Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. november 2., vasárnap

Törvénymódosítás: kődobálás járműre 10 év, emberélet veszélyeztetése 20 év

A kabinet vasárnapi ülésén törvénymódosítást fogadott el, amely szerint a gépjárművekre követ, petárdát vagy gyújtóbombát dobáló személy tíz évig, a járműben ülők életének veszélyeztetése esetén húsz évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.

Az is felvetődött, hogy ha az elfogott kődobáló kiskorúak szüleit ítélnék súlyos pénzbüntetésre, hamar helyreállna a rend.

Binjamin Netanjáhu kormányfő az ülés előtt kijelentette: az utóbbi hetekben Jeruzsálemben és környékén elharapódzott terrornak szigorú ítéletekkel kell véget vetni, a biztonságot és nyugalmat helyre kell állítani.

Szombat este ugyanakkor a miniszterelnök felelősségteljes viselkedésre és közreműködésre intette a Kneszet képviselőit a Templomhegy körül kialakult konfliktus megnyugtatására.

A kérésnek gyökeresen ellentmondva Uri Áriél középítkezésügyi miniszter, a koalícióhoz tartozó jobboldali nemzeti-vallásos Bájit Jehudi párt képviselője a status-quo megváltoztatásáért szállt síkra, követelve a zsidó imádkozók felengedését a Templomhegyre. 

A kormányzó Likud párt jobbszárnyához tartozó Mose Feiglin vasárnap reggel biztonsági emberek gyűrűjében fellátogatott a Templomhegyre, ahol az arabok füttyszóval és szitkokkal illették.  

Jichak Aharonovits, a közbiztonságért felelős miniszter, aki pénteken körutat tett a zavargások színhelyén, Jeruzsálem Óvárosában, annak a véleményének adott hangot, hogy a szűnni nem akaró erőszakot a Palesztin Autonómia Izrael-ellenes propagandája szítja. 

A pénteki muzulmán szertartás után 3000 rendőr igyekezett fékentartani a mecsetekből kiözönlő tömeget. A hétvégén 17 rendbontót vettek őrizetbe. ◙ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése