Sok út vezet Palesztinába – egy érdekes régi könyv tanulságai

„Az életet csak visszafelé tekintve lehet megérteni, és csak előre tekintve lehet élni” – tartja a mondás.

Ez jutott eszembe, amikor könyvtáram rendezése közben kezembe került egy régi könyv. Egyik ritka vadászzsákmányom volt, amelyre a néhai Gondos Sándor haifai könyvüzletében sikerült szert tennem.

A könyv Faragó László „Az új Palesztina” című riportkönyve, a Dante könyvkiadó kiadásában jelent meg Budapesten, a harmincas évek derekán.

A csurgói születésű szerzőt inkább Ladislas Farago néven ismerik, hiszen fiatal korától Amerikában élt, ott is lett kora egyik legnevesebb utazó riportere. A Wikipedia, a legismertebb internetes enciklopédia katonai történészként is számon tartja.

A magyar kiadás alapjául Faragó 1936-ban, angolul írt és ugyanabban az évben megjelent könyve szolgált, amelynek címe a magyarra nehezen fordítható „Palestine on the eve” („Palesztina előestéje”, vagy „Palesztina, és ami előtt áll”). 

A magyar fordításról csak annyit, hogy a chaluc abban „chaluz”, Zichron Jákov az „Cichron Jákauv”, a jeruzsálemi Óváros „Régi város”. 

Az idézetekben követem a magyar fordító fogalmazását.

*

A könyv oldalain kaleidoszkóp-szerűen tárulnak az olvasó elé az akkor is már évtizedek óta tartó, és máig változatlan zsidó-arab konfliktus gyökerei, indító okai.

Íme a könyv első öt mondata:

„1936 április 5-én revolverlövések dördültek el Jaffában. Nyolc zsidó, akik gyanútlanul jöttek oda munkahelyükre Tel Avivból, a szomszédos zsidó városból, halottan, hordágyon kerültek oda vissza. A lövések nem voltak éppen váratlanok. Négy év óta forrt, sistergett már a nyugtalanság Palesztina arab lakosságában. Az arabok betolakodóknak tekintik a zsidókat, és azzal vádolják Angliát, hogy megszegte ígéreteit.”

A késői olvasó már tudja, hogy ez még csak a kezdete volt az 1936-1939-es nagy arab lázadásnak, és amelyet az országot akkor kormányzó brit mandátum csak a második világháború kezdetén tört le.

Ami pedig az ígéretszegést illeti, Anglia valóban megszegte a mandátum megadása feltételeként a Zsidó Nemzeti Otthon elősegítésére tett ígéretét. Mi több, a fent említett lázadás után közzé tette a zsidó bevándorlást korlátozó „Fehér Könyvet”, amellyel éppen a készülő Vészkorszak kezdetén elzárta a menekülés útját Európa zsidósága elől.

A könyvben arról is olvashatunk, hogy az arabok jelentős hányada, akik betolakodóknak tekintették és tekintik ma is a zsidókat, miképpen tolakodtak be az országba.

„Sok út vezet Palesztinába, de kevés egyenes út. Így az arabok, akik szeretnének Palesztinába menni, ahol könnyen találnak munkát és magasabb munkabéreket kapnak, legtöbbször a csempészek útját választják.

Palesztinában mindig seregestül találni arabokat, akik még csak néhány éve vagy hónapja vannak az országban. Ezek a jogtalan arab bevándorlók többnyire Szíriából vagy Haurán hegyei közül jönnek. (Utóbbi a Golán fennsíktól keletre fekvő hegyvidék. A szerk.)

Könnyűszerrel fel lehet ismerni őket életmódjukról és nyelvükről. A legalsóbb néposztályt alkotják Palesztina kevert lakosságában. És ha megtelepednek a városokban, amelyeknek határaiban egykettőre összetákolják apró viskóikat, ritkán lesznek belőlük munkások, akik leszorítanák a béreket a munkapiacon, hanem annál gyakrabban tolvajok.

A haurániak szüntelen beözönlése sok fejtörést okoz a palesztinai kormányzatnak. Miután nincs semmi vesztenivalójuk, ezek a legvakmerőbbek és a legkövetelődzőbbek. Éa miután maguk is idegenek az országban, ők kiáltják a leghangosabban: Ki a zsidókkal!

A legkülönfélébb arab tipusok akadnak közöttük: transzjordániaiak, szaudiak, marokkóiak,  egyiptomiak, szudániak és irakiak. És ha egyszer már odabenn vannak az országban, nem lehet őket elkergetni. Nincs útlevelük, nincsenek írásaik, hogy ki lehetnek deríteni illetőségi helyüket.”

Nem állítható, hogy a mai „palesztin nép”, amelynek szószólói az ország őslakosainak hirdetik magukat, valamennyien ezek leszármazottai, de sokuk viselkedése, habitusa, jelleme erősen erre utal.

Érdekes összehasonlításokra nyílik lehetőség a mai Tel Aviv és a szerző által közel nyolcvan évvel ezelőtt látott Tel Aviv között.

„A nagyvárosok egy bizonyos tipusa tökéletesen hiányzik innen. Tel Avivban nincsenek éjjeli mulatóhelyek és nincsenek prostituáltak. Amikor a szálloda portásánál érdeklődtem valamilyen mulatóhely után, így felelt: „Ha az úr mindenáron mulatni akar éjszaka, menjen át Szíriába!” (Beirut, a "Közel-Kelet Párizsa" akkor Szíriához tartozott. A szerk.)

Valamennyi palesztinai város közül a rendőrségnek a legkönnyebb dolga Tel Avivban van. Míg Jeruzsálemben százszámra járkálnak az utcán rendőrök, addig Tel Avivban egész ott tartózkodásom alatt egy rendőrt láttam. A városban a tűzoltók ügyelnek fel a forgalom rendjére. 

Tel Aviv lakóinak az élete az otthonaikban, a kávéházakban és a nagyszámú mozgófényképszínházban  játszódik le.

Tel Aviv a fiatalok városa. Lakóinak átlagos életkora huszonhat év.”

A Fatach, a Hamasz, a Hezbollah és a többi fegyveres terrorszervezet elődeinek a módszerei is nyomon követhetők a riportkönyv lapjain:

„A falvakban a rejtett fegyverraktárak az utóbbi időkben hatalmasan megnövekedtek. Arab agitátorok járnak a parasztok között és megígérik nekik, hogy a küzdelem végén felosztják közöttük a zsidók földjeit és asszonyait. Ennek reményében az arab paraszt összegyűjti minden pénzét és vándorló fegyvercsempészektől fegyvereket és töltényeket vásárol. Éjszaka azután csapatokba verődve megtámadják a zsidó kolóniákat, sőt, még arra is kaphatók, hogy kiálljanak az országutakra, anélkül, hogy halvány sejtelmük volna arról,  hogy tulajdonképpen mi értelme van mindennek.”

Változnak az idők, változnak az emberek, a technika még inkább, de a konfliktus magva maradt, ami volt: Izrael népének visszatérése atyái földjére, ami ellen az itt időközben megtelepedett rokonnép minden zsigerével tiltakozik, és amely konfliktus számtalan veszélyt rejt magában.

Megoldás nem ismeretes. ◙