasonló mondatokat hangoztattak
könnyeik között a temetésen a SASZ párt vezetői, Árje Deri és Éli Jisáj.
„Negyven évvel ezelőtt néhány százan
voltunk szefárd jesiva-fiatalok – ma pedig több százezren vannak. És ez a te
műved!” – mondta Árje Deri gyászbeszédében a nyitott sírnál.
És igaza volt. Ilyen karizmával és
tehetséggel megáldott vezető valóban évszázadonként egy, ha akad. Az ilyenkor
evidens „utadat rendületlenül folytatjuk” tipusú ígéretek elhangzottak, de a
„hogyan tovább” kérdés nagyon is súlyosan tornyosul nem csak a SASZ, mint
politikai csoportosulás, de a SASZ, mint erős és befolyásos
szociális-társadalmi intézmény fölött is. Amely erő és befolyás a néha kétes
személyiségű politikai vezetők feje fölött egy ősz öregembernek volt
köszönhető. ◙
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése