Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2018. szeptember 9., vasárnap

5779. küszöbén: Izrael a 10 millió felé ✲ Tendenciák és ellentmondások ✲ A Földön 14.7 millió zsidó él, többsége Izraelben



Izraelben három ízben teszik közzé a népmozgalmi adatokat: a zsidó újév előtt, a polgári év fordulóján, és Függetlenségnapkor, hiszen ez a nap, Jom Háácmáut az Állam születésnapja.

Az idei közlés szenzációja egy előrejelzés, mely szerint Izrael népessége, amennyiben a jelenlegi tendencia érvényesül a következő években is, 2024-ben eléri a 10 milliót!

Ez már több lenne, mint a „csonka” jelzővel illetett Magyarországé, amelynek területe 93,000 négyzetkilométer.

A zsidó állam területét kétszer darabolták. Először akkor, amikor a Népszövetség által a zsidó állam számára kijelölt területből a britek 1922-ben levágták a nagyobb, a Jordánon túli területet, és azt egy szaudi hercegnek ajándékozták (ebből lett Transzjordánia, majd Jordánia), majd az 1948-49-es Függetlenségi Háború utáni fegyverszünetben, ekkor a Jordántól nyugatra fekvő Júdeai hegyvidéket jordániai Arab Légió, a Gáza körüli területet az egyiptomi hadsereg szállta meg (a Hatnapos Háború, 1967 után ebből lettek a „palesztin” Területek, Júdea és Somron, illetve a Gázai övezet).

Maradt egy 22 ezer négyzetkilométeres törpeállam. Az orosz pogromok üldözöttei, a Holokauszt túlélői és ezek utódai 70 év alatt teremtettek ezen a földön egy IT (információs-technológiai) nagyhatalmat, megszervezték a Földkerekség egyik legütőképesebb hadseregét, a katasztrofális vízhiánnyal dacolva feltámasztották az ország termőföldjét, amelyet a beduinok fekete kecskéi évszázadok alatt szinte teljesen elsivatagosítottak.

Ezen a földön néhány év múlva várhatóan 10 millió ember fog élni. A rendelkezésre álló terület krónikus hiánya miatt elképesztően magas a népsűrűség. A nagyvárosi övezetekben észbontóak a telekárak. Egyre-másra épülnek a kereskedelmi cégek toronyházai, de az új lakóházak is tíz- vagy annál több emeletesek. A járművek számára egyre szélesebb autóutakat kell építeni, a tel-avivi villamoshálózatot sok évtizedes késéssel most építik, a jeruzsálemi villamos már jár, a Tel-Avivot Jeruzsálemmel összekötő gyorsvasút heteken belül útjára indul.

És nincs béke. Mi olyan kultúrából jöttünk, amely a közeli és távoli szomszédok sivatagi kultúrájával összeegyezhetetlen és kibékíthetetlen. Minden helyi konfliktusnak ez az alapja és oka. (Európa a hozzájuk beözönlő menedékkérők okozta problémák révén kezdi felfogni, hogy mi itt mivel állunk szemben.)
És az adatok.

Izrael lakossága 5779. beköszöntekor 8.9 millió. A zsidó népesség közel 6.7 millió. A termékenységi ráta nálunk 3.11 – a legmagasabb arány a „nyugatinak” tekintett, iparosodott OECD államok között.

Ennek a tömbnek a legtöbb országa a népesség fenntartáshoz szükséges, szülőanyaként 2.2 gyermek-számot nem éri el, sokuk meg sem közelíti. A munkavégzéshez és a nyugdíjak kitermeléséhez szükséges lakosság-hiányt bevándorlással próbálják fedezni, ami viszont a bevándorlók eltérő kulturális háttere miatt párhuzamos társadalmakat és súlyosbodó belbiztonsági problémákat generál.

A mi népességi helyzetünk mégsem rózsás. Az elvben kedvező, anyánként 3.11-es gyerekszám nagy százalékban a termelésben és az ország védelmében zömmel részt nem vevő beduin, illetve chárédi-ultraortodox szektornak köszönhető, míg az európai életvitelű (nem feltétlenül európai származású) lakosság, amely az előállított javak és az ország védelme mögött áll, éppen úgy fogy, ahogyan Európában.   

Régi olvasóim ne haragudjanak az ismétlésért: Los Angelesben lassan több izraeli él, mint Tel Avivban. Szinte mind diplomás, vagy éppen egyetemet-főiskolát végző fiatal. A Németországban élő 120 ezer orosz zsidóhoz is lenne néhány keresetlen szavam, de az ott letelepedett 15-20 ezer izraeli fiatal – az maga a cionizmus csődje.
Sergio Della Pergola, a jeruzsálemi Héber Egyetem statisztikai tanszakának a vezetője legfrissebb adatai szerint szerte a Földkerekségen 14.7 millió zsidó él – olyan zsidó, aki a háláchá, a zsidó rabbinikus törvénykezés szerint zsidó. (Az anya, vagy mindkét szülő zsidó.) Az izraeli visszatérési törvény  – legalább egy nagyszülő – alapján 23.5 millió.

Izraelben él a legtöbb zsidó: összesen 6.7 millió, az Egyesült Államokban 5.7 millió. Franciaországban 453 ezer, Kanadában 391 ezer, Nagy Britanniában 290 ezer, Argentinában 180 ezer, Oroszországban 172 ezer.

Fenti statisztika Magyarországra 47 ezres számot ad meg. ◙

Minden olvasómnak és Izrael házának egészségben és biztonságban eltöltött 5779-es évet kívánok

שנת תשע"ט טובה ומבורכת

1 megjegyzés: