Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. június 26., péntek

Makón ismét együtt volt az utódok közössége ♦ Mi fán terem a csodarabbi?

71 évvel az 1944. évi kiüzetés és a legendás „Ohel Mose”, Mose Vorhand csodarabbi halála után idén júniusban is együtt voltak az egykori nagyhírű makói zsidó közösség öregei és leszármazottai.

A „Jahrzeit” tiszteletére néhány napra újraéledt a magyar kormány által két évtizede rendbehozatott ortodox zsinagóga.

A zarándoklatot most is, mint az elmúlt évtizedekben, David Margalit rabbi, a Makói Zsidó Világszövetség elnöke vezette: ugyanő, aki a makói ortodox zsinagóga renoválását is kezdeményezte és szervezte.

A világ négy sarkából ideutazott leszármazottak megtöltötték az Eötvös-utcai templomot, majd ellátogattak a jángori temetőbe, Vorhand rabbi sírjához.

A másik két temető sem maradt árván. Az emlékezés köveit letették a 18. században egy vérvád során kivégzett "kados" (mártír) sírjára is.

Illő megemlékezni a makói rendőrség jóindulatú segítségéről is, amely a háttérből vigyázta a zarándoklat résztvevőit, akik öltözetükben is vállalják az ortodox-haszid hagyományokat. 
Magyar újságíró kollégám kérdezte fenti cikk olvasása után priviben: mi a csoda az a "csodarabbi"?

Rövid és korántsem kimerítő válaszom:

A "csodarabbi" elnevezés a jiddis "rebe" magyar megfelelője.

Sok haszid "udvarnak" (közösségnek) volt vagy van egy-egy kiemelkedő szellemi vezetője.

Ilyen volt például a lubavicsi rabbi is.

A vérmesen anticionista szatmári "udvarnak" a néhai Jajlis (=Joél) Teitelbaum volt a rebéje. A makói Mose Vorhand is anticionista volt.

Az ugyancsak ortodox, de ellen-haszid "litvákok" (litvániai jesivák ima- és rituális módszereit követő zsidók) elvetik a legtöbb haszid szokást és gyakorlatot, így a csodarabbi/rebe intézményét is.

A magyar csodarabbi vagy a jiddis rebe héber változata az ADMOR (אדמו"ר), betűszó, ami az ÁDonénu, MOrénu Rabénu (אדוננו מורנו רבנו), vagyis az "Urunk, Tanítónk, Mesterünk" kifejezés rövidítése.


Fontos tudni: minden rebe rabbi, de nem minden rabbi rebe. Ennek érzékeltetésére viccel fejezem be: a budapesti neológ Rabbiképzőben a gyengébb képességű rabbikat "csodarabbinak" nevezték. Csoda, hogy rabbinak meri nevezni magát... ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése