Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. október 19., szombat

Földfoglalási versenyben Izrael és Izmael • Jelentget a Salom achsav

A "Salom achsav" („Békét most”) nevű baloldali csoport által közzétett adatok szerint az idei év első felében Izrael összesen 1708 ház építését kezdte el a Nyugati Part (Ciszjordánia) zsidó településein, szemben a tavalyi, 2012. év azonos időszakában megkezdett 995 házépítéssel.

Ez tekintélyes, 70 százalékos növekedést jelent. Izrael hivatalosan azt jelentette, hogy az építkezések ütemét lelassította, ami nem áll ellentmondásban a palesztinokkal idén júliusban megindult béketárgyalásokkal, miután fenti adatok a január 1-től június 30-ig terjedő időszakra vonatkoznak.

Az építkezések volumenének növekedése heves tiltakozást vált ki a Palesztin Autonómia vezetőiből, akik valamennyi zsidó település megsemmisítését követelik a Nyugati Parton, miután azt teljes egészében maguknak követelik, zsidó lakosság nélkül.

A Salom achsav szélsőbaloldali polgári társadalmi szervezet. Kinyilvánított célja „igazságos béke” megteremtése a palesztin arab néppel és a környező arab államokkal. Aktivistáik személyes kiszállásokkal és légi felvételek vizsgálatával nyomon követik a Nyugati Part zsidó építkezéseit, tüntetéseket rendeznek a településeken – gyakran palesztinokkal együtt –, és jelentéseket küldenek izraeli és nemzetközi szerveknek, amivel a többségi izraeli zsidó közvélemény szerint kimerítik a hazaárulás fogalmát.

Legutóbbi jelentésük szerint a megkezdett építkezések 61 százaléka a nagy telep-blokkokon kívül, palesztinok által sűrűn lakott területen kezdődött, amelyekről Netanjáhu elvben kész lemondani egy átfogó megegyezés keretében.


A zsidó lakosság lélekszáma a Nyugati Part (Ciszjordánia) és Kelet-Jeruzsálem mintegy 6000 km²-es területén az utóbbi húsz év során megháromszorozódott. Jelenleg félmillió zsidó él két és félmillió palesztin arab mellett – nem mondhatni, hogy békességben.

Izrael fennmaradó területén – 20,000 km²-es területen – 8 millió lakos él, közülük megközelítőleg 6 millió zsidó, és másfél millió arab (a fennmaradó félmillió drúz, cserkesz és orosz).

A Gázai-övezet 360 km²-es területén másfél millió palesztin arab él.

Vagyis az egykori brit mandátumi Palesztina 26,000 km²-es területén, „a folyótól a tengerig” (a Jordán folyótól a Földközi tengerig) néhány százezer fővel több zsidó él, mint arab.


Folytatódik tehát Izrael népének történelmi visszatelepülési versenye a magukat történelmileg és etnikailag alaptalanul „palesztin népnek” kikiáltó arabokkal. ◙

5 megjegyzés:

  1. Nos, tipikus zsidó érvelés: engedményként lemondok a jogtalanul elfoglalt területről !
    Oszt ' csoda,hogy nincs megegyezés ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már megint a varázsgömbödet forgattad a Bibliád helyett, Jafar! :)

      Törlés
  2. A nyugati parton fél millió zsidó mellett 2,5 milliós bevándorolt arab népesség is él.
    Nekik megfelelő megoldás lehetne egy független Palesztin Állam, a Sinai félszigeten.Hiszen a 60 000 beduin őslakos mellett,már 320 000 bevándorolt,a kommunizmust építő SZU által palesztinnak nevezett arab is ott él!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A " kommunizmus építő SZU "..... kiengedett kb. 1,5 millió korábban kommunizmust építő zsidót Izraelbe !
      A palesztin államnak meg nem Egyiptom, hanem - ez nagy meglepetés lehet - Palesztina területén kellene megalakulnia !

      Törlés
  3. Az tényleg meglepetés lenne,hiszen Palesztin Állam soha sem volt!
    Ezek szerint soha sem lesz Palesztin Állam?

    VálaszTörlés