Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2019. március 16., szombat

Gáza, a reménytelenség övezete



Március 14-én, csütörtök este kilenc óra után néhány perccel két robbanás zaja rázta meg Tel Aviv déli negyedeit. A bizonytalanság ijedségét másodpercek múlva a bizonyosság szirénavijjogása váltotta fel. A rádió, a televízió rendkívüli műsora és a Polgári Védelem mobilokra küldött értesítése egyértelművé tette: a Gázai-övezetből két rakétát lőttek Tel Avivra.

Másnap, pénteken már azt is megtudtuk, hogy két „Fadzser” tipusú rakétával célozták meg Izrael legsűrűbben lakott „Gus Dán” körzetét, hárommillió ember otthonát.

Aztán az is kiderítették, hogy a két rakétát „véletlenül” indították útjára: az egyik Holon város egy beépítetlen területén ért földet, a másik a levegőben felrobbant.

Az első hírek arról szóltak, hogy mind a polgári, mind a katonai vezetést váratlanul érte a támadás. A nagy-Tel Avivot védeni hivatott Vaskupola ütegek minden esetre némák maradtak. Hogy mulasztás történt-e, vagy a rendszer számítástechnikája jutott arra a következtetésre, hogy a lövegek nem fenyegetnek lakott területet – majd kiderül… vagy nem.

Tavaly októberben Beer Sévára lőttek ki rakétát, amely egy lakóházat döntött félig romba. Akkor is volt hirtelen magyarázat: az időjárás.

A hírek most egy tűzszünetről szólnak, amit egyiptomi közvetítéssel a Hamasz és az Iszlám Dzsihád magára vállalt, „ha Izrael is hasonlóan viselkedik”.

A sebtiben, még csütörtök este  tel-avivi Kirjá-ban, a honvédelmi központban összehívott kormányülés azt a visszatérően semmitmondó határozatot hozta, hogy a válasz „kemény, de kimért” lesz, majd, amikor a katonai vezetés azt jónak látja. 

Péntekre virradó éjszaka a Légierő száz-egynéhány célpontot támadott a Gázai-övezet mélységében. Személyi sebesülést nem jelentettek.
Mindenki számára világos, hogy a Légierőnek húsz percébe kerülne a teljes övezet szinte teljes megsemmisítése: terrorközpontok, fegyvergyárak, terrorvezérek semlegesítése. Az is egyértelmű, hogy ez százezrek halálával, további ellátatlan sebesült százezrek nyomorúságos szenvedésével járna.

Mindezt Izrael nem veheti magára.

Akkor?

Minden marad a régiben. Rakéta-csöpögtetés, máskor tomboló támadókedv kiélése a zömmel nyomorúságos életű, állítólag kétmilliós lakosság számlájára. 

A terrorfőnökök kis-tizenéves gyerekeket küldenek az izraeli határra robbanó lufikat eregetni, köveket dobálni. A gyakran beomló alagutak ásásánál is ők a fillérekért dolgoztatott áldozatok.

Amikor 2005-ben Izrael kivonta polgári lakosságát és hadseregét a Gázai-övezetből, milliós értékű mezőgazdasági eszközöket, 1967 óta megművelt földeket, kiépített infrastruktúrát hagyott hátra.

A rövidesen hatalomra jutott Hamasz-kormányzat mindezeket hagyta elveszni, szétrohadni.

Gázában ma éhségtüntetések vannak a „polgári” Hamasz-kormányzat adóprése, korrupciója ellen. Hogy ez a másfél-kétmilliónyi arab lakos képtelen emberhez méltó életet teremteni ott, ahol az izraeli „telepesek” exportra termelő zöldség- és gyümölcstermelő gazdaságokat, információ-technológiai vállalkozásokat hoztak létre – politikailag korántsem korrekt gondolatokat vetnek fel az egyes kultúrák kibékíthetetlen különbözőségéről.

Ugyanezzel a problémakörrel immáron Európa is szembesül.

Megoldás nincs a láthatáron. ◙

3 megjegyzés:

  1. Minden szó amit leirt László ez igy igaz.Nincs megoldás és nem is lesz a közeli jövöben.
    Talán majd a gyermekeink......ha fel tudnak itt nőni ősapáink földjén............

    VálaszTörlés
  2. Lenne megoldás! Csupán csak az nagy baj, hogy mind az izraeli mind a gázai fél nyomás alatt van. Hogy milyen nyomás alatt? Nos tessék csak egy ici picit gondolkozni. A térségbe befészkelte magát az orosz. Egyik oldalon jó, mert ellenörzés alatt tudja tartani a térséget. Ha nem volna ott ahol van a Közel Keleten sokkal nagyobb káosz és bonyodalom lenne. A másik oldalon meg ott van ugye Amerika. A nagy Amerika meg roppant egyszerüen szinte minden mocskos munkát Izrael nyakába akasztana. Hogy ne érjen vád vagy hogy meg is tessenek érteni. Gondolta volna valaki, hogy 1973 után Egyiptommal békében fogunk élni? Gondolta volna valaki, hogy egyszer úgy mehet át Kairóba vagy Gizébe a piramisok földjére, hogy izraeli útiokmányt használ? Ugye nem. És ma valóság. Tudom az akkori politikai helyzet más volt. Nem volt még Hamasz nem volt az El Kaida és a többi. Gáza megvolt akkor is. Persze nekünk kellett kínlódni velük mint ahogy ma is. Ma sajnos nehezen lehet megmagyarázni az ottélőknek hogy előnyösebb számotokra Izraellel békében élni. Ám itt jön a képbe Irán, és a többi "jóakaró". Nem érdekük, hogy véletlen megbékéljen a két fél. Létre jöjjön egy Palesztin állam (természetesen nem a Hamasz feltételei és irányelvei alapján.) És persze minden "jóakaró" arab testvéri segítséget el kéne utassítani. Sajnos ez hiu álom egyelőre. Abu Mazan vagy polgári nevén Abasz nem evett meszet, mint ahogy más arab vezető sem. Jelenlegi állás mellett az aki bármilyen egyezség megkötésére hajt Izraellel az áruló és meg kell ölni. Ugyan mire alapozom a fene nagy optimizmusom, hogy talán észhez térnek és sikerül velük békét kötni. Két dologra. Az első az, amit fentebb Laci is ír hogy bődületes szegénységben élnek. Ki vannak szolgáltatva Izraelnek. Vizet, elektromos áramot és üzemanyagot Izraelből kapnak mind a mai napig. Ha egyszer ez megszünne (nem fog de nem Izrael humanitárius viselkedése miatt mert ők már holnap elzárnák a csapokat csak nem akarnak még nagyobb konfliktust mint ami van. Ha választásokon nem ez a felállás marad, hogy továbbra is a Likud kormányoz az úgynevezett nemzeti vallásos pártokkal, akkor talán van remény arra, hogy ismét megindulnak a tárgyalások. Biztosan a Hamasznak lenne egy két szava ehhez mint ahogy Iránnak és szövetségeseinek is. Ám jobb a tárgyalásos időhúzás mint a háború. Ezt maguk az ottlakók is tudják. Ám amig a félelem keltés és a terrorizmus(egymás közt mármint arab és arab közt) fog uralkodni erre nincs remény. De bízni lehet abban, hogy lesz egy kisebb polgárháború és megdöntik a Hamasz uralmát és egy kompromisszumus megállapodásra hajlandó kormányzat alakul. Ha Abbasz volna az aki irányit és nem volna a terrorizmus meg az arab testvérek baráti segítsége és tanácsa már meg is állapodtunk volna.

    VálaszTörlés
  3. El kellene olvasni a Biblia azon részét amely arról beszél,hogy Izmael nemzete milyen lesz.Ez mindent megmagyaráz és tudni lehet hogy bármit is adnánk nekik akkor sem nyugodnának.Ajánanám mindenki figyelmébe a Biblia azon részét ahol a két nemzet különválik Ábrahám két fiának Izsáknak és Izmaelnek a nemzetei.

    VálaszTörlés