Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2016. március 11., péntek

Rák ellen aszpirin ♦ Netanjáhu bénáskodik

"ILLEGÁLISAN IZRAELBEN TARTÓZKODÓK" - A TERROR UTÁNPÓTLÁSA

A péntekre virradó rendkívüli kormányülésén a nemzetbiztonsági kabinet elrendelte a Területeket (Ciszjordánia, azaz Júdea és Somron) Izrael 1967 június előtti területeitől elválasztó kerítések megerősítését, helyenként újjáépítését, miután azt a palesztin arabok rendszeresen átvágják.

A rendeletet azt követően hozták, hogy – immáron sokadik esetben – illegálisan Izraelben tartózkodó arab követett el halálos terrormerényletet, ezúttal a jaffai kikötői sétányon.

A Területek arab fiatalsága, akik között igen sok a munkanélküli, rendszert csinál a biztonsági kerítés átvágásából, illetve a betonkerítéseken való átmászásból. Az illegálisan Izrael (1967 előtti) területén tartózkodó palesztin arabok becsült létszáma 40 és 50 ezer között van. 

Többségük munkát keres, és az izraeli kisvállalkozók – főleg büfék, falatozók – alkalmazzák is őket, alacsony bérért. A piaci törvények szerint az évek során már kialakult az "adok-veszek" rendszer: odaát egymásnak adják az alkalmazók neveit és címeit, és az őket a "megmunkált" kerítéstől Tel Avivba, Natanjára, Haifára vagy Beer Sévára szállító, többnyire izraeli beduin taxisok telefonját. 

Ám közülük kerülnek ki a késes embermészárosok is, akik – és ebben némi igaza van Ban Ki-Mun ENSZ-főtitkárnak, az Euro-politikusoknak és Abu Mázennek – kétségbeesésükben, saját népük tehetetlenségének tudatában és láttán gyilkolnak, bosszulnak a mellettük virágzó jólétet alkotó nép fiain, lányain, csecsemőin…

A határozati javaslat szerint a Jeruzsálemhez tartozó és az azt körülvevő palesztin negyedek és menekülttáborok közötti átjárást megszigorítják. Ez pedig a lehetetlennel határos, miután az arab lakosságú negyedek és az 1967 óta épült zsidó városrészek sakktábla-szerűen épültek egymásba.

Az engedély nélkül Izraelben tartózkodó palesztinok és az őket foglalkoztató zsidó vagy izraeli-arab munkáltatók ezentúl kemény büntetéssel néznek szembe, az őket szállítók pedig akár börtönbüntetést is kaphatnak.

Pénteken, az éjjeli és hajnali órákban a Sin-Bét és a hadsereg különleges egységei Ramallahban lefoglalták az uszítás egyik fő felelősének tartott, az Iszlám Dzsihád szervezethez közel álló televízióállomás szerkesztőségét. Műszaki eszközöket, számítógépeket koboztak el, és néhány szerkesztőt őrizetbe vettek.

Ugyancsak az utóbbi órákban átnyújtották a keddi jaffai merénylő családja házának a lerombolásáról szóló bírósági végzést, amely ellen négy napig fellebbezést nyújthatnak be.

Mondani se kell: a kijavított kerítéseken napokon, heteken belül újra ott díszlenek majd a vágások, az elkapott beduin sofőrök helyébe akad tucatnyi más, az olcsó munkaerő iránt továbbra is óriási lesz a kereslet, a lerombolt házakat az iráni petrodollárokból hamarosan újjáépítik, a Palesztin Autonómia katonai díszkíséretével (!) eltemetett gyilkos terroristák hősökként élnek tovább a palesztin ifjúság szívében-lelkében.

(Az Iszlám Dzsihád TV-adója az interneten már újraindította adásait.)

A legújabb kormánydöntés: a Legfelsőbb Bíróság elutasító döntése miatt a kormány nem utasíthatja ki a terroristák családtagjait Gázába, ehelyett csupán átköltöztetheti őket Júdea és Somron más településére, ahol korlátozzák mozgásukat.

Hogy ez a gyakorlatban mennyire nehezíti a terror-aktivitást, és hogy ennek végrehajtása és ellenőrzése mennyire terheli meg az államkasszát és nehezíti a katonai készenlétet – annak csak a nyugati demokrácia játékszabályait háborús helyzetben, késforgató vademberekkel szemben is kínosan betartó kormányzat a tudója.

A legrosszabb az egészben az, hogy röhögnek rajtunk…

4 megjegyzés:

  1. Laci, értem én hogy miért dohogsz Netanjahu és kormánya ellen, kevésnek vagy elégtelennek tartva a terrorra hozott megtorló-visszatartó intézkedéseket, amelyek egyrészt hatástalanok vagy kicsi visszatartó hatásuk van, másrészt aránytalanul megterheli az amúgy is túlterhelt költségvetést és a katonai-rendöri készenlétek is felesleges terhet rónak még az államháztartásra. De gondold csak bele magad Netanjahu helyzetébe, és ezzel nem öt akarom védeni, mert nem is tisztem ez, ugyan milyen más lehetöségei maradnak neki a falépítésen, a terroristák házainak lerombolásán, a terroristákkal szembeni azonnali fegyverhasználat engedélyezésén kivül ? Nem sok, szinte semmi. Persze, megértem én, ha ledózerolnák az összes palesztin összes házát és kizavarnák Izraelböl az egész terrorista arab bagázst az megoldás lenne, csak éppen nem kivitelezhetö, mert hogyan is engedhetne meg magának ilyet egy demokratikus zsidó állam, hogy azokat a nemtelen fegyvereket vesse be az ellenségei ellen, amit amazok is deklaráltan akarnak immár 68 év óta folyamatosan (csak persze nekik sem sikerül)? Ez nem a kormányzat bénáskodása, hidd el nekem, ez egy olyan sakk-matt helyzet amelyiknek nincs jó megoldása, csak rossz, rosszabb és mégrosszabb. Sajnos Netanjahu nem a Messiás, Aki majd meg fogja oldani ezt a problémát is, de addig sajnos marad ez a tudom, áldatlan állapot de akkor sem lehet olyan nemtelen eszközöket bevetni ellenük - bármennyire is és szó szerint is "kinyilik a bicska" az ember zsebében, amikor napi szinten hall ujabb és ujabb késelés terrorcselekményekröl, a Megoldás még várat akkor is magára.... de reméljük már tényleg nem sokáig .... Addig pedig csak maradnak az imáink - mert ki tudná jobban, hatékonyabban megvédeni Izraelt, a szemefényét mint a Mindenható Örökkévaló : Zsolt 69:34-37 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az ő foglyait nem veti meg.
    Zsolt 69:35 Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és ami csak mozog azokban!
    Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.
    És az ő szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét. Ez a legtöbb amit ma mindannyian, zsidók és nemzsidók tehetünk Jeruzsálem, Izrael békességéért .... dohogás helyett ....


    VálaszTörlés
  2. A zsoltáréneklés mellett programot lehetne kidolgozni az arabok rendszeres iskolai oktatására, mint általános,középiskola, egyetem, hogy szakmát szerezzenek, valamint a lakosság részére egészségmegőrzési, gyereknevelési, stb. témákban. Ezzel életcélt adnának nekik, és lehetőséget szakirányú munka vállalására, amivel beilleszkednének a legális társadalomba.Megoldás lehet a renitensek kitelepítése a sivatagba, alapeszközökkel a megélhetéshez - ügyeskedjenek maguknak!

    VálaszTörlés
  3. Azért a halálbüntetés és a munkaerő piacról való teljes kitiltása, gaza és izrael közötti áruszállitás megszüntetése nem rossz ötlet.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés