Megújuló idők: az 5775. év elé

Itt, Izraelben a mindennapok beosztása jórészt a Gergely-naptár szerint bonyolódik. A bankok, vállalatok elszámolása is, és a legtermészetesebb, hogy a tanév itt is szeptember elsején kezdődik. Csak a vallási ünnepeket és a jeles évfordulókat – mint például a Függetlenségi Nap, Jeruzsálem Napja – tartják a zsidó naptár szerint, így mindezek mozgó ünnepek, a „polgári naptár”-nak (luách ezráchi) nevezett Gergely naptárban minden évben más és más napra esnek. Hagyománytiszteletből a legtöbb izraeli sajtóterméken feltüntetik a zsidó naptár szerinti napot is, de erre senki nem figyel oda.

Minden zsidó hónap újholdkor kezdődik. Legutóbb, augusztus 26-án a hatodik hónap, Elul köszöntött be. Három hét múlva, szeptember 24-én este immár az 5775. év veszi kezdetét, amelyet a TÁV-SIN-ÁJIN-HÉ (תשע"ה) betűkkel jelölünk.

Tőlünk északra, a mérsékelt égöv országaiban szeptemberben már küszöbön az ősz. Nálunk még hosszú hetekig megreked a nyári forróság. Amúgyis forró nyarunk volt, politikai és honvédelmi értelemben is. Ki tudja, mit hoz az új év.

Mert új szelek fújnak, de nem hűs, felüdítő szelek. Éppen ellenkezőleg.

Izrael állammá válása óta négy nagy háborút vívott: 1948-49-ben, 1956-ban, 1967-ben és 1973-74-ben. Mind a négyet, ha érzékeny áldozatokkal is, de fölényesen megnyerte.

Az utóbbi emberöltőben a hadsereg-hadsereg ellen vívott háborúkat felváltotta a terror. Ellenségeink megértették, hogy hagyományos, nyílt arccal vívott harccal nem tudnak győzni. A terror – a latin szó megfélemlítést jelent – legtöbbször nem katonák, hanem polgárok ellen irányul. És nem a harctéren, hanem a hátországban: szállodák halljában, bevásárló központokban, éttermekben, repülőgépeken, autóbuszokban. Nincs többé front, nincs többé hátország, legalábbis e fogalmak klasszikus értelmében.

Izrael sikerrel vette fel a harcot a belföldi terrorizmussal: a sok vitát és kritikát kiváltó biztonsági falakkal, a párját ritkító hatékonyságú hírszerzéssel. 

A nyolcvanas évek óta világjelenséggé nőtte ki magát a terror. Nagyjából ugyanazok alkalmazzák, akik itt, ellenünk elkezdték ezt a harcmodort. Elképzelhető, hogy a jövő nemzedékek történelemkönyveiben 2001. szeptember 11-ét a harmadik világháború kezdeteként fogják említeni. Egy világháborúét, amely nem hasonlít a repülőkkel, tankokkal, puskákkal vívott eddigi két világháborúhoz, bár ilyenek is bőven akadnak.

Egy egykor hatalmas, dicsőséges kultúrával, az arab-perzsa-török Iszlámmal, amely az algebrát, az orvostudomány, az építészet tekintélyes hányadát adta, mára a nagyvilág jobbára csak a dzsihádot, a robbanóöves terroristákat, asszonyaikkal való megalázó bánásmódot, foglyaikat-túszaikat lefejező rémeket, az európai nagyvárosok bevándorló gettóit asszociálja, ahová a helyi rendőrök nem mernek bemenni.

Valahol olvastam az övéi által meggyilkolt Anuar Szadat egyiptomi elnök mondását: „Egyetlen valódi arab állam létezik: Egyiptom. A többiek csak zászlóval rendelkező törzsek”.

Igaza lehetett, bár hozzátehette volna, hogy azt az egyet is a britek szervezték meg.

Ha körülnézünk az arab világban, szinte valamennyi szétesőben lévő, polgárháború sújtotta ország: Tunézia, Líbia, Szudán, Szíria, Libanon, Irak.

Egyiptom, Szaud-Arábia, az Arab öböl olajhercegségei és Marokkó, és – egyelőre – keleti szomszédunk, Jordánia urai csak kíméletlen, kemény kézzel tudják fenntartani a nyugalmat.

Minden esély megvan rá, hogy az Iszlám Kalifátus, vagy annak valamelyik rémálom-változata a közeljövőben megjelenjen határainkon. A Golán-fennsíkon, a határ szíriai oldalán hetek óta folyik az öldöklés a kormányerők és a különféle iszlamista lázadók között. Ha az utóbbiak győzedelmeskednek, ha a Kuneitra-határ az El-Kaida, vagy az „Iszlám állam” kezébe kerül, véget érhet a Jom Kippuri háború óta tartó nyugalom a szíriai határon.

Szíria „gleichschaltolása”, betagozódása egy Iszlám Kalifátusba északi szomszédunkra, Libanonra is megsemmisítő hatású lehet. „Ha minden rosszul megy”, vagyis, ha az iszlamista erők győztesen bevonulnak Damaszkuszba, belátható időn belül egy északi fronttal is szembe kell néznünk.  

Izraelnek nem csak technikáját, hanem társadalmát is a legfejlettebbé kell tennie. Az élő test egészsége az azt alkotó sejtek egészségétől függ. Ugyanígy egy társadalom hosszútávú életképessége is az őt alkotó emberek életlehetőségének, jólétének, elégedettségének a függvénye.

A halálos ellenségekkel körülvett Izrael Állam vezetőinek, döntéshozóinak gyors és nehéz határozatokat kell hoznia.

Netanjáhu, Lapid és az izraeli gazdaság egyre nagyobb hányadát markukban tartó oligarcha-családok önzést bátorító globál-kapitalizmusa helyébe a „jisuvnak”, az ország lakosságának egy összetartó, egymást kölcsönösen segítő közösséggé, egyetlen nagy kibuccá kellene összekovácsolódnia, hogy a jövő konfliktusait minél kisebb veszteségekkel tudjuk átélni, és a Zsidó Államot az eddig elért fantasztikus eredményeivel, a várható megrázkódtatások ellenére átmenthessük azokra az időkre, amikor a világ többé nem lesz zsarolható a kőolajjal, és a militáns Iszlám oda kerül, ahová a spanyol-portugál inkvizíció, a német nácizmus és az orosz-szovjet bolsevizmus. ◙