Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. október 13., vasárnap

Négy Nobel-díj egyszerre: izraeliek, de külföldön dolgoznak • Miért nem tudja itthon tartani az ország a tudósait?

Nobel díj-esőről számolt be az izraeli hírközlés. Négy díjról, amelyet Izraelben született, vagy itt tanult tudósok kaptak. Egyikük kibuc szülötte, az ország két háborújában is harcolt, századosi rendfokozatban szerelt le. Másik kettő itt végezte továbbképző tanulmányait, a negyedik idős Holokauszt-túlélő, itteni egyetemnek is professzora, de ő sem itt él.

Egyikük sem itt él. Van, aki rendszeresen hazajár, van, akinek a felesége, van, akinek a lánya él itt. De egyik friss Nobel-díjas sem izraeli. Legfeljebb „amerikai-izraeli”. 

Az érthető örömet és büszkeséget beárnyékolja a kérdés: vajon miért nem képes az állam itt tartani a legjobb koponyákat? Nem csak a Nobel-díjasokat: az utóbbi évtizedekben százezrével választották a tengeren túli tudományos intézeteket, kutató-fejlesztő műhelyeket az itt végzett, vagy itt tanult tudósok, szakemberek. Vegyészek és fizikusok, számítástechnikusok és orvosok.
Az idei kémiai Nobel-díjat három professzor kapta megosztva, a komplex kémiai rendszerek többszintű modelljének kifejlesztéséért.

Árje Warsel [Aryeh Warshel] professzor a galileai Szdé Náchum kibucban született 1940-ben. A kibuc a hatvanas években még “fölösleges luxusnak” tartotta a tagok egyetemi képzését (ma már nem így van). A tehetséges fiatalember elhagyta a kollektívát, és a haifai Techionban nyert BSc diplomát, majd a rehovoti Weizman Intézetben MSc, majd PhD (doktori) fokozatot. Posztdoktori kutatói éveit a Harvard Egyetemen töltötte. Munkásságát előbb a rehovoti Weizman Intézetben, majd Angliában, Cambridge-ben folytatta. Amerikába 1976-ban érkezett. Jelenleg a Dél-kaliforniai Egyetem (University of Southern California) kémiai fakultásának vezető munkatársa.

Árje Warsel a páncélosoknál szolgált. Harcolt a Hatnapos, majd a Jom Kippuri háborúban, ahonnan századosként szerelt le.

„Az ember általában nem úgy kezd egy tudományos karriert, hogy a Nobel-díjat tűzi célként maga elé. De amikor évtizedek munkája után körbenéz, és látja, hogy mit ért el, és mit értek el a kollégák, elkezd összehasonlítani és reménykedni, hogy talán mégis meglesz a Nobel...” – hangzik a „Jediot Ahronot” hébernyelvű napilapnak adott vallomás.
Michael Lewitt professzor 1947-ben született a dél-afrikai Pretoriában. Első, BSc fokozatát a londoni King’s College-ben szerezte meg, majd a Cambridge  Egyetem molekuláris biológia laboratóriumából meghívást kapott a rehovoti Weizman Intézetbe. Itt Shneior Lifson professzor irányítása alatt, az ugyancsak itt tanuló Árje Warsellel együtt számítógépes modellezéssel tanulmányozták az élő sejt-molekulák viselkedését.

Michael Lewitt az elsők között végezte a DNS (öröklési sejtek) és különböző fehérjék viselkedésének számítógépes szimulációját, ami egyebek között a rákkutatásban is mérföldkövet jelent.  Ehhez személyesen fejlesztette ki az erre szolgáló komputeres programot. Doktorátusát (PhD) Cambridge-ben szerezte meg 1972-ben. 1980-tól 1987-ig a Weizman Intézet kémiai fizika professzora volt, jelenleg a kaliforniai Stanford Egyetem professzora.

Michael Lewitt professzor amerikai-brit-izraeli állampolgár. Minden évből fél évet itt tölt Izraelben, ahol felesége és gyermekei élnek. „Nem mondom, hogy nem álmodtam erről néha, de soha nem hajtottam a Nobel díjra” – mondta első interjújában a hírt közlő telefon után.
Martin Karplus professzor 1930-ban született Bécsben. Mondhatni, „jó családban”: nagyapja, Johann Paul Karplus a pszichiátria ismert nevű professzora volt a Bécsi Egyetemen, bátyja, Robert nemzetközi hírű fizikus Berkley-ben, a Kalifornia Egyetemen.

Nyolcéves volt, amikor a család menekülni volt kénytelen Ausztria náci-német megszállása miatt. Egyetemi tanulmányait a Harvard Egyetemen és a Kaliforniai Technológiai Intézetben (California Institute of Technology) végezte, doktorátusát is ott szerezte.

Legismertebb tudományos eredménye a biológiai makro-molekulák dinamikus szimulációja, ami az emberiséget az élő sejt alapvető tulajdonságainak alaposabb megismeréséhez vezetheti, és számos, jelenleg gyógyíthatatlan betegség leküzdését segítheti elő. Jelenleg a franciaországi Strasbourg-i Egyetem és a bostoni Harvard Egyetem professzora.

Lánya, dr. Rivka Karplus Jeruzsálemben él, és belgyógyászként a fertőzéses esetek specialistája. „Vezetés közben, a Kol Jiszráél (az Izraeli Rádió) híreiből értesültem apám Nobel díjáról. Leálltam a kocsival, telefonomon megvizsgáltam az e-mailjeimet. Ott volt apám üzenete” – meséli mosolyogva Rivka.

Karplus professzor 1969-ben fél évet töltött a rehovoti Weizman Intézetben, mint kutató munkatárs. „Hat éves voltam, amikor Izraelbe jöttünk. Rehovotról máig szép emlékeim maradtak” – emlékezik dr. Rivka Karplus.

Martin Karplus professzor 84. évében kitűnő testi és szellemi kondíciónak örvend. Gyakran látogat Izraelbe. Lánya meglátogatásán kívül előadásokat is tart.
François Englert professzor 1932-ben, belgiumi zsidó családban született. Eltérően az előző háromtól, nem kémiai, hanem fizikai Nobel-díjat kapott, ugyancsak megosztva, Peter Higgs professzorral.
Belgium náci-német megszállása alatt gyermekként különböző árvaházakban bújkált a deportálás elől. Már 23 évesen elektromérnöki diplomát szerzett a brüsszeli ULB Egyetemen (Université Libre de Bruxelles), majd ugyanitt doktorált fizikából.

A new-yorki Cornell Egyetemen adjunktusként végzett munka után visszatért az ULB Egyetemre, immáron professzorként. 



1984-ben a Tel Aviv Egyetem fizika és asztronómia fakultására kapott meghívást, mint előadó professzor.

François Englert professzor az Edinburgh-i Egyetem professzorával, Peter W. Higgs-szel megosztva részesült az idei fizikai Nobel-díjban, a többi atomi részecske tömegéért felelős, és gyakran „isteni részecskének” nevezett úgynevezett Higgs bozon kutatásáért. (Peter Higgs már 1964-ben feltételezte annak létezését).
Englert professzor három évtizede áll szoros szakmai kapcsolatban a Tel Aviv Egyetemmel.
A fenti négy kiváló tudós közül csak az első kettőt lehet minden további nélkül izraelinek tekinteni.
Soroljuk fel a zsidó állam Nobel díjjal jutalmazott tudósait (nem számítva a politikai jellegű béke-Nobel díjakat):
• Sáj Ágnon, 1964, irodalom
• Daniel Kahaneman, 2002, közgazdaság
• Avraham Hersko és Aharon Csechanover megosztva, 2004, kémia
• Jiszráél Aumann, 2005, közgazdaság
• Ádá Jonát, 2009, kémia
• Dan Shechtman, 2011, kémia
• Arje Warsel és Michael Lewitt megosztva, 2013, kémia
Izrael Állam fennállása alatt kilenc Nobel-díjast adott, ebből nyolcan az egzakt tudományok művelői. Kinevelni tehát képes nemzetközi szinten kiemelkedő tudósokat, ám megtartani annál kevésbé. Az okok között az akadémiai-kutatói állások számának, a tudományos kutatásra fordított összegek elégtelenségére hivatkoznak.
Ami viszont az 1901 óta adományozott Nobel-díjasok zsidó származását illeti, erősen „felül vagyunk reprezentálva”. Ha az emberiség létszámát kereken 7 milliárdnak vesszük (7000 millió), és a zsidó nép lélekszámát felkerekítjük 14 millióra, Izrael népe az emberiség 2 ezrelékét teszi ki (0.2 százalék).
Az összes Nobel-díjasoknak viszont 20 (húsz) százalékát. (Minden ötödik Nobel-díjas zsidó, vagy „zsidó származású”.)
Ez lenne az oka, hogy „böchol dor vádor omdim álénu löcháloténu”, minden egyes nemzedékben felkelnek, hogy megsemmisítsenek bennünket, ahogy a pészáchi Széder szövege mondja?
Nincs válasz, de talán lesz.
Ha Izrael népe és országa egyszer békében, biztonságban, fenyegetettség nélkül fog élni, minden erejét és képességét kibontakozhatja. A Messiás csak megszólaltatja egyszer a nagy sófárt, és kijelenti a népeknek: senki fölött nem akarunk uralkodni, csak magunk fölött. Talán éppen ez a világbéke feltétele.
És ennek nagyobb lesz a jutalma, mint bármilyen evilági díj...

FORRÁS: Rádió-interjúk, Jediot Ahronot napilap cikkei, Wikipedia

1 megjegyzés: