Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2019. szeptember 1., vasárnap

Szeptember és Elul szinkronban ✲ Sorsos hónap ígérkezik



Ritkán fordul elő, hogy a Gergely-naptár hónapja és a zsidó időszámítás hónapja "szinkronba" kerüljenek. Most pedig éppen ez történik. Szeptember hónap és Elul hónap egyszerre kezdődnek és együtt haladnak. (Az 1. szám mellett az Alef – א – betű az első napot jelenti.)

A hónap elsején tanévkezdés. Tizenhetedikén – megismételt választások, amelynek kimenetele, győzzön bármely csoportosulás, sorsdöntőnek ígérkezik.

A hónap végén, harmincadikán a zsidó év feje, Ros Hásáná első napja. Leírjuk az 5780. évet.

Elul hónapot a zsidó hagyomány a megtérés, meggondolás havának tartja.

Hogy ez mennyiben és milyen irányba befolyásolja majd az izraeli szavazót – ki tudja. 

A felállás hasonló az áprilisihoz: a Likud, Binjámin Netanjáhu vezetésével, illetve a Kék-fehér pártszövetség, ahol Beni Ganz áll az élen, Jáir Lapid a másodhegedűs, nagyjából azonos elektorális erőt képviselnek. A döntés a csatlakozó koalíciós pártok politikusainak a kezében van.

Avigdor Lieberman ismét a mérleg nyelvét játszhatja, de az sem zárható ki teljesen, hogy nem nyelv, de egyenesen fej lesz belőle, vagyis kormányfő. 

Amennyiben pedig oly sokak követelése megvalósul, és nemzeti egységkormány áll fel, egy hetven-plusz mandátumra támaszkodó, határozatképes, potens erő keletkezik végre-valahára, amely a nép nevében, Izrael sokezer éves történelme nevében, sőt, a két ultravallásos párt mellőzésével – Isten nevében hozhat döntéseket, és oldhat meg halasztást nem tűrő biztonsági és társadalmi problémákat.

Amely problémák mindenki számára világosak és egyértelműek.

Úgy legyen, ámen. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése