Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2020. július 12., vasárnap

Csatatér a Rabin téren • Polgárháborús hangulat • Tiltakozik a privát szféra: "Elfogyott a levegő!"



Szombat estétől az éjfél utáni órákig tartott a tiltakozó nagygyűlés Tel Aviv központjában, amelyen minden hírforrás szerint több, mint tízezer ember vett részt.

A privát szférában dolgozók, a fizetés nélküli "szabadságra" küldöttek az ország minden szegletéből súlyos vádakat emelnek a Netanjáhu-kormány ellen, amiért nem segítik, vagy nem segítik elég gyorsan és hatékonyan a koronavírus-járvány miatt üzletüket, állásukat, jövedelmüket vesztett milliós tömeget.

A Rabin téren összegyűlt emberek többnyire nem tartották be a kötelező távolságot egymástól, és emiatt a készenlétben álló és a rendelkezéseket betartatni próbáló rendőrséggel több ponton összetűztek.

Másutt tüntetők torlaszoltak el fő közlekedési útvonalakat. A Namir-úton az épülő villamosvonalat védő kerítéseket is megrongálták.

A növekvő, és immár szervezett polgári elégedetlenség már-már polgárháborús hangulatba csap át, amely ezúttal nem világnézeti-politikai színezetű, de a puszta megélhetésért folyik.

A randalírozók közül a rendőrök 19 személyt letartóztattak. A demonstráció szervezői elítélték a rendbontást, ugyanakkor kilátásba helyezték: a szombat esti demonstráció csak a kezdet volt. ◙

FORRÁS: A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió BÉT adója óránkénti hírei és internetes hírportálja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése